2015. máj. 16.

Személyes és aktív részvétel a világalkotásban



"A négy kaszt mindegyike a társadalomban más kaszt által helyettesíthetetlen tevékenységet fejt ki, a munkát, a vásárt, a gyűlést és az ünnepet. A munka a szolgáló kaszt jegyében áll. Az a tevékenység ez, amelyben minden ember, aki bármilyen munkába fog, találkozik. Mindenki, amikor dolgozik, arra az időre shudra-vá lesz, ahogy minden ember találkozik a vásáron, amikor vesz és elad, a gyűlésen, amikor a közügyek intézésében részt vesz és az ünnepen, amikor a lét magas értékei előtt hódolatát bemutatja. A munka csak a felbomló társadalomban és a lehajló civilizációban válik kényszerré, amelyet rabok végeznek. A szolgáló kaszt pedig csupán a lét eredeti értékei számára érzéketlenné vált embernek megvetett. A szellemi kaszt a munkát sosem veti meg, csak a kshatriya és a polgár. Mindenki tudja, aki valaha dolgozott, hogy a munka szabadság is, szükség is és ezek szerint gyönyör is és átok is és a shudra kaszt az, amelynek ezt a kettősséget viselnie kell. De mindenkinek, ha dolgozik, szolgálóvá kell lennie, ami annyit jelent, hogy bázissá és fenntartóvá. A munkát a megélhetés alapjává tenni értelmetlenség. És ugyanilyen értelmetlenség a munkát kényszerként a közösség minden tagjára kiterjeszteni, mert akkor a munka éppen azt a vonását veszti el, ami benne a legfontosabb, hogy személyes és aktív részvétel a világalkotásban. A munkás kaszt akkor érti meg magát teljesen, ha felismeri, hogy a munka kiváltság és a többi kaszt, amikor dolgozik, a szolgálat kiváltságában részt vesz. Minden munkában van valami előkelőség, az önmegvalósításnak nem sejtett és meg nem ismételhető egyetlen egyszeri mozzanata, ami csak a munkás személyes lényéből és vállalkozásának szenvedélyéből érthető."


(Scientia sacra)


(saját fotó)

2015. máj. 10.

2015. febr. 17.

Kezeivel megérinti és megsimogatja a Napot




Szerzetesek! Az, aki ápolta, kifejlesztette, gyakorolta a testet átható éberséget, keményen tartva a gyeplőt, alaposan, szilárdan, erősen és magabiztosan, tíz eredményre számíthat. Melyik ez a tíz?

[1] Uralja a bosszúságot és az örömöt, és a bosszúság és az öröm nem uralkodik el rajta. Győzedelmes lesz bármilyen bosszúsággal találja is szembe magát.

[2] Uralja a félelmet és a rettegést, és a félelem és a rettegés nem uralkodik el rajta. Győzedelmes lesz bármilyen bosszúsággal találja is szembe magát.

[3] Ellenáll a hidegnek, hőségnek, éhségnek, szomjúságnak, böglyök és szúnyogok csípésének, szélnek és napsütésnek, a csúszómászóknak, a gyalázkodó, sértő szavaknak. Olyan, aki tűri a testi érzéseket, amik lehetnek akár fájdalmasak, hasítóak, szúróak, tüzesek, undorítóak, kellemetlenek vagy halálosak is.

[4] Eléri, amikor csak akarja, gond és nehézség nélkül a négy dzshánát, az itt és mostban való kellemes tartózkodásból adódó magasabb szintű szellemi állapotokat.

[5] Sokféle természetfeletti képességgel rendelkezik. Egyként sokká válik, sokként egyé válik. Feltűnik, eltűnik. Akadálytalanul hatol át a falakon, erődítményeken és hegyeken, mintha üres tér lenne. Alábukik a földbe, majd kiemelkedik onnan, mintha víz lenne. Vízen jár, nem merül el, mintha az szilárd talaj lenne. Keresztbetett lábakkal repül a levegőben, ahogy a madár szárnyal. Kezeivel megérinti és megsimogatja akár a napot és a holdat is, határozottan, erősen. Testével hatást gyakorol még olyan messzire is, mint ahol a Brahma-világok vannak.

[6] Kifinomult, és az emberit meghaladó isteni hallásával hallja az összes hangot, istenit és emberit, távolit és közelit.

[7] Ismeri más lények, más személyek tudatosságát, mivel felöleli a sajátjával. A szenvedéllyel teli tudatot szenvedéllyel telinek ismeri fel, a szenvedélyektől mentes tudatot szenvedélyektől mentesnek ismeri fel. Az idegenkedéssel teli tudatot idegenkedéssel telinek ismeri fel, az idegenkedéstől mentes tudatot idegenkedéstől mentesnek ismeri fel. A káprázatban lévő tudatot káprázatban lévőnek ismeri fel, a káprázattól mentes tudatot káprázattól mentesnek ismeri fel. A korlátolt tudatot korlátoltnak ismeri fel, a szétszórt tudatot szétszórtnak ismeri fel. A kiterjedt tudatot kiterjedtként ismeri fel, a nem kiterjedt (beszűkült) tudatot nem kiterjedtnek ismeri fel. A felsőbbrendű tudatot [ami még nem a legmagasabb szint] felsőbbrendűnek ismeri fel, a nem felsőbbrendű tudatot nem felsőbbrendűnek ismeri fel. Az összpontosított tudatot összpontosítottként ismeri fel, a nem összpontosított tudatot nem összpontosítottként ismeri fel. A felszabadult tudatot felszabadultként ismeri fel, a fel nem szabadult tudatot fel nem szabadultként ismeri fel.

[8] Visszaemlékszik sok-sok előző életére [előző otthonaira], úgymint egy születéssel, két születéssel, három születéssel, négy, öt, tíz, húsz, harminc, negyven, ötven, száz, ezer, százezer születéssel korábbra, a számos összehúzódó kozmikus világkorokkal, számos táguló kozmikus világkorokkal, számos összehúzódó és táguló kozmikus világkorokkal korábbra, [felidézve maga előtt:] ’Ott ez és ez volt a nevem, ehhez és ehhez a családhoz tartoztam, így és így néztem ki. Ilyen volt az ételem, ilyen és ilyen örömöt és fájdalmat éreztem, és így ért véget az életem. Eltávozván abból az állapotból, újralétesültem amott. Ott ez és ez volt a nevem, ehhez és ehhez a családhoz tartoztam, így és így néztem ki. Ilyen volt az ételem, ilyen és ilyen örömöt és fájdalmat éreztem, és így ért véget az életem. Eltávozván abból az állapotból, újralétesültem itt.’ Így emlékszik vissza számos előző életére, annak körülményeire és részleteire.

[9] Kifinomult, és az emberit meghaladó isteni szemével látja a lényeket eltávozni, és újra feltűnni, és felismeri mennyire alacsonyrendűek vagy magasrendűek, szépek vagy csúnyák, szerencsések vagy szerencsétlenek,kammájuknak megfelelően: ’Ezek a lények, akik helytelenül bántak a testükkel, beszédükkel és tudatukkal, akik becsmérelték a Magasztost, helytelen nézeteket vallottak, és annak megfelelően cselekedtek, testük felbomlásával, haláluk után a nélkülözés síkján, rossz helyen, alacsonyabb világokban, vagy a pokolban létesülnek újra. De azok a lények, akik helyesen bántak a testükkel, a beszédükkel és a tudatukkal, akik nem becsmérelték a Magasztost, akik helyes nézeteket vallottak, és annak megfelelően is cselekedtek, testük felbomlásával, haláluk után jó helyeken, a mennyei világban létesülnek újra.’ Így, kifinomult, és az emberit meghaladó isteni szemével látja a lényeket eltávozni, és újra feltűnni, és felismeri mennyire alacsonyrendűek vagy magasrendűek, szépek vagy csúnyák, szerencsések vagy szerencsétlenek, kammájuknak megfelelően.

[10] A tudati szennyeződések (indulatok) megszüntetésével, a szennyeződésektől mentes tudatosság-kioltás és megkülönböztetés-kioltás állapotaiban tartózkodik, megismerve és megvalósítva ezeket magában azonnal, itt és most.

Szerzetesek! Az, aki ápolta, kifejlesztette, gyakorolta a testet átható éberséget, keményen tartva a gyeplőt, alaposan, szilárdan, erősen és magabiztosan, erre a tíz eredményre számíthat.

(A testet átható éberségről szóló tanítóbeszéd teljes szövege ITT.)

2014. nov. 21.

Száz év nem a világ



Jacques Prévert:


Hogyan fessünk madarat?

Fessünk először egy kalitkát,
az ajtaját szélesre tárva,
s fessünk aztán
valami kedveset,
valami egyszerűt,
valami szépet,
valamit, ami hasznos
a kismadár szemének,
s támasszuk aztán egy fának a vásznat
egy kertben,
egy erdőben,
vagy egy rengetegben,
s rejtőzzünk a fa mögé semmit se szólva,
sőt mozdulatlan.
Néha gyorsan odajön egy madár,
de olykor hosszú évek is elmúlnak,
míg elhatározza magát, hogy leszáll.
Ne veszítsük el a türelmünk,
várjunk, merengjünk.
Várjunk, ha kell, éveken át,
száz év nem a világ,
hogy gyorsan vagy lassan jön-e meg a madár,
nincs semmi összefüggésben vele,
hogy lesz-e a képnek majd sikere.
Amikor megjön a madár,
- ha megjön a madár -
mélységes csendben legyünk,
várjuk meg, amíg a kalitkába belép,
s bent van, ha már besétált egyszer,
zárjuk be ajtaját gyorsan az ecsettel.
Aztán tüntessünk el minden rácsot vigyázva,
nehogy egy csöpp is hulljon a madárra.
Fessünk aztán egy tündéri szép fát,
s a legszebb ágat
válasszuk a madárnak.
Fessük meg a zöld lombokat, a borzoló szelet,
a napban táncoló porszemeket,
a fű bogarainak zsivaját a nyári melegben,
s várjuk meg, amíg a madár dalolni kezd önfeledten.
Ha nem dalolna a madár,
rossz jel volna, azt mutatná meg - óóó -
hogy a kép rossz, csapnivaló.
De jó jel az, ha a csőre dalra rebben.
Akkor egy tollat a gyerek
a madár szárnyából gondosan kitéphet,
s aláírhatja vele boldogan
a képet!


- Végh György fordítása -

2014. aug. 23.

Milarépa halála



Hogy Milarépa már mindent tudott,
a házát utólszor is felépítette,
és úgy cserélt, kedvére, alakot,
miként tavasszal téli szört a medve;

s szavára dombot növesztett a táj,
s fölfelé hullt a kő, ha ő akarta -
egy este eljött érte a halál
és leült mellé pipálni a padra.

- Eljöttem érted - mondta. - Készülődj! -
Majd sokáig hallgattak mind a ketten.
Messzire néztek, és szemük előtt
eltünt a táj a hízó szürkületben.

- Várj, holnapig még hadd gondolkodom -
szólt Milarépa -, tudom, hogy megértesz! -
A halál elment. S másnap jókoron
indult a láma öreg mesteréhez.

- Ó, Mester - szólt -, a halál hívogat,
de érzem, volna rajta is hatalmam;
ma este még újból meglátogat,
ó, engedd, hogy házamtól elzavarjam! -

A Mester válaszolt: - Megteheted,
ha sajnálod itthagyni por-hazádat;
ha rákiáltasz, szót fogad neked,
de vésd eszedbe: ez tilos varázslat! -

- Ha megteszed, többé nem hajt a fű 
szavadra rózsát, és a kő sem enged
intéseidnek, és az együgyű
bodzák többé datolyát nem teremnek;

enned kell akkor, mikor megéhezel,
s vágyadon nem lesz elmédnek hatalma...
Én ennyit mondok, - te meg úgy teszel,
ahogy a szíved óhaja sugallja...

Így szólt a mester, aztán lefeküdt.
És Milarépa illőn megköszönte.
Hazamentében játszott: színezüst
virágport hintett a meddő rögökre;

szólt a folyónak, folyjon vissza - és
megtette; minden engedett szavának,
a fán halak csipogtak, s a nehéz
elefántok az égen szálldogáltak.

Otthon még egyszer elgondolkodott,
elevődött a felborult világgal.
Utána mindent a helyére rakott,
s még aznap este elment a halállal.


(Garai Gábor verse - a fotó saját)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...