A világ teremtése

...Az idő alighogy múlott,
csak egy csöppet tellegetett,
előjön a búvárkacsa;
egyenesen száll az égen
fészkének helyet keresni,
lakóföldet föltalálni...  

...Kedves madár, búvárkacsa,
röpköd erre, röpdös arra.
Vízanya térdét megtalálja
kinn a tenger kék vizében;
zsenge zsombéknak gyanítja,
füves földhalomnak véli.
  Röpköd erre, röpköd arra,
térdkalácson megtelepszik.
Rak reá fészket magának,
színarany tojását tojja,
hat tojása színaranyból,
hetedik tojása vasból...

...Kezdi költeni tojását,
melengeti azt a térdet.
Költi aznap, költi másnap,
harmadik nap egyre költi.
Hanem a vízanya végre
- vízanya, egek leánya -
érzi, hogy nagyon melegszik,
gyenge bőre gyullad lángra;
tüzesedni véli térdét,
minden ízét olvadozni.
   Meg is rázza hát a térdét,
minden tagját megmozgatja:
a tojások vízbe vesznek,
tenger habjaiba hullnak;
megrepednek, töredeznek,
apróra elhasadoznak.
   Mégsem hulltak az iszapba,
sem a vízbe el nem vesztek.
Az aprója ismét épül,
pora-töredéke szépül:
a tojás legalsó része
alsó földdé átváltozik,
a tojásnak felső része
felső éggé átváltozik;
sárgájának felső része
világító fényes nappá,
fehérjének felső része
átváltozik halvány holddá;
ami a tojásban tarka,
az az égen csillagokká,
a fekete foltok benne
fenn az égen fellegekké...."

(Kalevala, Első ének; ford. Nagy Kálmán)

Ébredés a mémálomból

Susan Blackmore

(Erős László Antal fordítása, elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár)

(Susan Blackmore: Waking from the Meme Dream)

Az ébredés pszichológiája: nemzetközi konferencia a buddhizmusról, tudományról és pszichoterápiáról című rendezvényen, Dartington, 1996. november 7-10. benyújtotta

Susan Blackmore
Department of Psychology
University of the West of England
Bristol BS16 2JP



Ébresztő! Ébresztő!
Errr, ummm, grrrggr, ó igen, már ébren vagyok. Hú, ez volt csak a rémes álom. Valóban azt hittem, hogy menekülnöm kell a szörcseteg elől, és pokolian fontos volt, hogy idejében elérjem a szekrényt. Mekkora badarság! Természetesen már látom, hogy mindez egyátalán nem volt valóságos.
Ébresztő! Ébresztő!
Hogy érted azt, hogy "ébresztő", hiszen már ébren vagyok. Ez a valóság. Ez számít. Jobban nem tudok felébredni. Eredj innen!
Ébresztő! Ébresztő!
Dehát nem értem - miből? És hogyan?
Ezek azok a kérdések, amelyeket ma tárgyalni akarok. Mi az, amiből fel kell ébrednünk? És hogyan? A válaszom úgy fog hangzani, hogy "A mémálomból" és "Annak belátásával, hogy mémálom". De kis időbe telhet, mire elmagyarázom!
Hosszú története van a spirituális és vallási tradícióban annak az elképzelésnek, hogy a normális éberi élet álom vagy illúzió. Ez teljességgel értelmetlen annak a számára, aki körülnéz, és meg vagy győződve arról, hogy odakint valóságos világ létezik meg egy én, aki azt érzékeli. Mindazonáltal sok jele van annak, hogy ez a közkeletű nézet hamis.
Bizonyos jelek a spontán misztikus tapasztalatokból származnak, ahol az emberek "látják a fényt!", ráeszmélnek, hogy minden egy, "túlmennek az énen", hogy olyannak lássák a világot, "amilyen az valójában". Biztosan érzik, hogy az új látásmód jobb és igazabb, mint a régi (bár természetesen lehet, hogy tévednek!).
Más jelek a spirituális gyakorlatból származnak. Talán az első dolog, amit bárki felfedezhet, amikor megpróbál meditálni vagy figyelmesnek lenni, az, hogy az elméje állandóan tele van gondolatokkal. Ezek általában nem bölcs és nem csodálatos gondolatok, nem is hasznos vagy termékeny gondolatok, hanem csupán véget nem érő locsifecsizés. Az igazán lényegtelentől az érzelmileg kusza dolgokig csak zakatolnak megállás nélkül. Mi több, szinte mindegyik kapcsolódik az "én"-hez. Kis lépés innen odáig, hogy eltűnődjünk, ki ez a szenvedő én, és "én" miért nem vagyok képes leállítani a gondolataimat.
Jelek származnak végül a tudományból is. Az idegrendszerrel foglalkozó modern tudomány legszembetűnőbb (és legijesztőbb) következtetése az, hogy egyszerűen nincs senki odabent az agyban. Minél többet tudunk meg az agyfunkciók működésmódjáról, annál kevésbé látszik szükségesnek a központi irányító, a kis emberke odabent, döntések döntéshozója vagy a tapasztalatok megtapasztalója. Ezek csupán fikciók - részei annak a történetnek, amelyeket az agy mesél magának az odabent lévő énről (Churchland és Sejnowski, 1992; Dennett, 1991).
Vannak, akik szerint nincs értelme arra törekedni, hogy intellektuálisan értsünk meg spirituális dolgokat. Ezzel nem értek egyet. Igaz, hogy az intellektuális megértés nem ugyanaz, mint amikor rájövünk valamire, de ez nem jelenti azt, hogy haszontalan is. Az én saját gyakorlatom, a zen hagyományában nagy tere van az intellektuális küzdelemnek; például a "nem tudom értelem" kultiválásának vagy a koanokkal való munkának. Valamely kérdést elvihetünk az intellektuális zűrzavarnak abba az állapotába, ahol az megtartható, kiegyensúlyozható a maga teljes összetettségében és egyszerűségében. Ilyen például a "Ki vagyok én?", "Mi ez?" vagy (amellyel sokat küszködtem) "Mi hajtja az embert?"
Van egy rettentő veszélye is annak, ha nem vagyunk hajlandóak intellektuálisan viszonyulni spirituális dolgokhoz. Arról van szó, hogy elválaszthatjuk spirituális gyakorlatunkat attól a tudománytól, amelyen egész társadalmunk nyugszik. Ha ez a társadalom bármilyen spirituális bölcsességet akar ehhez hozzátenni, akkor annak szerencsés módon illeszkednie kell az agy működéséről és az elme mibenlétéről való gyarapodó ismereteinkhez. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy legyen egy világ, amelyben a tudósok megértik az elmét, és egy másik, amelyben különleges emberek megvilágosodnak.
Ezért aztán nem mentegetőzöm a megközelítési módom miatt. Úgy fogok megpróbálni választ találni a kérdéseimre, hogy közben a fellelhető legjobb tudományt használom. Úgy tűnik, abban a katyvaszban élünk, hogy egy olyan énnek tulajdonítunk dolgokat, amely nem létezik. Ki akarom deríteni, hogy miért.

Folytatás itt, a Darwin veszedelmes elmélete résztől

Száz könyv

1. Julius Evola: A felébredés doktrínája
2. Csögyam Trungpa: A szabadság mítosza
3. Srí H. W. L. Púndzsa: Az igazság oroszlánja - Egy advaita mester feljegyzése
4. Kahlil Gibran: A próféta
5. Mircea Eliade: A jóga
6. Srí Ramana Maharsi: Oltalmazó útmutatás
7. Hamvas Béla: Scientia sacra I.-II.
8. Szögjal Rinpocse: Tibeti könyv életről és halálról
9. Bhikkhu Bodhi: A nemes nyolcrétű ösvény
10. Richard Shankman: The Experience of Samadhi
11. Dhammapada - A Tan ösvénye (Vekerdi József fordítása)
                           - Az Erény útja (Fórizs László fordítása)
12. Hamvas Béla: Patmosz I.-II.
13. C. G. Jung: Az alkímiai konjunkció

A látványok, mint álmomban, forogtak

Weöres Sándor

Az élet végén

Átbóbiskoltam teljes életem.

A látványok, mint álmomban, forogtak,

semmit se tettem, csak történt velem,

ezernyi versemet fél-éberen írtam

dohányfüstben, nem is tudom hogyan.

Süvölvény-kortól fogva mostanig

asszony-kormány pólyált vattába és

elzsongított, nem bírtam tenni, élni,

szunnyadtam délben, írtam éjszaka,

sötétben szálltam, mint a denevér,

benső szemem nyílt a külső helyett.

Ha közben bölcsesség, vagy balgaság

felrázott volna, szenvedés, akármi:

kazánom túl-erős volt, sose robbant,

minden belül kavargott, forrt, feszített.

Dúlt két világvihar, százmillió

ember pusztult, meghalt anyám-apám:

álmomból serkentőnek mind kevés volt,

akárhogyan szégyenlem, így igaz.

Mindent vetítővásznon éltem át,

még akkor is, ha engem hajkurásztak

disznót őrizni, vagy sírt ásni, vagy

fejem körül fütyültek a lövések,

aludtam folyton, egykedvűn. De most,

hogy vénülés megrázza tagjaim

és bőrömben koccint a csontjaimmal:

végtére fölriadnék és szaladnék

szürcsölni elmulasztott kéjeket,

örülni, s örömöt megbánva, fájni,

késő gyönyörtől megrokkanva halni,

bűzben, koszban, szégyenben, elhagyottan,

mint trágyadombon a veszettkutya.

De, mint mindent, ezt is csak álmodom.

Ha mindeddig nem ébredtem: tudom,

most már halálig hortyogok. Talán

a haldoklás majd ébren szembesít

minden mulasztás terhével. Talán

az álmon túli csöndben ébredek.

TKBF - évnyitó (1994)

Égő, örök természet, szikra a középből

Megjelent az Új-Magyarország 1994. november 8-i számában.