2010. júl. 25.

Mindenkinek van ideje ébernek lenni

Dúl Antallal budapesti otthonában Sütő Zsolt beszélget (2007)

Egyik interjúban említetted, hogy kultúránkban Hamvas Béla olyan szerepet tölt be, amely nem legális, majdhogynem nem létezik. Dúl Antalnak, aki a Hamvas-életmű feldolgozója, aki e pozíció helyreállítására is tör munkájával, előadóként is, milyen szerepe, sajátos pozíciója van itt és most, van-e itt helye a munkádnak?
- A „Hamvas-kérdést” szabad a legnagyobb perspektívából látni. Nézd, Jézus azt mondta, hogy az én országom nem ebből a világból való. Valahogy így értettem Hamvas „törvényen kívüliségét”, hiszen Jézus ezzel valami hasonlót mondott: a történeti kor kezdetétől ebben a világban semmi sincs a helyén ebben a világban. Európában, a nyugati civilizációban évezredekig központi szerepet töltött be a vallás, de hiába vannak még ma is intézmények, egyházak, iskolák, pártok, kolostorok, kardinálisok, püspökök, Jézusnak ma sincs „hová lehajtania a fejét”. A piramis csúcsán álló embereknek egyébként más kultúrákban sincs helyük, mert a világ szövetébe sehol sem illenek bele.
Abban a korábbi interjúban is említettem a piramismodellt, amely négy nagy tudás-ágra osztja fel a szellemi orientációt: vallásra, filozófiára, művészetre és tudományra. Ezek valamelyikébe az emberek besorolódnak, aszerint, hogy milyen szerepet vállalnak benne. Egyik azt mondja, „mikrobiológus vagyok”, és abba a sarokba helyezi magát. Vagy: „én absztrakt szobrokat készítek”, „én pontos gondolatokat fogalmazok meg”, „én színész vagyok”, „én miniszter”, „koldus”, „vallásalapító”. Hamvas Béla viszont sohasem állítaná magáról, hogy ő író, de azt sem, hogy spirituális tanító, és a legkevésbé azt, hogy mester. (Ne nevezzetek mesternek, az ember fia vagyok). Mi Jézusból megváltót, paraklétoszt, közvetítőt, ítélő bírát, mindenféle túlvilági lényt csináltunk, csak saját választott szerepét nem hagytuk meg a számára: az ember fia.



Hamvas is ezt mondja: Más rangot, mint ember, nem vagyok hajlandó elfogadni. Ehhez képest bölcs, szent vagy hős – számomra nem kielégítő kategóriák. A Karneválban viccesen úgy fogalmaz: ha te kardinális vagy, te Nobel-díjas főtudós, te meg a világot vezető főhatalom, az amerikai elnök vagy, akkor én a Szentháromság titkára vagyok. A Szentháromság titkárának viszont ebben a világban hol a helye.
De milyen világban van, ha ebben nincs?
- Valahol ott, ahol a felébredtek vannak, Maharishi, Buddha, Csuang-Ce, Eckhard. Az egységtudat ország nélküli királyai. Ez a világ számukra illúzió, legtöbbször sötét rémálom, ahol mindent homály fed. Buddha azt mondja, a vágyak és őrületek sodorják az életet kényszerpályára, minden cselekedetünket átjárja a félelem, az üres remény, a gyűlölet. Hamvas azt mondja: ez a korrupt realitás. Nem a dharma (rend), hanem az adharma világa. Amikor Jézus azt mondja, hogy nem ebből a világból való, nem a sötét vagy világos részt, hanem a kettő közös végső forrását, az egészet választja. Aki a szabadság, az elfogadás, a látás pozícióján áll, nincs szüksége rá, hogy magára rangokat és címeket aggasson. Másfelől figyeld meg, milyen furcsa, ha az embereket megkérded az utcán, hogy „ki vagy?”, alig tudnak valami lényegeset mondani magukról. A többség a nevét mondja, legfeljebb a szakmáját említi. Amikor Buddhát kérdezték, azt válaszolta: ébren vagyok. A hivatalokban ügyfelek, kérelmezők, alperesek, választópolgárok, a felnőtt lakósság valahány százaléka vagyunk. Ez az antropológiai mélypont, mert minden embert csak a sorsfeladata felől lehet, szabad, kell megismerni.
Ezekre gondoltam, amikor arra utaltam, hogy csakis tágabb perspektívából tudom értelmezni Hamvast. Ráadásul ennek egy további vonzata is van, amit nemigen szoktunk említeni: az igazi közösség egyre inkább a társadalmon kívül van, ahogy azt már a 30-as években megírta Hamvas. Az éberek közössége („az Egyház”) egyre kevésbé tud a világ „hivatalos” szövetébe beilleszkedni. Ezek az emberek rendre kimaradnak az egyetemek tanári karából, az akadémiákról, a kulturális centrumokból, a politikumból. Azon a szinten találkoznak, ahol nincsenek jelen a „legális” intézmények. Társadalmon kívül című írásában már a 30-as években nagyon pontosan leírja, hogy tulajdonképpen ő egyedül van a társadalmon belül, és a többi sok millió van kívül. Miért? Mert képvisel valamit, (az egységtudatot: az Egyházat), ami ezekben a „Gesellschaftokban” nem jelenhet meg. Hogyan fogalmaz Hérakleitosz?
A közös álomra gondolsz?
- Éppen ellenkezőleg. A közös alapra. „Az éberek világa egy és közös, álomvilága mindenkinek egyéni”. Vagyis az egyetlen éberség áll szemben hatmilliárd álomvilággal.
Ugyanakkor ma már a többé-kevésbé közös világban élők sem választják az én-mentes, közös együttállást. Lehetetlen nem ápolgatnunk szinte reflex-szerűen az individuális énünket, annak minden hiúságával, hírvágyával, nyomorúságával együtt. Te csinálsz valamit az interneten, a Zoli csinál valami egyebet, én is csinálok valami mást – egymás erőtlen támogatásával dolgozunk, szinte csak valamiféle szimpátia tart össze bennünket, miközben valamennyien nélkülözzük a hivatalos háttértámogatást.
Kiadói munkáddal mégis ennek a társadalomnak kínálod fel a könyveket.
- Inkább néhány ezer embernek. A kiadót hál’ istennek teljesen saját erőből működtetjük. Csináljuk, rászántuk az életünket („nem kell különös előnyét látni annak, amire az ember ráteszi az életét” figyelmeztet Hamvas), és mindegy, hogy a világ nem mozdul rá.
Illetve nagyon kevesen. Biztosan van rálátásod sajátos helyzetedre.
- A Hamvas-hagyatékra gondolsz? Valami rálátásom talán van. Hamvas Béla úgy fogalmazott, hogy azért nem olvas újságot, mert akkor nem tudja, hogy mi történik ténylegesen a világban. Amikor újságot olvasott, túlságosan lekötötte figyelmét a felület, ettől nem látott a mélyre. Az egészet csukott szemmel lehet a legtisztábban látni, ez egyfajta keleti távlat. Fiatal korában az ember nagyon sok ismeretre vágyik és nagyon sok kapcsolatot épít, társul emberekkel - később ezt már egyre kevésbé teszi. Természetszerűleg az öregkor a remetekor, a világtól való elfordulás ideje – a hindu hagyományban a négy életkor közül az
utolsó.
Te fiatalember vagy, még a brahmacsárja (tanuló) korában vagy, de majd fogod tapasztalni, hogy eljön egy idő, amikor a világnak minden bölcsessége, sőt akár a vagyona, az anyagi erőforrása is egyszer csak hozzád kerül. El sem tudod képzelni most. Azt hiszed, hogy örök életedre egy ilyen nincstelen, üres-zsebű fickó leszel, aki csak úgy kódorog a világban – pedig nem így lesz: egyszer majd fél Marosvásárhelyről gondoskodnod kell, a fél város a tiéd lesz. Ugye, nem hiszed? Pedig húsz év múlva látni fogod, hogy egy bizonyos részét ennek a világnak meg fogod kapni. És ez semmi individuális előnyt nem jelent! Elérkezik majd az idő, amikor a hatalmak elég érettnek gondolnak téged arra, hogy átvedd a világot.
Ezt most hogy értsem?
- Ez törvényszerű. Az asztrológiában például azt mondják, hogy amikor az ember a jupiteri korszakba lép, egyszer csak legális lesz számára mind a szellemi, mind az anyagi lét. A középkorúak a téridő birtokosai. Csak ezután jön a szaturnuszi korszak, az öregség, az erdei magányos remete korszaka. Nehogy azt hidd, hogy ezt meg lehet úszni. Esetleg nem lesz tiéd a főtér, de lehet, hogy egy kolostor lesz rád bízva, az pont olyan vagyon, és éppen olyan felelősség: így bízzák az emberre a maradékot, a világ hagyatékát. Így van rám osztva ez a Hamvas-hagyaték is: elértem abba az életszakaszba, amikor megörököltem, mert Kemény Katalin remeteségbe vonult. A megörökölt világ – elég nehéz probléma ez.

Forrás és folytatás itt: http://hamvasbela.org

2010. júl. 15.

Égessétek el a könyveket!


Égessétek el a könyveket,

Mondta Buddha.



Nem égethetünk könyveket,

Mondta Atísa.

Hitler égetett könyveket.

És aztán mit csinált?

Koncentrációs táborokat épített

És megölte a nem árjákat.



Égessétek el a könyveket,

Mondta Buddha.



Nem égethetünk könyveket,

Mondta Atísa.

Shí Huang Tí égetett könyveket.

És aztán mit csinált?

Felépítette a Nagy Falat

És kizárta a nem kínaiakat.



Égessétek el a könyveket,

Mondta Buddha.

Még egy hibás analógia

És mindnyájan

Halálra fagyunk.


(John Drew: A kamakurai Buddha 1995, fordította Tarr Dániel - részlet)

2010. júl. 14.

A csend gyakorlása

Anthony Strano: Az erőszakmentesség jelentése
(részlet)
"A vegetáriánus életstílust gyakran összekötik az erőszakmentesség értékével, vagyis a velünk született tisztelettel az összes élő dolog iránt. Az erőszakmentesség értéke annak a megértésén alapszik, hogy egy emberi lény természetes élete a béke, a rend és a harmónia. Az erőszakmentesség, vagy az ahimsa nemcsak egy ötlet, egy idea Indiából, de az ősi nyugati kultúrákban is nagyon szilárdan hittek ebben. Az egyik legjobban ismert vegetáriánus abból az időből, a filozófus-tudós, Pitagorasz.


Pitagorasz eredetileg egy görög szigetről, Szamoszról származott. Több, mint húsz évig Egyiptomban tanult, majd Dél-Itáliában telepedett le, ahol megalapította a tudósok első közösségét. Ez a közösség arról volt ismert, hogy az igazságot kutatták. A tudomány célját abban látták, hogy el kell érni, és fel kell fedezni az igazságot, amit ők néha realitásnak neveztek. Nem a tények és tárgyak igazságát, ahogy ez most a modern tudományban történik, de az igazságot, amely az Univerzum szabályát jelenti, amit a filozófus tudósoknak a csenden, a tiszta gondolaton és a tudáson keresztül kellett felfedezniük. Ez minket Albert Einstein nagyon jól ismert kijelentésére emlékeztet: „Én szilárdan hiszek abban, ahogy az ősök is hitték, hogy a tiszta gondolat tudja megérinteni a realitást.” Tehát, a pitagoraszi iskolának a tudományos igazsága az volt, hogy az ént össze kell kapcsolni az univerzális realitással, azt újból fel kell ismerni, vagyis személyesen meg kell tapasztalni a Kozmosz eredeti és alapvető harmóniáját.

A Kozmosz harmóniát, egyensúlyt, békét és rendet jelent az örökkévaló Univerzumban. Az emberi élet, valójában az összes élet ennek a kozmikus harmóniának és a rendnek volt a része. De ki tudja megtapasztalni az eredeti harmónia kozmikus mintázatát? Pitagorasz számára csak azok voltak erre képesek, akik csendben, koncentráltan és erőszakmentesen tanultak. Egy erőszakos karakter, egy erőszakos tett leblokkolja a kutatót, megállítja őt abban, hogy belépjen ennek a kozmikus harmóniának a megértésébe és megtapasztalásába. Ezért a közösség összes új tagjának két éven keresztül meg kellett őrizni a csendet (néhányan öt évig is csendben maradtak), mielőtt megengedték nekik, hogy kutassanak és részt vegyenek a kísérletekben és megbeszéléseken.

Ennek a csendnek az volt a célja, hogy a tudatot és az intellektust teljesen szabaddá tegyék a haszontalan gondolatoktól és vágyaktól, amik olyanok voltak, mint a felhők és hegyek, amik elrejtik az igazság fényét. A csendnek ott volt a dupla szerepe, a tudat megtisztítása, de az is, hogy segítse a gondolat által az Örökkévaló Eggyel való kapcsolatot, vagyis, hogy elérjék a Kozmosz isteni felépítését. A csend gyakorlásával együtt az igazság keresőinek tiltott volt, hogy bármilyen típusú húst egyenek.

Pitagorasz, ugyanúgy, mint az indiai szentek, hitte, hogy az erőszakos energia, ami a leölt állatokból jön, megsemmisíti a tudat békéjét és ennek az a következménye, hogy nem tudják elérni a realitást. Abban hittek, hogy a realitást csak akkor lehet elérni és azzal összekapcsolódni, amikor a tudat tiszta és áttetsző. Bármilyen típusú erőszakosság a tisztaságot és átláthatóságot megsemmisíti. Azoknak, akik ehhez az iskolához akartak csatlakozni, jó karakterrel kellett rendelkezniük. Senkit nem fogadtak el, bármennyire okos, vagy fontos volt, ha bármilyen módon is erőszakos karakterrel rendelkezett mások iránt, például: hazudott, lopott, vagy bármilyen fizikai erőszakban vett részt. A kutatóknak meg kellett őrizniük a cölibátust is, mert teljes koncentrációra volt szükség a tanulmányban.

Pitagorasz hitte, hogy mindezek szükségesek, mert valakiben teljes tisztaságra van szükség ahhoz, hogy elérje az élet tisztaságát.

Az igazságot kutatni, azzal kísérletezni, vagy azt megbeszélni, önmagában nem elegendő. Az igazságot egyszerűen intellektuális folyamaton keresztül nem lehet elérni, de a tudatot és intellektust egy olyan befogadó állapotba kell helyezni, hogy az isteni igazság, az Egy eljöjjön és kinyilvánítsa önmagát a becsületes kutatónak. Az ősi időkből egy másik személy, a római Plutarch volt az, aki a következőket írta a vegetárianizmusról:

"Valóban megkérdezed, hogy mi volt az ok Pitagorasznál, hogy tartózkodott a hústól? Én valójában azon csodálkozom, hogy az első ember milyen baleset által, vagy a tudat milyen állapotában érintette meg a szájával a kioltott vért és emelte az ajkaihoz egy halott teremtés húsát."

A modern időben is sok, nagyon jól ismert ember folytatott vegetáriánus étkezést. Például Lev Tolsztoj, aki ezt írta az állatok megöléséről:

"Az ember önmagában szükségtelenül elnyomja a legnagyobb szellemi kapacitást, vagyis a kegyelmet és együttérzést más élőlények iránt, amik olyanok, mint ő és azzal, hogy a saját érzéseit erőszakossá teszi, önmaga is kegyetlenné válik."

És végül Mahatma Gandhi, aki azt mondta:

"Egy nemzet nagyságát és annak morális fejlődését az alapján lehet megítélni, hogy hogyan bánik az állatokkal."

Sok ember elmondja a saját okait, amiért a vegetáriánus étrendet választotta és egyre többen kezdik megérteni a húsmentes étkezés hasznát. Akárhogyan is, ez nem egyszerűen csak a test egészségének a kérdése, de meg kell értenünk, hogy az étel milyen hatással van a mentális egészségünkre is.

Ugyanúgy, ahogy az alkohol, vagy a mámorító drogok hatással vannak a tudatra és a megkülönböztető képességre, hasonló módon, minden, amit megeszünk és megiszunk, valamilyen mértékben befolyásol minket."

Fordította: Szabó Marianna

2010. júl. 13.

Felhőtlen nevetés



A felhőtlen nevetés, a humorérzék, a helyzet komikumának és paradoxonának felismerési képessége különleges adomány. Igazi rejtély. A magam részéről, az olyan emberre, aki minden különösebb magyarázat nélkül nem tud nevetni, semmimet nem bíznám és vele szemben erős gyanakvással viseltetnék.
Poonja elmesél egy történetet egy szentről, aki egy falu melletti hegy tetején élt. Az egyik teliholdas éjszaka a remete elkezdett kacagni és csak kacagott, kacagott. Felébredt az egész falu, felmentek hozzá és azt kérdezték tőle:
- Mi történt, uram?
- Nézzétek! Nézzétek! - mondta vidáman. - Ott egy felhő!
Sokan látják a felhőket az égen, de kinek jutna eszébe nevetni rajtuk?
Csak az tud nevetni, aki - ha csak arra a kis időre is, de - megszabadult a problémáitól, a gondolataitól, a szenvedésétől, végső soron: az elméjétől. Minden problémához "szükség van" az elme működésére, ha ez nincs, minden, még egy felhő látványa is okot adhat a nevetésre.
A létezés végső soron önmaga is egy paradoxon, ha tetszik, "nevetséges" ellentmondások sorozata.
Aki felhőtlenül nevetni tud mindenen, az vagy őrült, vagy bölcs, esetleg a kettő együtt...
Pásztor Zoltán

2010. júl. 12.

Széthúzó erők erős egyensúlya



Reményik Sándor: Béke



Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend –
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent –
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép –
S a Kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott.

2010. júl. 11.

Aranykori hagyomány

http://szfinx.blogspot.com/

"Az élet élvezete és az, hogy az ember önmagát visszanyerje, tulajdonképpen egymást nem zárja ki. Mégis, aki az életet élvezi, önmagát elveszti, és aki önmagát vissza akarja nyerni, annak az élet gátlástalan élvezetéről le kell mondania. (...) A gátlástalan életszomjúság az embernek nem az eredeti magatartása, hanem azért keletkezett, mert valamit, ami az életnél fontosabb, elveszített. A szomjúság a primordiális létezés teljessége elvesztésének következménye. (...) A lefokozott állapot kínzó hiányérzete az, amely sóvárrá teszi, és a lefokozott állapot homálya az akadálya annak, hogy önmaga lehessen. (...) Az ember ebben a helyzetben nem tudatosítja, hogy mi történik, sőt tiltakozik, ha életélvezetében világossággal háborgatják."
(Hamvas Béla: Hagyomány és kereszténység. In.: Scientia Sacra. III. 10-es kötet. Medio Kiadó. 2006.)
(...) 
László András egy megközelítéséből kiindulva a mai embernek először Előbeavatásra van szüksége, ami annyit tesz, hogy ki kell jönnünk a konzumtranszból.
Ezt követheti a Beavatás, amikor kiúszunk a folyó közepére, a valósággal nézve farkasszemet. Ennek során ki kell húznunk fejünket a hipnotikus felhőből, az individuális lélek, a teremtett dolgok, az Idő és Tér abszolutizálásának a csapdájából.
A harmadik lépcsőfok a Megvalósítás, amikor az árral szemben fölfelé, a forrás felé úszunk. Buji Ferenc példájával élve ennek a törekvésnek a jellege az önmagát felfelé, újra és újra meghaladó pisztrángéhoz hasonlatos, ezért ezt kvázi "pisztráng-fölötti létként" aposztrofálhatjuk. Két forrás van. Az egyik a szennyező forrás, a másik a tiszta forrás. A törekvőnek meg kell haladnia, túl kell jutnia az előbbi szemléleti akadályon, hogy a följebb fekvő tiszta vízhez juthasson.
(...)

"Huntington szerint a nyugati eszmék nem hogy nem lesznek egyeduralkodók a világban, hanem elfogadottsága saját civilizációs keretei közé szorulnak vissza. (...) Nem lehet csodálkozni azon, hogy ilyen önveszélyes autoimmun folyamatok mellett a virulens és erőteljes iszlám dinamikusan terjeszkedik az öreg kontinensen, immár az őslakosság körében is, az értelmiség egy része pedig a keleti vallásokban keres fogódzót. (...) Ma már ugyanis nem kérdés, hogy a harmadik évezred történelmét nem az identitásában és belső kohéziójában megroggyant, elöregedő és dekadens Nyugaton, hanem az egyre izmosodó, gazdasági, demográfiai fölényt képviselő Keleten írják majd." (Gyöngyösi Márton - Hegedűs Tamás: Stratégiai fordulat kelet felé. Átrendeződés a világpolitika és a világgazdaság színpadán. In.: Barikád. II. évf. 1-2. 2010.)
(...)
"Kislány: Bab' Azíz, nem mész a gyűlésre?
Bab' Azíz: De, angyalom, megyek.
Kislány: Egyedül mész?
Bab' Azíz: Majd csak megtalálom az utat.
Ki.: De eltévedsz.
B.A.: Aki bízik, nem téved el, kicsi angyalom. Aki békében él, nem veszik el soha.
Ki.: De hol van a gyűlés?
B.A.: Nem tudom, angyalom.
Ki.: A többiek tudják?
B.A.: Nem, ők sem tudják.
Ki.: Hogyan lehet elmenni, ha nem tudják hol van a gyűlés?
B.A.: Elég menni, menni...Akiket meghívtak, megtalálják az utat."

(Bab' Azíz, a sivatag vándora című filmből)

A gésa


Egy tokiói

Látogatáskor

Buddha találkozott

Egy gésával.

Amikor énekelt,

A fülemülék felfigyeltek.

Amikor táncolt,

A csillagok megálltak,

Hogy nézzék.

Ajkán

Visszanyerte fiatalságát

Az ész.

Buddha el volt bűvölve.

Gyere a szobámba,

Mondta a gésa.

Kőből vagyok,

Válaszolta a Buddha.

Én is,

Mondta a gésa.

(John Drew: A kamakurai Buddha 1995, fordította Tarr Dániel - részlet)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...