Ez alól kivétel nincs

„Elhatározás annyi, mint hogy Énemet minden hamis praktikából egyszer s mindenkorra kivonom. Az élet komolyságát nem tévesztem össze többet a tele spájzzal. Tevékenyen és elszántan elvállalom azt a részt, ami a kollektív feladatból reám esik. Szembefordulok éppen azzal a valósággal, amely elől rettegésemben mindig elrejtőztem. Az életbe belehajítom azt az Énemet, aki eddig minden erejével éppen a valóságos, meztelen elemi élet ellen tiltakozott és a biztosításokat kereste. Rájöttem arra, hogy nem óvatosan, elhúzódva élek telivér, szimfonikus, a kollektívumban szépen hangzó sorsot, mert akkor a rettegésben lényegtelen maradok, állandó gyávaságban és morális visszavonulásban. Teljes értékű ember akkor vagyok, ha a valóság egész szigorát felismerve, önmagamat minden negatívumból kitépve szabadon állok, önmagamért és közösségemért az egész felelősséget önként vállalom. (...) A realitás nem kint van a körülményekben, a feltételekben és a tényekben, a világ valósága bent van az emberi elhatározásban, a feladat megoldásának készségében és az elszántságban.

Ebben az értelemben a háború (...) »a nagy exisztenciafilozófus«, aki az embert a Semmi kellős közepébe állítja, – a halálba. S itt valami hallatlanul nagy dolog történik: ez a Semmibe való beleállítás, amely megtanítja az embert, hogy az élet abszolút értelmetlenségének és céltalanságának sötét szakadékába és céltalanságába belenézzen és az élet semmisségét egész megrázó keservességében átélje, – ez a beállítás és élmény nem negatív. Ennek ellenkezője. Éppen ezen a Semmin, ezen az értelmetlenségen, ezen a végzetes céltalanságon gyullad ki valami egészen új, valami nagyszerűen termékeny, valami egészen más, mint az »élet«, legalábbis mint a földi és anyagi élet. »In deinem Nichts hoff’ich das All zu finden«, mondja Faust Mefisztónak. S ez így van. Amikor az ember átéli a Semmit, egyszerre szemben áll a Mindennel. S ez az új élmény: a Minden, – csak annak nyílik meg, aki a Semmit radikális módon átélte. Ez alól kivétel nincs. S ez az élmény a nagy választó: aki belemártotta magát a Semmibe, az megtermékenyült és él a Mindenben tovább.”

(Szöveg: Hamvas Béla, fotó: ismeretlen szerző)

Tékozló angyal a magasban

Úgy látom, a Quimbynek is megtetszett a Stara Baskaba vezető út, most láttam ezt a klipet, egyből felismertem a helyszínt. Az a rossz lakókocsi egyébként még mindig ott van a semmi közepén, pontosabban augusztusban még ott volt...
Saját fotóim erről az útszakaszról:

(Fotók: P. Z.)

Bort ittam szeretőm emlékére

A szufira azt lehetne mondani, hogy nem egyéb, mint a szufi szó meghatározása. Voltak, akik a definíciókat megszámolták, és a hagyomány azt mondja, hogy hetvennyolc ilyen meghatározás van. De ugyanez elmondható a yogáról és a zenről is. A definíció maga lenne az egész tanítás. Ha az ember alapos osztályozás, és szűrés után kiválaszt három szót, tegyük fel a fana-t, a haq-ot, és az achad-ot, legalább kilenc fogalomra lenne szükség, hogy a hármat megmagyarázza. De a kilencet újabb hárommal tudná csak megvilágítani. A szufi nem a szavakon múlik, hanem a zenén. Nem néhány szó izgalma, hanem az egész nyelvé. Kivételes nagy zeneművekben vannak kivételes nagy részletek, csupán részletek, néha csak ütemek, vagy csak hangok, amikor a zene elszakad a kottától, a hangszertől, mondjuk teljesen dematerializálódik és elrepül és zene fölötti zenévé lesz. Mint amikor az ekstatikus lélek elszakad az embertől és anyagtalan magasságokba száll. 
A szufi ilyen már a betűhöz, és a hanghoz, és a nyelvet beszélő emberhez nem köthető szabadon beszélő nyelv, ilyen önmaga fölé fokozott nyelv fölötti nyelv. Másutt bevezetésül elég talán, ha az ember néhány szót megért. Itt azt a bizonyos ekstatikus felsőfokot kell megérteni. Nem metafizika, mert költői. Nem költészet, mert metafizika. Nem nyelv, hanem zene. Nem zene, hanem nyelv. Az a zene, amelyről Ybn al Faradh azt mondja, hogy "bánat, amiért az ember égi otthonát elvesztette." Aki ezt nem hallja, az a szufiból semmit sem ért. Minden szó superlativus. Bort ittam szeretőm emlékére, mondja ugyanez az Ybn al Faradh, lerészegedtem még mielőtt a szőlőt megteremtették volna. Azt mondják bűnt ittál. Abból ittam, amit bűn lett volna nem inni. Még mielőtt születtem, mámorban voltam tőle, így maradok mindörökké, akkor is, amikor csontjaim már régen elporladtak.

(Hamvas Béla: Szufi - részlet)

Bűvös tekintetedtől megrészegedtem

Miért küldesz el? Hozzád jöttem

Nem elég nekem, ha ajkam nedvesítem

Szerelmed tengerébe fullassz bele engem

A szépségektől csókot veszel...

– szólt kedvesem – Az enyém nem kell?

Aranyat adjak? – kérdem. – Értéktelen.

A lelkemet kéred? – így felelt: – Igen.

Míg velem vagy, nem hagy aludni

szerelmem

Ha nem vagy itt, nem hagy nyugodni

keservem

Ó, Istenem! Két napja kerül az álom

S te jól tudod, egyforma mindkét éjjelem.

Ej, kemény szavú! Összetörted szívemet

Méltatlan tán? Miért nem adsz kegyelmet?

Ó, jaj! Édes szád nem szól keményen

sosem

Én hordom magamban keserűségemet...

Szerelmed tüzétől gyúlt a szívem lángra

Szavaid árja ömlött lelkem folyójába

A víz káprázat, a tűz villám volt csupán

A mesének vége. Álom volt talán.

Hajnalban eljött hozzám az, akit

szép arcáért irigyelnek az égiek is.

Tekintetét szívemre szegezte:

S míg eljött a reggel, sírt ő, és sírtam én.

Akkor azt kérdezte:

Kettőnk közül vajon melyikünk szerelmes?

Lelkem! Szíved s szívem közt út halad

Szívem ismeri azt az utat.

Szívem olyan, mint az áttetsző, tiszta víz

Tükrében a holdfény húz vonalat

Mi értelem, s nem színes kép,

ki látja azt?

Mi a szív titka, s nem szép beszéd,

ki látja azt?

A világ létezése a világtól nincs messze.

Ki látja azt?

Mit nem tart fogva a lét s a nemlét,

ki látja azt?

Ha szívemet keresem, melletted találom.

Ha lelkemet keresem, hajfürtödben látom.

Ha szomjúságtól űzve a tó fölé hajlok

Tükrében a Te arcod képmását csodálom.

Nincs, ki ne volna ama vágy bolondja

Nincs, ki ne tudna róla

S ha látszik is a boldogság tokja

Őt magát nem látod soha

Halladzs-i Manszur szólt:

Isten vagyok!

Ám addig

Isten útjait

Pillantásával tisztára söpörte

Alábukott önnön

semmisége

tengerébe

Isten vagyok: e tudás gyöngye

feltárult előtte.

Örökre.

Az isteni titkok tárháza: mi vagyunk

A tenger igazgyöngyös árja: mi vagyunk

A holdtól a halig mindenhol ott vagyunk

Aki felül a szultán trónjára: mi vagyunk

Mióta a szerelmesekről hallottam

Szívem, lelkem, szemem útjukon

nyugtattam

A szerető s a szerelmes kettő - gondoltam

Ám a kettő egy volt, én kancsalítottam

Ej, te bálvány! Hol lelem pogány

templomod?

Szólt: Összetört szívedben láthatod

Én a Nap vagyok,

csak romok közt járhatok

Ej, mámoros! Legyen a te szíved is romos!

A semmi földjéről jövünk, szerelmet

hozunk

Az egység borától fényes éjjel is utunk

A szerelem-hitűeknek nem tiltott e bor

A semmi hajnaláig ettől nedves ajakunk

Jobb, ha te megsebzel, mint más

gyógyszere

Jobb, ha fukar vagy, mint más

száz kegye

Jobb, ha csalfa vagy, mint más

hűsége

Jobb, ha szidalmazol, mint más dicsérete

Tegnap éjjel kegyesen eljött hozzám

kedvesem

Kértem az éjt csendesen

Titkunk ne fedd fel sosem

Az éj így felelt nekem:

Nézz körbe figyelmesen

A Nap nálad pihen

A hajnalt honnan vegyem?

(Dzselál-Ad-Dín Rúmí szúfi misztikus versei)

A szúfi terminológiában a szeretett, a kedves, a barát: Isten. Isten és a misztikus kereső között olyan személyes kapcsolat (vagy annak emléke) létezik, mint a legjobb barátok, szerelmesek, társak, szeretők között. Erre utalnak még a következő kifejezések: tündöklő arcú, Nap, öreg, öreg bölcs, tavaszarcú, drága vendég, nagy magányos, mester, szultán, király, kedvesem, szeretőm, szépem, szerelmem, Holdam.

Szerelem: Isten és a világmindenség iránt érzett mély, élő, az egész lényt átitató szeretet. A perzsa misztikusoknál ez kimondottan érzéki formát is ölthet, ugyanis náluk nincs olyan mély szakadék hit és érzékiség között, mint például a keresztényeknél.

Forrás: terebess.hu, fotó: ismeretlen szerző.

Amit az arab szufi ittihadnak, egyesülésnek nevez, egy szóban mondja ki azt, ami tulajdonképpen kettő. Amit szeretek, azt ismerem, és amit ismerek, azt szeretem. Az egyesülés a szeretet és az ismeret kettős kapcsolata az Egyetlennel. A legkülönösebb és az egész hagyományban magában áll, hogy a szeretetnek és az ismeretnek ez a mámora bor-mámor és szerelem, nemcsak azért, mert Istenben benne van a bor és az asszony, és mert a borban és az asszonyban benne van Isten, és ha szeretek, szeretem Istent és a bort és az asszonyt és a szépséget és a költészetet és a világot és az angyalokat és a tetveket ("a béka olyan szép, mint a szeráf", mondja Angelus Silesius), hanem azért, mert ha szeretem az Egyetlent, a világ egy lesz, csak egyet kell szeretnem, hogy mindent szerethessek, és ebben a szerelemben megnyílik a mindenség titka, és mindent megismerek és tudok, mert az Egyetlennel eggyé válok. Nem kell az üdv. "Több vagyok, mint az üdvöm", írja Ibn Karram. "Én, aki őt szeretem, ő vagyok, és ő, aki engem szeret, én vagyok", szól Halladzs. "Az asszony szépsége Isten fénysugara, nem a szeretőé". Semmi más nem kell, csak az Egy. "Bármit akartál adni nekem a földön, mondja Rabia, osszad szét ellenségeim között, bármit akartál adni a mennyben, osszad szét barátaim között. Én megelégszem veled magaddal". 

A szufi az eksztázis-technika lépcsőiről nem beszél. Biztosan volt szájhagyomány, amely ennek a beavatásnak gyakorlatát a tanítványokkal közölte, de elveszett. Ami megmaradt, az az önkívület őrületébe öltözött legmagasabb éberség. A szufi a kinyilatkoztatás tiszta hangja.

A lélek, amely mindent elhajít és meztelenre vetkőzik, tudja, hogy megszerzett szegénységén kívül semmire sincs szüksége. A szufi a hangoltság realizálása. Csak az Egyetlenegy. "Egyetlen pillanatra együtt lenni Istennel több, mint az egész emberiség tisztelete a teremtéstől a világ végéig", mondja Sibli. Ha az ember ezt az egyet tudja, mindent tud. "Világfölötti vagy és a világból való vagy, tied minden, ismert, ismeretlen, örök és mulandó. Tied a lét és a nem-lét, a föld mélye és az égtető a te két ruhád, te vagy a fény és ellentéte". És mivel mindent tud, tudja mi a legfőbb dicsőség, mit jelent az életben győzelmesnek lenni és a sors játszmáját megnyerni. A szufi nevet a királyokon, és vállat von, ha Alexandroszról, vagy Caesarról beszélnek. Tudja, hogy az övék milyen kicsiny dicsőség, a királyok és a vezérek igénye és becsvágya milyen bámulatosan kicsiny. Mennyivel több, amikor az "Egy felismeri az Egészet, és szól: Isten vagyok". Indiát meghódítani? Egyetlen áhítatos pillanat több, mint százezer embert lemészárolni. Bort inni.

A szufi a hagyományban a bhakti-jóga tökéletes realizálása. "Mindent neked akarok adni és nem kívánok érte semmit". Ez a szerelem nem a szív dolga, és nem érzelem és nem a lélek dolga, és nem az értelem és nem a szellem dolga."

Talán nem is nevezhető szemléletnek, írja Plótinosz, a szufi görög mestere, a látásnak egészen más neme, elragadtatás, leegyszerűsítés, átszellemülés a legnagyobb erőfeszítés arra, hogy az ember eggyé váljék, és ha lehet, szemtől szembe álljon azzal, amit a szentély rejt." 

"A fekete nappalban, íme, itt a világfényes éjszaka." 

"Istentől Istenig jutottam, mialatt magamban azt kiáltottam: Te én vagyok."

(Hamvas Béla: Eksztázis - részlet)

Egyetlen lesz, ki nem talál

Én keresem a célomat:
célom engem majd megtalál.

Én keresem a hitemet:

a hitem is majd megtalál.

Én keresem a szívemet:

a szívem is majd megtalál.

Keresem azt, aki enyém:

ő is keres majd. Megtalál.

Én önmagamat keresem:

egyetlen lesz, ki nem talál.

Én keresem az életem:

életem egyetlen halál.

Én keresem halálomat

és életem majd megtalál.

(Fotók: Pásztor Zoltán - Kvarner-öböl, vers: Weöres Sándor - Akik megtalálnak)

Buddhista közgazdaságtan: a szenvedés csökkentése is cél

A fogyasztói társadalmak válságának mélyülésével egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik az alternatív gazdaságfilozófiák iránt, mind több fórumon keresnek a szakemberek a súlyos gazdasági, környezeti és társadalmi hatásokkal járó eddigi szemlélet helyett egy olyat, amelyben nagyobb szerepet kap többek között a szolidaritás és a takarékoskodás a természeti erőforrásokkal. A lehetséges új szemléletmódok sorában gyakran hallhatunk egy elsőre különösnek tűnő fogalmat, a buddhista közgazdaságtant. 

De milyen lenne egy olyan gazdaság, amelyet - legalább részben - buddhista elvek szerint működtetnének? A téma egyik magyar szakértője Zsolnai László professzor, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságetikai központja igazgatója, akinek angol nyelvű honlapján számos érdekes tanulmányt, információt találhatunk a gazdasági élet erkölcsi vonatkozásairól, a közgazdasági gondolkodás alternatív irányzatairól. Megkeresésemre hozzájárult ahhoz, hogy itt, a Határvidéken közzétegyek egy általa magyar nyelven írt ismertetőt. Ezúton is köszönöm.

Zsolnai László: Buddhista közgazdaságtan

A tanulmány a buddhista közgazdaságtant mint a nyugati közgazdaságtan alternatíváját mutatja be. A buddhista közgazdaságtan bírálja a nyugati közgazdaságtan alapelveit, amelyek a profit-maximalizálás, a vágyak gerjesztése, a piacok kiterjesztése, a létezők instrumentális használata és az önérdek. Ezekkel szemben a buddhista közgazdaságtan alternatív alapelveket javasol, úgy mint a szenvedés csökkentése, a vágyak leegyszerűsítése, az erőszakmentesség, a valódi törődés és a nagylelkűség. A buddhista közgazdaságtan egyfajta probléma-megoldó stratégiaként fogható fel, amely a boldogsághoz, a békességhez és az ökológiai fenntarhatósághoz jelöl ki utakat a gazdaságban.
A Nobel díjas amerikai közgazdász Thomas Shelling a közgazdaságtant (economics) az önzés tudományaként (ego-nomics) aposztrofálta. Valóban, a nyugati közgazdaságtan az önérdek körül forog, az emberek “ego”-jának vágyait minél jobban kielégítő piaci mechanizmusokat proponál. A buddhizmus azért jelent igazi kihívást a közgazdaságtan számára, mert az “én”-t a nyugati felfogással éles ellentétben határozza meg. (Elster, J. 1985)
A buddhizmus anatta (nem-én) felfogása tagadja az állandó, változatlan “én” létezését. A modern idegtudomány támogatni látszik az “én” illuzórikus voltát állító buddhista megközelítést. Amit az idegtudomány az “én” helyén talál, az egyfajta “virtuális én”, egy koherens mintázat, ami sehol sem lokalizálható, mégis központi szerepet játszik a viselkedés szervezésében. Ez a nem-lokalizálható, nem-szubsztantív “én” úgy működik, mint egyfajta virtuális interface. (Varela, F.J. 1999: p. 53. & 61.)
Az én-nélküliség buddhista koncepciója jelentős heurisztikus erővel bír a közgazdaság megújítása számára. Az angol közgazdász E. F. Schumacher, a thai buddhista szerzetes P. A. Payutto és követőik mára a buddhista közgazdaságtant a nyugati közgazdasági világkép valódi alternatívájává fejlesztették. (Schumacher, E.F. 1971, Payutto, P.A. 1994, Zsolnai, L. & Ims, K. J. (eds) 2006)
A továbbiakban a buddhista közgazdaságtan alapelveit fejtem ki és mutatom meg mint a nyugati közgazdasági világkép alternatíváját.

 1. A szenvedés csökkentése

A nyugati közgazdaságtan a profit-maximalizáló gazdasági viselkedést támogatja. Ezzel szemben a buddhista közgazdaságtan a szenvedés csökkentését javasolja alternatív alapelvként. A buddhista gazdasági cselekvés akkor igazolható, ha az nem növeli, hanem csökkenti az összes érintett érző lény szenvedését.
Technikai értelemben a szenvedés-csökkentés elvét úgy is meg lehet fogalmazni, hogy a gazdálkodásnak nem a nyereségek növelésére, hanem a veszteségek csökkentésére kellene irányulnia. Ennek a törekvésnek a létjogosultságát a döntéspszichológia kortárs felfedezései támasztják alá.
A Daniel Kahneman és Amos Tversky által kifejlesztett – és Nobel díjjal jutalmazott – “prospect theory” legfontosabb empirikus felismerése az, hogy a döntéshozók érzékenyebbek a veszteségekre, mint a nyereségekre. (Kahneman, D. & Tversky, A. 1979) Kísérleti eredmények azt mutatják, hogy az emberek un. veszteség-érzékenységi koefficiense 2, ami azt jelenti, hogy átlagosan kétszer vagyunk érzékenyebbek a veszteségekre, mint a nyereségekre. (Tversky, A. & Kahneman, D. 1991)
Mivel az emberek – és más érző lények – alapvetően veszteség-érzékenyek, ezért nagyon is értelmes törekvés a ténylegesen létező negatív hatások csökkentésével foglalkozni, a feltételezett pozitív hatások hajszolása helyett.

2. A vágyak leegyszerűsítése

A nyugati közgazdaságtan a vágyak megsokszorozásában, folyamatos bővülésében érdekelt. Az emberek – sőt háziállataik is – új meg új vágyak kifejlesztésére vannak késztetve a cégek reklám és marketing akciói nyomán, amelyek sokszor nem rettennek vissza az addikciót okozó technikák használatától sem. A vállalatok csillapíthatatlan profit-éhsége miatt van szükség a kereslet mesterséges generálására.
Az anyagias fogyasztói életformának azonban nagy ára van. Pszichológiai kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy a materialisztikus értékorientáció aláássa az emberek jól-létét. Azok az emberek, akik nagy jelentőséget tulajdonítanak a materiális értékeknek, alacsonyabb személyes jól-léttel és pszichológiai egészséggel rendelkeznek, mint azok, akik kevésbé anyagias életformát képviselnek. Ez az összefüggés jól dokumentálható a gazdagoktól a szegényekig, a fiataloktól az öregekig, az ausztráloktól a dél-koreaiakig. Az eredmények azt mutatják, hogy az anyagiasság nem tesz jót az emberek jól-létének. Épp ellenkezőleg, az élettel való alacsony szintű megelégedettséghez, kisebb boldogsághoz, depresszióhoz, bizonytalansághoz, testi problémákhoz és személyiségzavarokhoz, például önimádáshoz és antiszociális viselkedéshez vezet. (Kasser, T. 2002: p. 22.)
A pszichológiában “ön-kivetítés”-nek hívják azt a pszichés mechanizmust, amelynek segítségével az emberek a vágyaik kielégítését keresik. Ez azonban egy vesztes stratégia, hiszen akár kielégülnek az emberek vágyai, akár nem, újabb és újabb problémák jelentkeznek. Ha az emberek nem tudják beteljesíteni a vágyaikat, akkor kielégületlenséget érzenek és a körülményeket vagy az alkalmazott eszközöket hibáztatják. Ha viszont beteljesülnek a vágyaik, akkor az rendre nem hozza meg a várt kielégülést és csalódás lesz úrrá rajtuk. A vágyak kergetése sohasem hozza meg azt a kielégülést, amit az emberek keresnek. (Grof, S. 1998. p. 207.)
A buddhista közgazdaságtan nem a vágyak megsokszorozását, hanem a vágyak leegyszerűsítést célozza. A nélkülözhetetlenül szükséges anyagi komfort (élelmiszer, ivóvíz, ruházkodás, lakhatás és orvosság) elérésén túl bölcs dolog az emberi vágyak megfékezése. A vágyak csökkentése ugyanis jelentősen hozzájárulhat az emberek jól-létéhez és a természet tehermentesítéséhez.
A buddhista közgazdaságtan azt állítja, hogy – meditáció, önreflexió, önszuggeszció és hasonló technikák segítségével – az emberek megváltoztathatják saját preferencia-rendszerüket. A francia közgazdász, Serge-Christopher Kolm a következő formális modellel mutatta meg ezt a lehetőséget.
Legyen “u” az adott személy jól-léte (“sukha”). Legyen “c” és “tm” rendre az adott személy fogyasztása és meditációs praxisa. A jól-létet így a következő függvény határozza meg: u = u (c, tm). A fogyasztási javak elsajátítása időt vesz igénybe, mivel munka, illetve más pénzszerző tevékenység kell hozzá. Legyen az erre fordított idő “ta”. A fogyasztás nagysága ennek az időnek egy növekvő függvénye: c = c(ta).
Ezek után azt mondhatjuk, hogy u = u [c(ta), tm]. A személy rendelkezésre álló idő megoszlik a fogyasztással kapcsolatos tevékenységek és a meditáció között. Mi az optimális arány e kettő között? A buddhizmus egyfajta középutat javasol: meditáljunk, és ez által csökkentsük a fogyasztás iránti vágyainkat és növeljük a meglevő javakkal való megelégedettségünket, és dolgozzunk, hogy előteremtsük a valóban szükséges javakat. Közgazdász nyelven ez azt jelenti, hogy a munka határ-termelékenysége legyen egyenlő a meditáció határ-hasznával. (Kolm, S-C. 1985: p. 240-242.) 




3. Erőszakmentesség

A nyugati közgazdaságtan a piacok kiterjesztését javasolja. A nagy magyar-amerikai közgazdász Polányi Károly ezt a folyamatot nevezte a “Nagy Átalakulás”-nak, amely során a piac maga alá gyűri a társadalom egyre több szféráját. (Polanyi, K. 1946) A mai globális gazdaság korában a piacosítás folyamata még nagyobb léptékben és még gyorsabb történik, mint valaha.
A piac hatékony mechanizmus a javak és szolgáltatások rugalmas és termelékeny előállítására. De megvannak az inherens korlátai is. Vannak ugyanis olyan szereplők, amelyek egyáltalán nem reprezentáltak vagy alulreprezentáltak a piaci mechanizmusban, a jól reprezentált szereplők pedig sokszor rövidlátó módon cselekszenek.
A természetnek és a jövő generációknak nincs szavuk a piaci rendszerben, hiszen semmilyen módon nem tudják “érdekeiket” pénzben megjeleníteni. A szegényeknek és marginalizált rétegeknek nincs elég fizetőképes keresletük ahhoz, hogy preferenciáik kellő súllyal jelenjenek meg a piacon. Azok a csoportok, amelyek viszont kellő vásárlóerővel rendelkeznek, sokszor rövidlátó, jövő-felélő módón döntenek, azaz a leértékelik a távoli és jövőbeli kilátásokat. A piac általában a legerősebb érdekcsoportok preferenciáit tükrözi, és a kevésbé vagy egyáltalán nem reprezentált szereplők kárára oldja meg a társadalmi problémákat. (Zsolnai, L. and Gasparski, W. (eds.) 2001)
Az erőszakmentesség (“ahimsa”) a buddhizmus vezérlő értéke a társadalmi problémák megoldása során. Azt jelenti, hogy egy cselekvés nem okozhat kárt sem a cselekvőknek, sem pedig a cselekvésben érintetteteknek. (Payutto, P.A. 1994)
A közösségi gazdaság modelljei jól példázzák az erőszakmentes gazdaságszervezést. A közösségi gazdaság lényege, hogy a termelők és a fogyasztók szövetkeznek arra, hogy mindkettőjük szükségleteit a lehető legalacsonyabb költséggel és minimális kockázattal lehessen kielégíteni. (Douthwaite, R. 1996) A közösség által támogatott mezőgazdaság (community supported agriculture) az egyik legismertebb ilyen modell. Fogyasztók egy csoportja megállapodik egy ökológiai gazdálkodást folytató termelővel a terményei folyamatos megvásárlására. A termelési döntésekbe a fogyasztók is beleszólhatnak. Közös, hosszú távú, fenntartható stratégiában gondolkoznak, amely piactalanítja az élelmiszertermelést és a földhasználatot, és elutasítja a monokultúrát és a vegyszerek használatát. (Dyck, B. 1994)
Az erőszak szinte beépített sajátossága a mai globális piaci struktúráknak. Az erőszakmentesség a nagy, korporatív üzleti szervezetek oldását, kisebb léptékű, a helyi társadalomba beágyazódott, nem tisztán profit-orientált szerveződések elterjedését igényli.

4. Valódi törődés

Oscar Wilde híres mondása szerint a közgazdászok mindennek tudják az árát, de semminek sem tudják az értékét. A nyugati közgazdaságtanban minden létező értékét – legyen az emberi lény, természeti létező vagy műtárgy – csak és kizárólag az általa létrehozott (vagy létrehozható) pénzáram (“cash flow”) nagysága határozza meg. Ez a fajta “számító gondolkodás” a modernitás projektjének az egyik leginkább kritizált pontja Martin Heidegger filozófiájában.
A legfőbb gond a létezők instrumentális megközelítésével, hogy negatív válasz-reakciókat vált ki az érintettekből. Haszonleső stratégiára haszonleső stratégia a válasz, ami ellehetetleníti az elkötelezettség és a bizalom kialakulását a partnerek között. Robert Frank, amerikai közgazdász megmutatta, hogy az érintettek irányában megmutatkozó valódi törődés (genuine care) jelentős előnyökkel jár a felelős vállalatok számára. (Frank, R. 2004)

Ezek az előnyök a következők:

(i) az opportunista viselkedés csökkentése a vállalkozáson belül
(ii) jó kvalitású alkalmazottak rekrutációja
(iii) az alkalmazottak elkötelezettségének erősítése a vállalkozás iránt
(iv) a fogyasztók lojalitásának és ragaszkodásának a megnyerése
(v) bizalmon alapuló kapcsolat kialakítása a beszállítókkal és más partnerekkel

A valódi törődés képes mozgósítani a “jóság” köreit, az érintettek elkötelezettsége és bizalma által.

5. Nagylelkűség

A nyugati közgazdaságtan biztosít bizonyos helyet az etikus cselekvésnek, de csak akkor és csak annyira, amennyire az a szereplők (hosszú távú) önérdekét szolgálja. Ez az önérdek alapú, opportunista etika azonban nem működőképes.
Luk Bouckaert az etika paradox jellegét a management területén a következőkben ragadja meg. Ha az etikus cselekvést az önérdekre hivatkozva támogatjuk, akkor ezzel a moralitást gazdasági kalkulációkkal helyettesítjük, s így éppen azt a célt nem érjük el, amit szándékoztunk. A bizalom és a felelősség csak a valódi moralitás talaján bontakozhat ki. (Bouckaert, L. 2006)
A nagylelkűség, azaz mások önzetlen szolgálata működőképes lehet a gazdaságban, mert az emberek egyfajta “Homo reciprocans”-ként viselkednek, azaz hajlamosak viszonozni azt, amit másoktól kapnak. Ernst Fehr és Simon Gaechter izgalmas kísérletet végeztek ezzel kapcsolatban, amit “ajándék csere játék”-nak neveztek el.
A játékban a munkaadó és a munkás szerepel. A munkaadó bérajánlatot ad és meghatározza az elvárt munkaintenzitást. A munkás eldöntheti, hogy milyen intenzitással dolgozik az ajánlott bérért, de a munkaadó elbocsáthatja a munkást, ha úgy ítéli meg, hogy annak odaadása nem megfelelő. Az önérdekkövető munkás a minimális erőfeszítést választaná, az önérdekkövető munkaadó pedig a lehető legalacsonyabb bért ajánlaná. A valódi kísérleti személyek azonban máshogy viselkedtek. A munkaadók nagylelkű, gáláns bérajánlatot tettek, amit a munkások extra-erőfeszítéssel viszonoztak. (Bowles, S. 2004: pp. 495-496.)

6. A buddhista közgazdaságtan mint stratégia

A buddhista közgazdaságtan egy minimalizáló gondolkodásmódot képvisel, amely szerint minimalizálni kell a szenvedést, a vágyakat, az erőszakot, a létezők instrumentális használatát és az önérdeket. A “kicsi szép” és “kevesebb – több” szlogenek szépen kifejezik a buddhista közgazdaságtan alapállását.
Ezzel szemben a nyugati közgazdaságtan egy maximalizáló gondolkodásmódot hirdet, amely szerint a profitot, a vágyakat, a piacot, a létezők instrumentális használatát és az önérdeket maximalizálni szükséges. A “nagyobb jobb” és a “több – több” fejezik ki a nyugati közgazdaságtan lényegét. (1. táblázat)

1. táblázat Nyugati közgazdaságtan versus buddhista közgazdaságtan

nyugati

közgazdaságtan                                             buddhista közgazdaságtan 

profit-maximalizálás                                          szenvedés csökkentés

a vágyak megsokszorozása                               a vágyak leegyszerűsítése

a piac kiterjesztése                                             erőszakmentesség

a létezők instrumentális használata            valódi törődés

 önérdek                                                                  nagylelkűség

 “a nagyobb jobb”                                               “a kicsi szép”

 “a több - több”                                                   “a kevesebb - több”

A buddhista közgazdaságtan nem feltétlenül törekszik egy saját – buddhista alapokon álló – gazdaság kiépítésére. Inkább felfogható egyfajta probléma-megoldó stratégiaként, amely a gazdaság bármely szegmensében bármikor alkalmazható. Olyan stratégiáról van szó, amely úgy kíván megélhetést teremteni az emberek számára, hogy közben csökkentse az emberi és nem-emberi lények szenvedését – a szükségtelen vágyak megtagadása, az erőszak elutasítása, a valódi törődés és a nagylelkűség gyakorlása által.
A mai üzleti modellek az én-központú gazdasági gondolkodáson és cselekvésen alapulnak. A buddhista közgazdaságtan azonban rámutat arra, hogy az individualizmus és a materiális értékorientáció pusztító hatású mind az énre, mind pedig a világra nézve.
Az egyre népszerűbb boldogság kutatások (happiness research) egyértelműen mutatják, hogy az emberek boldogságát nem az anyagi javak nagysága, hanem az interperszonális kapcsolatok gazdagsága határozza meg. Nem a dolgok, hanem az emberek teszik az embereket boldoggá. (Lane, R. E. 1998) A nyugati közgazdaságtan elvein működő gazdaság elárasztja az embereket (hasznos és haszontalan) anyagi javakkal. Az embereknek azonban leginkább törődésre és nagylelkű szeretetre van szükségük. A buddhista közgazdaságtan ezek biztosítására törekszik.
A békesség csak erőszakmentes eszközökkel valósítható meg. A vágyak önkéntes korlátozása ehhez jelentősen hozzá tud járulni, ugyanis aki kevesebbet akar, az kevésbé hajlamos az erőszakos cselekvésekre.
Az ökológiai fenntarhatóság (ecological sustainability) az emberiség jelenlegi termelési és fogyasztási szintjének drasztikus (2-300 %-os) csökkentését követeli meg, ugyanis a mai életvitelünk változatlan folytatásához nem egy, hanem 2-3 Földre lenne szükség. A gazdaság léptékének elkerülhetetlen redukcióját nem kell feltétlenül áldozatként felfognunk. Ha ezt a szenvedés csökkentésének a nemes éthosza kíséri, akkor pozitív jövőként élhetjük meg.


Ajánlott olvasmány: Semmi cigi, kevés pénz, sok boldogság a világ végén


Irodalomjegyzék az oldaltörés után.

Meghökkentő akciók a meditáció népszerűsítésére

A MedMob egy nemzetközi szervezet, amely a meditáció terjesztését és a meditáció jótékony hatásainak bemutatását tűzte ki céljául. A szervezet neve a MEDitáció és flashMOB szavakból áll. A 'flashmob' olyan spontán, csoportos, köztéri akciót jelent, amelynek az a célja, hogy meghökkentse az arra járókat. Tehát a MedMob olyan esemény, amely a (forgalmas helyen) meditálók látványával akarja kizökkenteni az embereket a mindennapi rohanásból. (Lehetne 'gerilla meditáció'-nak is hívni.)

A MedMob által világszerte szervezett meditációk 1 óra csendből és 11 percnyi 'om' mantrából állnak.

A MedMob célja megmutatni, hogy ebben a zajos, rohanó világban is lehet élvezni a csendet. A MedMob tagjai hisznek abban, hogy a meditáció feltárja a bennünk rejlő lehetőségeket, ezért érdemes befelé figyelnünk.

(Szöveg: Buddhapest, a fotókat az akció Facebookos oldalain találtam.)

Vaknak, összeégettnek és halottnak kellene lennem

A videón látható nő anyja hét és fél hónapos várandós volt, amikor úgy döntött: megöleti kislányát. Ilyen előrehaladott állapotban már az úgynevezett vegyszeres feltöltést alkalmazzák, ami abból áll, hogy az anya méhébe sós oldatot fecskendeznek, amit lenyel a baba, az pedig szétégeti őt. Az anya pedig megszüli a halott magzatot 24 órán belül. A halálra ítélt lány viszont mindenki meglepetésére élve született...

"Hölgyeim és Uraim, vannak dolgok, amiket önök csak a leggyengébbeken keresztül tudnak megtanulni, és amikor kioltják az életüket, önök lesznek azok, akik valójában vesztenek."

(A Konzervatórium Facebook-oldalán találtam.)

Magyarország egy olyan kalitka...

‎"Nakon što je čovjek tisuću i petsto godina živio pod vlašću koja je bila sustav protiv istine (uma), sada živi pod vlašću koja je sustav bez istine (uma). Onda se moglo umrijeti za istinu, dok se u sustavu ravnodušnom prema istini ne pati, a tamnica i smrt su besmisleni. U doba Velikog Inkvizitora moglo se uči začepivši nos, ovamo već samo tako da se odustane od bitka i u zamjenu za puki opstanak pruži cijeli svoj život. U bijesnoj agresiji protiv istine čovjek je još mogao znati za istinu svog bitka, a sad je istina bitka,ako još uopće išta znači, u najboljem slučaju skandal ili predmet ismijavanja. Jednoličnom mehanizmu aparata ne smetaju ni lupeži, ni gadosti, ni laži, ni prljavštine, u bitku sleđenom u stroj nema razlike između dobra i zla, grijeha i vrline, istine i laži."

"....prvi znak budnosti jeste sto se u covjeku budi nerazgovetna sumnja: maya, carolija culnog svijeta. kako veli Platon, nepostojece. culni svijet je carolija takvog sna koji je zajednicki svim zivim ljudima. ko pocinje da vidi iza cula, on pocinje nesto da sluti iza prirode. metafizicki dodir je prva stanica budnosti..."

Mađarski Hiperion

Gde raste ljubav, gde raste prijateljstvo? Gde zajednica? Gde bogovi? U Ti. Nisam imao prijatelja i ljubavi ne zato što sam mnogo zahtevao, nego zato što nema ljubavi i nema prijateljstva. Onaj ko je našao, nije našao ljubav, prijateljstvo, zajednicu, nego obmanu. U tome ne sudelujem. Nema ovde ostvarene sudbine, samo nemo i očajno stenjanje koje se stropoštalo samo u sebe, što je naša istorija, svačija sudbina, maloga i velikoga. Jer onaj ko ovde izgleda kao dobitnik, taj je varalica. Ne znam gde si, ne znam ko si, ne znam da li jesi, jer nisi. Gde može da trijumfuje život ako ne u tebi, ljubavi, prijateljstvo, zajednico? Gde mogu da živim ako ne u tebi? Ostvarivanje ljudske sudbine bez zajednice nemoguće je, a ovde nema zajednice. 

"Hello all, I am from the u.k. and am interested to translate some of Bela Hamvas work... I would be happy to hear from anyone who will help. Thankyou..."

Филозофија на виното

Ez az oldal Hamvas Béla A bor filozófiája macedón fordításának megjelenése apropóján jött létre, Hamvas macedón rajongóinak találkozóhelye. Persze azért mások is csatlakozhatnak...


Филозофија на виното е апологија на ретките, возвишени моменти на животот, спокојот, играта и ведрината. Тоа е свет на дионисиско, медитеранско опивање; чистата, светкава ведрина на Орфеј; полубудна медитација во пчеларникот во едно августовско попладне, под оревот, пред визбата на камената маса: некои од ретките моменти на хамвашовата „идила“. 

Во последните денови на војната, на почетокот на 1945 година, Хамваш ќе изгуби сѐ: бомба ќе го разнесе неговиот дом, библиотеката, ракописите и скиците за неговите следни дела. Во една таква атмосфера, Хамваш ја пишува неговата Филозофија на виното која не претставува очајување над урнатините, туку славење на животот. 

* * *

 „Itt vagyok ebben a népben, ezen a földön, minden szándékom eredménytelen, minden szavam hiábavaló, minden tervem összetört, megbuktam, észrevétlenül,  fölöslegesen és fel nem ismerve.”


Előzmények: Rólunk mondták
Legközelebb figyelj a szélre