Nincs veszve semmi

Túl korán örülünk, túl korán búslakodunk... miközben az örömtől és a bánattól senki nem látja, mi történik. 
Csak a bíró, aki egykedvűen figyel.

Apeiron

"A Szókratész előtt élt görög gondolkozókat az újkor naiv természetfilozófusoknak tartja. Kezdetlegesnek találja, hogy az egyik gondolkozó a világot a vízből származtatja, a másik a levegőből, a harmadik a tűzből, a negyedik a homályos apeironból. Nem is találhatja másnak, mert az újkori ember a vízről azt hiszi, hogy az a víz, amit érzékeivel tapasztal, és a tűz, a levegő az a tűz és az a levegő, amit az anyagi természetben lát. Ilyenformán nehéz eldönteni, hogy melyik ember primitívebb: az, aki a világot metafizikai látással jelképesen gondolja el, vagy az, aki azt hiszi, hogy csak anyagi és megfogható dolgok vannak."

(Hamvas Béla)

A végtelen tér érzékelési alapja

Gravitáció - színes, feliratos, amerikai sci-fi, 90 perc, 2013

"(...) A tanulatlan világi ember, aki nem tekinti az ariyákat, képzetlen az ariyák Dhammájában, hiányzik belőle az ariyák Dhammájának fegyelme; a világi, aki nem tekinti a tökéletes embereket, képzetlen a tökéletes emberek Dhammájában, hiányzik belőle a tökéletes emberek Dhammájának fegyelme – nos tehát, e világi észleli a földet, mint földet. Észlelvén a földet, mint földet, felfogja a földet [mint önmagát]; „földben“ – fogja fel [magát]; „földtől“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „a föld az enyém“ – fogja fel; élvezi a földet. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

(...) Észleli a végtelen tér érzékelési alapját, mint a végtelen tér érzékelési alapját. Észlelvén a végtelen tér érzékelési alapját, mint a végtelen tér érzékelési alapját, felfogja a végtelen tér érzékelési alapját [mint önmagát]; „a végtelen tér érzékelési alapjában“ – fogja fel [magát]; „a végtelen tér érzékelési alapjától“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „a végtelen tér érzékelési alapja az enyém“ – fogja fel; élvezi a végtelen tér érzékelési alapját. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen."

(...)

"Az a bhikkhu, szerzetesek, aki tanítvány, aki még nem érte el szíve ideálját, hanem még törekvőben van a kötelékektől való legmagasabbrendű mentesség megvalósítására – nos, az ilyen tanítvány a földet, mint földet közvetlen tudással ismeri meg. Miután közvetlen tudással megismerte a földet, mint földet, nehogy felfogja a földet [mint önmagát]; nehogy földben fogja fel [magát]; nehogy földtől [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; nehogy úgy fogja fel – „a föld az enyém“; nehogy élvezze a földet. Milyen okból? Mondom, azért, hogy tökéletesen meg tudja azt érteni.


A végtelen tér érzékelési alapját közvetlen tudással ismeri meg, mint a végtelen tér érzékelési alapját. Miután közvetlen tudással megismerte a végtelen tér érzékelési alapját, mint a végtelen tér érzékelési alapját, nehogy felfogja a végtelen tér érzékelési alapját [mint önmagát]; nehogy a végtelen tér érzékelési alapjában fogja fel [magát]; nehogy a végtelen tér érzékelési alapjától [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; nehogy úgy fogja fel – „a végtelen tér érzékelési alapja az enyém“; nehogy élvezze a végtelen tér érzékelési alapját. Milyen okból? Mondom, azért, hogy tökéletesen meg tudja azt érteni."

(Mūlapariyāya Sutta, A létesülés gyökeréről szóló tanítóbeszéd - részlet)

Egyszerre csönd és a hangok teljessége

Mottó:

 "A természet isteni és nem emberi ismereteket kíván."      (Philolaosz)

"A természet spirituális jelentése számos síkon és csatornán keresztül nyújt tanúbizonyságot önmagáról. Az érintetlen természet alapvető adottsága a rend és a harmónia. Ennek a nem emberi eredetű, közvetlenül érzékelhető valóságnak hatalmas tartományán belül létezik egy rend, a részek kölcsönös viszonya, a funkciók és feladatok egymást kiegészítő és harmonikus összefüggése, amely a modern tudományos világképben benne rejlő redukcionizmus által még nem megbénított elmét szükségszerűen elvezeti a csoda megtapasztalásához és ahhoz a tudatossághoz, amely ismeri a káoszt kozmosszá változtató és a természeti rendben még megmutatkozó Fény spirituális karakterét.

Másfelől ez a rend összefügg egy különleges összhanggal, harmóniával, amely a szó zenei értelmében véve áthatja a természet világának egészét a csillagoktól a szubatomi részecskékig. Az állatok és növények tagjainak, felépítésének, a kristályok szerkezetének vagy a bolygók mozgásának arányai, mikor matematikailag, a tradicionális vagy püthagoreus matematika nézőpontjából tanulmányozzuk őket, feltárják az univerzum minden rendjét átható harmónia jelenlétét. Olyan ez, mintha az egész kozmosz a dolgok valódi szubsztanciájába fagyott zene lenne, amely dolgoknak nemcsak a harmónia törvényeivel összhangban lévő létük van, hanem egyúttal a Siva táncával szimbolizált kozmikus tánc ritmusával összhangban mozognak és élnek, azzal a tánccal és ritmussal, mely pontosan a „kozmikus játékot” lehetővé tevő erő megtestesülése. A természet egésze még mindig visszhangozza a Primordiális Szót – mely egyszerre csönd és a hangok teljessége –, önmagába foglalva a minden létezőt átható harmóniát."

"A természet szépsége, mindemellett, inkább ezoterikus és közvetlen spirituális funkcióval bír az olyan ember számára, aki spirituális diszciplínákon keresztül vagy Isteni adomány jóvoltából képes a formákon túl érzékelni a Formátlan jelenlétét. A természet szépsége egyszerre interiorizáló és elmélyülést igénylő. Magával hozza az emlékezést a spirituális Valóságra, ahonnan az ember származik, helyesebben szólva, segíti az embert ehhez az örök Jelen-valósághoz való visszatérésben. A természetben megnyilvánuló szépség legmagasabb síkon és a spirituális realizáció metódusaival párosulva mámorossá teszi a lelket, egyfajta spirituális ittasságot létrehozva, új életre kelti az ember benső lényét, és végül azáltal, hogy tanúságot hordoz az emberben lakozó halhatatlan mennyei szubsztanciáról, segíti az embert a megszentelődésben. A természet szépsége Isten szépségének közvetlen tükröződése; így tehát, noha látszólag külsőleges, egy interiorizált szépségről van szó, amely az embert nem szétszórja, önmagától eltávolítja, hanem a Középpont felé viszi, ahol az Egy kimondhatatlan szépsége lakozik."

"Valójában, miként a szakrális művészet, úgy a természet és annak formái önmagukat nyújtják a kontemplációhoz. A szellemi, kontemplatív ember nemcsak menedéket keres a természetben az emberi élet trivialitásaival és a világiasság könnyelműségeivel szemben, hanem képes a természet formáiban a spirituális valóságokat szemlélni, melyeket ezek a formák elrejtenek a profán tekintet elől, de feltárnak azok számára, akik bizalmas viszonyt alakítanak ki a Szellem világával. A kontemplatív ember az érintetlen természet csöndjében hallja a Szellem hívását és a mennyei lakhely zenéjét, mely az ő Eredetének hívása is egyben. Az éjszaka és a nappal váltakozása, az évszakok ritmusa, a természet zordsága és bőkezűsége közötti kontraszt, a természet egész világában zajló vég nélküli transzformációk, egy paradicsomi valóságot tükröző virág tökéletessége és ugyanazon virág hirtelen elhervadása – hiszen az a szóban forgó valóságnak csak a tükröződése a múlandóság világában és nem maga az a valóság –, a kristály maszkulin állandósága, változhatatlansága és a növény feminin termékenysége: mindez és a természeti rend számos más jellegzetessége szolgál a természet spirituális jelentésére fogékony ember számára kontemplációjának tárgyául. Ezek a sajátosságok feltárják számára nemcsak a földi létezés múlékony és törékeny karakterét, hanem a spirituális valóságok állandóságát is, melyeknek a természeti formák egyszerre fátylai és kinyilatkoztatói. A kontemplatív ember számára minden fa az éden fájának tükörképe és minden virág a paradicsomi ártatlanság tükre. Az ember ezen paradicsomi állapot után vágyakozik, mert még hordozza magában, lényének legmélyebben fekvő rejtekében a primordiális természetet."

"Legmagasabb szinten az érintetlen természet teofániaként kontemplálható, amely saját metafizikai üzenettel és spirituális diszciplínával rendelkezik. A természet feltárja az Egyet és Annak sokféle minőségét. Imádkozik és invokál. A hegycsúcsok levegője a virradat pillanatában vagy a hatalmas sivatagok és füves puszták a napfényben éterrel telítettek, mely nemcsak a látható elemek szubsztrátuma, hanem a kvintesszenciális ima vagy invokáció szubsztanciája is. De az, hogy valaki a természet imájában részesüljön és olvassa azt a mélyértelmű gnosztikus üzenetet, amelyet a természet formáin és kvalitásain keresztül hordoz, előzetesen megköveteli a spirituális megvalósítottság magas fokú birtoklását.

A természet mindemellett bőkezű azokhoz is, akik még nem jutottak messzire a spirituális megvalósítás útján, de érzékenyek a természet szépsége és a benne uralkodó spirituális jelenlét iránt. Számukra, ahogy azok számára is, akik képesek metafizikai üzenetét olvasni és akik részt vesznek varázslatos ritmusában, a természet a legértékesebb szentélyt nyújtja jelen pillanatban, mikor a természetet meghódítani szándékozó modern ember által okozott vihar nagy pusztítást végez a föld felszínén. Bármily különös, jóllehet metafizikai szempontból az emberről beszélni annyit jelent, mint Istenről szólni, a modern ember szekularizált világára helyesen tekintve, a prométheuszi ember által létrehozott világot elhagyni annyi, mint belépni a spirituális jelenlét birodalmába. Valójában a természet meghazudtolja az agnoszticizmust, szekularizmust, szkepticizmust és az ocsmányság kultuszát, mindazt, ami a modern világ karakterére jellemző. Erőteljesen figyelmeztet arra, mi az, ami „igazán” valóságos és hogy mik vagyunk létezésünk legmélyebb szintjén. Az angol nyelvben a „természet” (nature) szó a latin „születik, világra jön” (to be born) jelentésűnat gyökből származik, amely nem csak azt jelenti, hogy a természet a belőle születő formák őse. Az ember lelkére vonatkozó regeneráló hatalmát is jelenti: a természet keblén, spirituális jelenlétének ölelésében, mely magának a Szellemnek a tükröződése, az ember lelke megfiatalodik és újjászületik."

(Fotók: Pásztor Zoltán. A képek a Kámoni arborétumban készültek 2013 augusztusában. Szöveg: részletek Seyyed Hossein Nasr A természet spirituális jelentése és jelentősége című írásából. A teljes cikk elolvasható ezen a linken.)

Ajánlott posztok: 

Miért a tenger?

Tűz a fában, harangban a hang

Ésszel fel nem érhető, titkos

Mana Neyestani (Irán) rajza

"Ez a tan mély, nehezen felfogható, nehezen érthető, nyugalmat adó, magasrendű, ésszel fel nem érhető, titkos, csak bölcseknek szóló. Számomra világos lett. Ám az emberek vágyaik rabjai, vágyaikon csüggenek, vágyaikat élvezik. Ezért az emberek, akik vágyaik rabjai, vágyaikon csüggenek, vágyaikat élvezik, nem fogják megérteni az okok és okozatok láncolatának összefüggését, nem fogják megérteni a létcsírák kioltását, az érzelmek elvetését, a létszomj elfojtását, a szenvedély eltávoztatását, a nyugalmat, a nirvánát. Ha tehát hirdetni fogom a tant, és a többi ember nem érti meg tanításomat, csak baj háramlik belőle rám, fölösleges fáradság háramlik belőle rám.

És ekkor ez az addig nem hallott vers ötlött fel a Magasztos előtt:

Nehezen jöttem én is rá, másnak hiába mondanám.
A gonoszság, a gyűlölség elzárja más elől a Tant.

Ár ellen úszó, mély, titkos, alig látszó szikrányi fény;
a gonoszság sötétsége nem hagyja megpillantani.

Mikor a Magasztos mindezt végiggondolta, úgy döntött, hogy megmarad magányában, és nem fogja hirdetni a Tant. Ám ekkor Brahmá, a Teremtő, gondolata erejével meglátta a Magasztos elhatározását, és ezt gondolta:

- Óh jaj, a világra romlás vár, a világra pusztulás vár, ha a Beérkezett, a Szentséges, a Tökéletesen Megvilágosult úgy dönt, hogy megmarad magányában, és nem fogja hirdetni a Tant!"

(Buddha beszédei)

Mennyei atyám vizsgálja bűneimet

Fotók: Pásztor Zoltán és Pásztor Emese

Üdv néktek rettentő istenek,

Kik megragadjátok és elpusztítjátok a szívet!

Végtelen idő fejedelmei, öröklét urai!

Hallgassátok meg könyörgésem!

Ne vétessék el tőlem sem IB-, sem HATI-szívem!

Ne emeljetek vádat ellenem a Túlvilágon!

S ti, szellemek, kik uraljátok

A lélek átváltozásait s az utat,

Mik tettei földi élete során kijelölnek,

Ne sújtson ítéletetek!

Szívem az isteni lényhez tartozik,

A mágikus nevek mesteréhez,

Kinek szavai föltárják hatalmukat,

Midőn testet öltenek.

E mester szívemet visszavezette legbensőbb

lényegéhez,

S újjáalkotta az istenek színe előtt.

Ne említtessenek föl előtte,

E szív földi vétkei!

Bizony az ő szíve végrehajtja parancsait,

Miként teste is mozdul a kimondott szóra.

Nem hagyja el őt az ő szíve!

Most hát én, a győzedelmes

Megparancsolom szívemnek, hogy engedelmeskedjen

Az alsó világban és az Örökkévalóság Birodalmában!

Rerti isten vagyok,

Ré elsőszülött fia;

S a szellemek,

Kik az égi mezőkön

Rejtve lakoznak,

Készítik útjaimat.

Égi körömet bejártam,

A pályát követve egyre,

Melyen Tum hajója haladt.

A Napbárkán szálfaként állva

Mondom a beavatás szavait.

A holtak helyett imádkozom,

Kiknek torka sebet kapott

Az alvilági próbák során.

Beköszönt most az alkony csendje...

Mennyei atyám vizsgálja bűneimet,

S mint bíró megítél.

De számon, mely ivott

Az örök élet italából,

A hallgatás pecsétje.

Én Dzseduban élek és vagyok otthon!

Egy másik lét csupán e túlvilági,

Melyben mint Ré, naponta újjászületek.

Gerincem összeköt az éggel és a földdel.

Íme, itt jön Ré, aki egy napon,

A vérengzés idején,

Kiegyenesítette s megszilárdította

A késlekedők gerincét.

Séth jelenik meg most, főurai és övéi kíséretében!

Adjátok vissza csigolyáim korábbi erejét!

Ne rendíthesse meg őket semmi!

Tegyetek erőssé és naggyá engem,

Hogy ellenállhassak mennyei atyám hóhérainak!

Nézzétek, most birtokba veszem mindkét birodalmam,

Nyakcsigolyáimat Nut istennő szilárdítja meg;

Olyanok most, mint egykor, azokban az időkben,

Mikor Maat még láthatatlan volt,

És az istenek, kik szárnyat bontanak a mennyben,

Még meg sem születtek.

Hol vagyok?

Az isteni rendek előtt állok.

(Szöveg: Pert Em Heru - Egyiptomi Halottaskönyv - részlet, Bánfalvi András fordítása; a fotók a Bécsi Szépművészeti Múzeumban készültek)

A varrónő, aki összeölti a közepet a két véggel

"Amikor a látottban csak a látott van benne, 

a hallottban csak a hallott, 

az érzékeltben csak az érzékelt, 

a tudottban a tudott, 

akkor nem leszel általa; 

ha nem vagy általa, 

nem leszel benne; 

ha nem vagy benne, 

nem leszel sem itt, 

sem ott, 

sem a kettő között. 

Itt ér véget a szenvedés."

(Buddha rejtélyes instrukciója a "kéregcsuhás" Báhiya - nem buddhista közösséghez tartozó - aszkétának, aki ennek hallatán azonnal elérte a teljes felébredést.)


Análajó szerzetes magyarázata Buddha tanításához a Szatipatthána könyvben:

Ez az instrukció a puszta tudatosságot arra irányítja, ami látott, hallott, érzékelt vagy megismert. Ha a gyakorló ily módon fenntartja a puszta tudatosságot, akkor megakadályozza, hogy a tudat kiértékelje vagy sokasítsa az érzéki észlelés nyers adatait. Ez megfelel az észlelési folyamat első szakaszaiba tartozó, éber figyelemmel történő felfogásnak. Itt a puszta tudatosság egyszerűen csak regisztrálja mindazt, ami az egyes érzékkapuknál keletkezik, anélkül hogy az észlelés részrehajló formáit váltaná ki, illetve kedvezőtlen gondolatokat és asszociációkat keltene. Az érzékek korlátozását tekintve ezzel a "jel" (nimitta) kialakításának szakasza az éber tudatosság hatókörébe kerül. Ha a gyakorló az észlelési folyamat e szakaszában megalapozza a puszta figyelmet, azzal meggátolja a rejtett hajlamok (anusaya), befolyások (ásava) és béklyók (samyojana) kialakulását. (...)
A Báhiya-útmutatás szerint, ha az ember az összes érzékkapunál fenntartja a puszta satit, akkor nem lesz "általa", ami azt sugallja, hogy nem sodorja magával az észlelési folyamat feltételekhez kötött sorozata, s így nem módosítja a tapasztalást szubjektív preferenciákkal és torz észlelésekkel. Az ember - ha ez a folyamat nem sodorja magával - elkerüli, hogy a szubjektív részvétel és az azonosulás révén "benne" legyen. A "nem leszel benne" a Báhiya-instrukció egyik legfontosabb aspektusára hívja fel a figyelmet: az anattának mint az észlelő én hiányának felismerésére.
Ha a gyakorló nincs "általa", sem "benne", elérkezett a satipatthána-gyakorlat viszonylag előrehaladottabb állapotába, ahol képes arra, hogy folyamatosan fenntartsa a puszta tudatosságot minden érzékkapunál, következéskésképpen - mivel mentes attól, hogy bármihez is "kötődjék a világon" - nem lesz "általa", mivel - ahogy a satipatthána-refrén mondja - továbbra is szabadon időzik, "benne" nincs.
A Báhiya-útmutatás utolsó szakasza szerint ha az ember a fenti módon tartja fenn a tudatosságot, akkor sem "itt", sem "ott", sem "a kettő között" nem veti meg a lábát. Ennek egyik lehetséges értelmezése, hogy az "itt" az alanyt (az érzékeket), az "ott" a megfelelő tárgyakat, a "kettő között" pedig a tudomás feltételekhez kötött keletkezését jelöli. Az Anguttara nikáya egyik tanítóbeszéde szerint a varrónő, vagyis a sóvárgás (tanhá) az, ami "összeölti" a tudomást ("a közepet") az érzékekkel és azok tárgyaival ("a két véggel"). Ha ezeket a képeket a Báhiya-útmutatásra alkalmazzuk, elmondhatjuk, hogy sóvárgás hiányában az észlelési kapcsolódás e három feltétele nincs eléggé szorosan "egybekötve", s így nem következik be a további sokasítás. A szükségtelen sokasítás hiánya az arahantok megismerésének egyik sajátossága - ők már nem állnak szubjektív preferenciák hatása alatt, és úgy ismerik meg a jelenségeket, hogy semmit sem vonatkoztatnak magukra. Mivel nincs bennük sóvárgás és mentesek a sokasítástól, nem azonosulnak sem az "itt"-tel (érzékek), sem az "ott"-tal (tárgyak), sem "a kettő között"-tel (tudomás), következésképpen mentesek a létesülés minden típusától, legyen az "itt", "ott", vagy "a kettő között".

Iustitia Regnorum Fundamentum

Fotó: Pásztor Emese

"Az igazság nem statisztikai kérdés. Az egész emberiség hazudhat valamit, abból nem lesz igazság."

(Hamvas Béla)

Ezt most miért csináltam?

Fotó: Pásztor Emese

A Javasnaptár mai javaslata:

Ha meglepő dologgal, eseménnyel találkozunk, rácsodálkozunk valamire, valakire, fájdalom, rossz ér vagy a világban felborul valami, kérdezzük meg magunktól: 

Ezt most miért csináltam?

(Forrás: Csörgő Zoltán)

A gondolatoktól szabad térben

"Hol lel majd üdvöt
A tampura foglya, a vína rabja,
Hogy szökjön észrevétlen
A láncára eszmélt fogoly?

Mily lágyan száll a vínámnak hangja,
S a számtalan káprázat a valóságot eltakarja.
Ám most egyként tekintve a hangot,
s a képzetet mi véle feltámad,
A gondolatoktól szabad térben,
Az ürességben ezek egy-gyökerét megláttam."

(Vínápa, a zene szerelmese - A nyolcvannégy mahásziddha legendája - Soós Sándor)

Tovább: 

Írtál kommentárt valamihez?

Az ég és a föld nem emberi

Az út üres,

de működését abba sose hagyja.

És mélységes,

mindennek ősatyja.

Élét tompítja,

görcseit oldja,

fényét fakítja,

elvegyül porba.

Megfoghatatlan

és mégis van.

Én nem tudom, ki a szülője,

de vénebb, mint a tünemények őse.

Az ég és föld nem emberi:

néki a dolgok, mint szalma-kutyák.

A bölcs ember sem emberi:

néki a lények, mint szalma-kutyák.

Az ég és föld közötti tér,

akár a fujtató,

üres és nem szakad be,

mozog és egyre több száll belőle:

kell rá szó, ezernyi;

jobb némán befelé figyelni.

(Lao Ce: Tao Te King - részlet)

Buddha zsebe

A minap Törökországban zavargások törtek ki. A hírek szerint szélsőbaloldali és vallásos diákok csaptak össze, a rendőrség helikopterről könnygázt is bevetett a megmozdulás felszámolására.

A méhész kommentárja az esethez:

Törökországban már virágzik a repce!

Ricsi kommentárja a méhész kommentárjához:

Mutasd meg Buddhát egy zsebtolvajnak és csak a zsebeit fogja látni.

A titkok helyéhez közel jártam én

Születtem azon nap, mikor Név se volt,

Se kit Név jelezzen, az ős Lét se volt.

Belőlem fakadt Név s a Névveljelölt

Azon nap, mikor még Mi és Én se volt.

Szerelmem hajából Jelentés fakadt,

Mikor még hajában végesség se volt.

Keresztet kutattam keresztül-kasul,

De Ő és keresztre-feszítés se volt.

A bálvány-seregben pogányság helyén

Bolyongtam, de ott még a tűz s lég se volt.

Herát s Gandahára hegyéről körül

Tekinték, de fenn s lenn, irány s tér se volt.

A Qáf hegy csucsáról figyeltem, ahol

Az Anqá madár ült, de föld s ég se volt.

A Kábára néztem, de arrafelé

Az ifjú sosem járt, a vénség se volt.

És Ibn Szína bölcset faggattam magát,

De Ibn Szína akkor személy s lény se volt. 

A titkok helyéhez közel jártam én,

A felső nagy udvarban ő mégse volt.

De végül tekintém tulajdon szivem,

S imé ott enyém lett, ki másé se volt.

Jó Samsz-e Tebrízí de megrészegült!

Ily ittas szerelmes teremtmény se volt.

(Rúmi)

Kapcsolódó poszt: Bort ittam szeretőm emlékére

A Radio Darvish elérhetősége ITT.

A fotók nagyobb méretben a képekre kattintva az oldaltörés után: 

Chavez, a halálod meg van írva...

Amit a nyugati sajtóból nem lehet megtudni - egy nagyon jó összeállítás Venezueláról, az USA külpolitikai módszereiről, a média tömegbefolyásoló erejéről.

"Bush elnök megígérte, hogy megszabadítja a világot gonosztól, és hogy vezetni fog egy nagy missziót, ami szabad társadalmakat teremt minden kontinensen. Hogy megértsünk egy ilyen hatalmas hazugságot, meg kell értenünk a történelmet. A rejtett, elhallgatott történelmet. A történelmet, ami megmagyarázza, hogy mi Nyugaton miért tudunk olyan sokat mások bűneiről, de majdnem semmit a sajátunkéról.
A hiányzó szó a birodalom. Az amerikai birodalom létezése kevéssé ismert, pedig ez látszik a háború soviniszta ünneplésében, és abban az arroganciában, amivel azt mondják, hogy egy országnak nincs joga eldönteni, milyen úton haladjon, kivéve, ha az az út egybeesik az USA érdekeivel. A birodalmak nem tudnak mit kezdeni a szabadsággal, csak az erkölcstelenséggel, a hódítással, a rablással, az irányítással és a titkokkal. 
1945 óta az USA 50 kormányt próbált megbuktatni. Sok demokratikusat. Ennek folyamán 30 országot támadtak meg és bombáztak számolatlan életet kioltva. "

Rhema Marvanne története

Rhema Marvanne-ről néhány információ magyarul: "Isten hangja".

A kéz és láb nélküli ember

Nick Vujicsics 2013. április 20-án (szombaton) Debrecenben, a Főnix Csarnokban tart előadást.

(A videót érdemes megnézni, különösen 10:20-tól.)

Az oroszlán ordítása

A felébredés doktrínáját olvastad már??? Kellett volna!!!

"Annak felismerése, ami mind a „lét”, mind a „nem-lét” felett van, az aszkézis megvalósítási lehetőségeit olyan mértékben nyitja meg, ami elképzelhetetlen a teizmus világában. Az a tény, hogy elérik azt a csúcsot, ahol a „Teremtő” és a „Teremtmény” közötti távolság megszűnik, a szellemi megvalósítás egész rendszerét nyitja meg, és mivel maga mögött hagyja a „vallás” gondolatát, nem egykönnyen érthető: mindenek fölött közvetlen felemelkedést enged meg, azaz a puszta hegyoldal megmászását, minden támasz nélkül, anélkül, hogy erre vagy arra különböző gyakorlatokat kéne tenni. Ez a pontos lényege a buddhista aszkézisnek; ez már nem egy olyan szabályos rendszer, ami arra szolgál, hogy erőt generáljon, biztonságot vagy kimozdíthatatlan nyugalmat adjon, hanem a szellemi megvalósítás rendszere. A buddhizmus – ezt később is látni fogjuk – a feltételmentesség akarását olyan határig viszi, ami majdnem elképzelhetetlen a modern nyugati számára. És ebben a szakadék melletti meredek felfelé haladásban a mászó elutasítja az összes „mitológiát”, tiszta erőre támaszkodva halad, elkerüli a káprázatokat, megszabadítja magát az emberi gyengeség maradványaitól és a tiszta tudásnak megfelelően cselekszik.

A Felébredett (a Buddha), a Győzelmes (Jina): így nevezhető az, akinek az útja ismeretlen volt az embereknek, angyaloknak és Brahmának magának is (a teista szemlélet szanszkrit isten szava). Elismerten nem veszélyek nélkül való ez az út, ugyanakkor ez az az ösvény, ami nyitott a férfiúi erővel – viriya-magga – rendelkező tudat számára.

A szövegek világosan megállapítják, hogy az az elv „a bölcseknek, az értőknek való, nem azoknak, akik értetlenek és nemtudással teltek”. A kusa-fű hasonlatát használják: „Ahogy a kusa-fű megvágja az ember kezét, ha rosszul nyúl hozzá, ugyanúgy, ha az aszkézist rosszul gyakorolják, infernális kínokhoz vezet.” A kígyó hasonlatát használják: „Ahogy az az ember, aki kígyót akar fogni, megkeresi a kígyókat, és amikor talál egy erőteljes kígyót, megragadja a testénél vagy a farkánál; és a kígyó felé csap és megmarja a kezét vagy más testrészét, és az ember meghal, vagy halálos gyötrelmet szenved el – miért van ez? Mert rosszul ragadta meg a kígyót – ugyanúgy vannak azok az emberek is, akiket veszélybe sodor a doktrína. És miért van ez? Mert rosszul ragadták meg a doktrínát.”

Így egészen bizonyos, hogy a Felébredés Doktrínája nem valamilyen külön vallás, mely szemben áll a többi vallással. Még abban a világban is, amelyből kinőtt, tisztelte a különböző istenségeket és népszerű vallási kultuszokat, melyeket hozzákapcsoltak. Értette a „munkálkodás” értékét. Erényes és odaadó emberek a „mennybe” mennek – ám a Felébredett más ösvényen jár. Ezen is túlmennek, ahogy a „tűz, amely apránként felemészt minden kötődést”, legyen az emberi vagy isteni. Alapvetően az árja lélek intuitív, veleszületett jellemzője teszi, hogy a buddhista szövegekben sohasem találjuk jelét sem a tudatosságtól való eltávolodásnak, szentimentalizmusnak, vagy áhítatos érzelmi kiáradásnak, vagy fél-intim istenbeszélgetésnek, bár végig érzékelhető az erő jelenléte, mely hajthatatlanul a körülményektől, feltételektől való függetlenségre irányul.

Eddig három okát adtuk annak, hogy miért (különösen) a buddhizmus az, ami rendkívül megfelelő alapot ad ahhoz, hogy az aszkézist teljességében bemutassuk. Összefoglalva: az első, hogy nagyon könnyű a buddhizmusból kivonni egy olyan aszkézis elemeit, amelyet tényleges technikának foghatunk fel a kimozdíthatatlanság, erő és emelkedett magasrendűség létrehozására, amelyek önmagukban alkalmasak arra, hogy minden irányban felhasználják őket.

A második, hogy a buddhizmusban a szellemi megvalósításban az aszkézisnek olyan magasrendű jelentősége van, ami szabad bármiféle – vallási, teológiai vagy etikai – mítosztól.

Végül a harmadik, hogy az ilyen ösvény utolsó szakasza a Legfelsőbbnek felel meg, az univerzum valóban metafizikai elgondolásában, valóságos transzcendenciának, jóval fölötte a pusztán teista elgondolásnak, így míg Buddha a dogmatizálást kötődésnek tartja és ellentmond azoknak, akik ezt hirdetik: „Csak ez az igazság, ostobaság a többi”, ugyanakkor szilárdan fenntartja méltóságának tudását: „Lehet, azt kívánjátok, tanítványok, miután megismertetek, megértettetek, hogy visszatérjetek megváltásotokért a rítusokhoz és a közönséges vezeklő nagy pap fantáziáihoz?” – „Nem, valóban.” – a válasz. – „Így van-e tanítványok: csak arról beszéltek-e, amiről magatok meditáltatok, amit magatok ismertetek meg, magatok értettetek meg?” – „Úgy van, Mester.” – „Jól van, tanítványok. Maradjatok meg ennél az elvnél: ami látható ebben az életben, időtlen, hívogató, előrevivő és felfogható minden értelmes ember számára. Ha ezt mondtam, ezen ok miatt mondtam.” És újra: „Vannak vezeklők és papok, akik magasztalják a megszabadulást. Különféle módon beszélnek, dicsőítve azt. Ám, ami a legnemesebbet illeti, a legmagasabb megszabadulást, tudom, hogy semmi nem ér fel hozzám, nem egyenlő velem, csupán az, hogy meghaladható vagyok.” Ezt hívta a hagyomány az oroszlán ordításának."

(Forrás)

"Ez az idő közel van"

Pillanatkép a Szent Péter Bazilikáról a pápa lemondása után néhány órával
(a fotó nagyítható)

"Ma azt kérem Követőimtől, legdrágább leányom, hogy állhatatosan imádkozzanak az Én szeretett Helytartómért, XVI. Benedek pápáért. Ő, az Én Szent Szolgám, rettenetes üldöztetést áll ki, zárt ajtók mögött a Szentszékben.

Már mondtam nektek korábban, hogy a Szabadkőműves Csoportok, melyeknek a Vatikánon belül satuszerű szorításuk van, ki akarják tenni Szeretett Pápámat.
És ők azt tervezik, hogy fondorlatos eszközökkel elűzik őt (XVI. Benedek Pápát) Péter Székéből.
Ő kénytelen lesz (el)menekülni – amint azt már korábban mondtam nektek -, mivel nemigen lesz más választása. (...)

Kövessetek Engem. Ez a legnagyobb kihívás, amivel valaha is szembe kell majd néznetek, de Én meg fogom adni nektek a Kegyelmeket, hogy megkülönböztessétek az igazságot attól a szentségtörő kitalációtól, melynek az elfogadását fogják kérni tőletek az Én Szent Nevemben.

Ez az idő közel van. Állhatatosan kell imádkoznotok, hogy ő addig maradhasson, ameddig csak lehetséges, mert amint ő távozik, a csaló, azaz a Hamis Próféta, elfoglalja az ő helyét."

2012. május 26. (!!!)
Maria Divine Mercy "látnoknő által közvetített üzenet"

"Az összes próféciák jelzik (a kifejezést természetesen helyes értelemben használva), hogy az "ellentradíció" szemmel látható győzelme csak egy múló győzelem lesz. (...) Itt válik láthatóvá amit az "ördög ostobaságának" lehet nevezni: ugyanis az "ellenbeavatás" képviselői abban a hiszemben fordulnak szembe a szellemmel, hogy magával a szellemmel állnak szemben, holott valójában a szellemet semmi sem opponálhatja, ugyanakkor öntudatlanul is alá vannak rendelve ennek az illuzórikus szembenállásnak, és ezen soha nem is tudnak változtatni, mint ahogy az összes többi létező is annak az Isteni Akaratnak engedelmeskedik - jól lehet öntudatlanul és akaratlanul -, amely alól senki sem bújhat ki."

René Guénon: A tradícióellenességtől az ellentradicionalitásig

Antevasin: határvidéken

"Erről jut eszembe: megtaláltam a szavam.
Persze a könyvtárban bukkantam rá, amilyen könyvmoly vagyok. Azóta morfondíroztam ezen, amióta csak olasz barátom, Giulio megemlítette azon a római délutánon, hogy Rómának a szex a szava, és megkérdezte, hogy az enyém micsoda. Akkor nem tudtam rá a választ, de gondoltam, majd csak felbukkan valahol, és amikor meglátom, ráismerek majd.

Szóval az utolsó héten megláttam. Egy jógáról szóló régi szöveget tanulmányoztam, amelyben rábukkantam az ősi spirituális keresők leírására. A bekezdésben felbukkant egy szanszkrit szó: ANTEVASIN. Azt jelenti: „az, aki a határon él”. A régi időkben ez egy szó szerinti leírás volt. Arra a személyre utalt, aki maga mögött hagyta a város nyüzsgését, és annak az erdőnek a szélére költözött, ahol a spirituális tanítómesterek éltek. Az antevasin már nem tartozott a falusiak közé – többé már nem volt hagyományos élettel rendelkező családfő. De még nem volt igazán transzcendens sem – még nem ébredt fel, mint azok a szentek, akik a felderítetlen erdő mélyén éltek. Az antevasin valahol a kettő között helyezkedett el. Határlakó volt. Mindkét világot jól láthatta, de tekintetét az ismeretlenre szegezte. És emellett tudós is volt.

Amikor elolvastam az antevasin jellemzését, a felismerés olyan izgalommal töltött el, hogy egy kis vakkantást hallattam. Ez az én szavam, bébi! Ebben a modern világban természetesen átvitt értelemben kell beszélnünk a felderítetlen erdőről és annak határáról, de mégis, lehet ott élni. Lehetséges, hogy ott élsz a régi gondolkodásmódod és az új megértésed csillogó határvonalán, miközben folyamatosan tanulsz és okulsz. Átvitt értelemben, ez a határ állandóan változik – ahogy haladsz előre a tanulmányaidban és a felfedezéseidben, az ismeretlen titokzatos erdeje mindig kitolódik, mindig pár lépéssel előtted jár, és ha az a terved, hogy követed, jobb, ha nem cipelsz túl sok terhet magaddal. Maradj mozgékony, maradj rugalmas. Mondhatnám azt is, hogy síkos. Ami azért vicces, mert egy nappal ezelőtt, amikor az új-zélandi költő/vízvezeték-szerelő barátom elhagyta az asramot, az ajtón kifelé menet kezembe csúsztatott egy baráti búcsúkölteményt az utazásomról. Ez a versszak ugrik be:

Elizabeth, átmeneti állapotban,

olasz szavak és balinéz álmok között,

Elizabeth, átmeneti állapotban,

néha síkos, mint egy halacska….

Az utóbbi időben annyit rágódtam azon, hogy miféle szerepnek kéne megfelelnem. Feleség? Anya? Szerető? Önmegtartóztató? Olasz? Haspók? Utazó? Művész? Jógi? De ezek egyike sem vagyok, legalábbis nem teljes egészében. És Lökött Liz néni sem vagyok. Csak egy síkos antevasin – átmeneti állapotban –, egy tanítvány, aki az újdonság erdejének csodálatos, rémisztő, örökké változó határvonalán él."

(Szöveg: Elisabeth Gilber: Ízek, imák, szerelmek -részlet)

Születési hely: Kapilavasztu

Töltse ki ezt

A Kérdőívet,

Mondták Buddhának.

Név: Sákja Múni.

Cím: A Park,

Kamakura, Japán.

Születési idő: Ismeretlen.

Esetleg Kr.e. 563.

Születési hely: Kapilavasztu,

India.

Anyakönyvi kivonat: Nincs.

Személyi Igazolvány : Nincs.

Állampolgárságát bizonyító okmány: Nincs.

A hivatalos bejegyzések

Alá

Azt írták:

Dokumentumai nincsenek. Ázsiai. Felvett nevet 

Használ.

Javaslat: Kitoloncolás.

(John Drew: A kamakurai Buddha, részlet - fordította: Tarr Dániel)

Takva - Az istenfélő Muharrem

2013. január 30-án, szerdán az m2 műsorán!

(színes, török-német filmdráma, 96 perc, 2006, rendező: Özer Kiziltan)

"Történet egy végtelenül vallásos muszlim férfiról, akinek hite nem egyeztethető össze a mai kor felfogásával. Muharrem csendes férfi, aki Isztambulban él és dolgozik, abban a negyedben, ahol született. Alázatos és magának való életet él, melynek állandó része az ima, az önmegtartóztatás és a ragaszkodás a legszigorúbb iszlám tanokhoz. Muharrem rendkívüli odaadása felkelti egy gazdag és befolyásos vallási közösség vezetőinek a figyelmét. Megbízhatósága és lelkiismeretes jelleme alapján egy adminisztratív állást ajánlanak neki. Ennek része, hogy neki kell behajtania a közösség által tulajdonolt ingatlanok bérleti díját. Főnökei új ruhákat, autót, számítógépet és mobiltelefont adnak neki. Muharrem hirtelen egy olyan modern világban találja magát, amit eddig tudatosan és sikeresen elkerült. Naiv felfogása miatt sokkszerűen érik azok a felfedezések, amiket új munkája során tesz. Szemtanúja lesz a legnagyobb vallási képmutatásnak különösen az alkoholfogyasztás és a hitbéli jó szándék területén."

(port.hu)

Mindig valamit, ami az énből jön

A 

tömeg

 hadd

 nyüzsögjön, 

hadd 

kívánjanak

 maguknak 

száz

 év 

életet. 

Az 

igazi

 öröm 

azért

 a 

tiéd. 

(Ísa-upanisad - részlet)

"Hérakleitosz mondja, hogy az álmosak közül mindenkinek külön-külön világa, az ébereknek egyetlen közös világuk van. Ez a külön-külön világ az Én. Ennek az Énnek külön álomképe, személyes sorsa, személyes gondolata, cselekvése, világszemlélete van. Minél mélyebben alszik valaki, minél mélyebben merült el a kábaságban, annál elszigeteltebb és magányosabb, individuálisabb és egyénibb.

Az avidja jellegzetes állapota az érzéki világot, a tapasztalati tényeket valóságnak látni; azt hinni, hogy az anyagi világ varázslata realitás; nem tudni, hogy amit valóságnak hisz, az az elvarázsolt lélek álomkóros látomása. Soha nem felébredni tudni, és mindig csak azt hinni, hogy ideje még nem érkezett el. Soha nem is sejteni, hogy a természeten túl, meta ta phüszika, van valami, és ha néha álmában megbotlik, és úgy van, hogy szemét most aztán ki kell nyitnia, újra tovább álmodik valamit: életcélt, eszményt, szenvedélyt, becsvágyat, mindig valamit, ami az Énből jön, s aminek az Én a célja. 

Az igazi valóságot csak úgy látja, ahogy a barlangban a kijárat felé háttal megkötözött ember, aki a szemben lévő falon az elsuhanó árnyakat nézi. S az alvás mélysége attól függ, kicsoda mennyire tartja valóságnak álomképeit; csalódásait, káprázatát mennyire tartja igaznak; homályát mennyire tartja világosságnak. Mennyire tudja igaznak azt, ami csak Énjében van, soha másutt: gondolatait, érzéseit, világszemléletét, elveit, ítéleteit. Annál hiúbb, kevélyebb, elbizakodottabb, magabiztosabb, gőgösebb, önteltebb – annál inkább vak, tudatlan, irreális, képzelgő, alvó, annál kábább, tompább és álmosabb."

(Hamvas Béla)