Mottó:
"A természet isteni és nem emberi ismereteket kíván." (Philolaosz)
"A természet spirituális jelentése számos síkon és csatornán keresztül nyújt tanúbizonyságot önmagáról. Az érintetlen természet alapvető adottsága a rend és a harmónia. Ennek a nem emberi eredetű, közvetlenül érzékelhető valóságnak hatalmas tartományán belül létezik egy rend, a részek kölcsönös viszonya, a funkciók és feladatok egymást kiegészítő és harmonikus összefüggése, amely a modern tudományos világképben benne rejlő redukcionizmus által még nem megbénított elmét szükségszerűen elvezeti a csoda megtapasztalásához és ahhoz a tudatossághoz, amely ismeri a káoszt kozmosszá változtató és a természeti rendben még megmutatkozó Fény spirituális karakterét.
Másfelől ez a rend összefügg egy különleges összhanggal, harmóniával, amely a szó zenei értelmében véve áthatja a természet világának egészét a csillagoktól a szubatomi részecskékig. Az állatok és növények tagjainak, felépítésének, a kristályok szerkezetének vagy a bolygók mozgásának arányai, mikor matematikailag, a tradicionális vagy püthagoreus matematika nézőpontjából tanulmányozzuk őket, feltárják az univerzum minden rendjét átható harmónia jelenlétét. Olyan ez, mintha az egész kozmosz a dolgok valódi szubsztanciájába fagyott zene lenne, amely dolgoknak nemcsak a harmónia törvényeivel összhangban lévő létük van, hanem egyúttal a Siva táncával szimbolizált kozmikus tánc ritmusával összhangban mozognak és élnek, azzal a tánccal és ritmussal, mely pontosan a „kozmikus játékot” lehetővé tevő erő megtestesülése. A természet egésze még mindig visszhangozza a Primordiális Szót – mely egyszerre csönd és a hangok teljessége –, önmagába foglalva a minden létezőt átható harmóniát."
"A természet szépsége, mindemellett, inkább ezoterikus és közvetlen spirituális funkcióval bír az olyan ember számára, aki spirituális diszciplínákon keresztül vagy Isteni adomány jóvoltából képes a formákon túl érzékelni a Formátlan jelenlétét. A természet szépsége egyszerre interiorizáló és elmélyülést igénylő. Magával hozza az emlékezést a spirituális Valóságra, ahonnan az ember származik, helyesebben szólva, segíti az embert ehhez az örök Jelen-valósághoz való visszatérésben. A természetben megnyilvánuló szépség legmagasabb síkon és a spirituális realizáció metódusaival párosulva mámorossá teszi a lelket, egyfajta spirituális ittasságot létrehozva, új életre kelti az ember benső lényét, és végül azáltal, hogy tanúságot hordoz az emberben lakozó halhatatlan mennyei szubsztanciáról, segíti az embert a megszentelődésben. A természet szépsége Isten szépségének közvetlen tükröződése; így tehát, noha látszólag külsőleges, egy interiorizált szépségről van szó, amely az embert nem szétszórja, önmagától eltávolítja, hanem a Középpont felé viszi, ahol az Egy kimondhatatlan szépsége lakozik."
"Valójában, miként a szakrális művészet, úgy a természet és annak formái önmagukat nyújtják a kontemplációhoz. A szellemi, kontemplatív ember nemcsak menedéket keres a természetben az emberi élet trivialitásaival és a világiasság könnyelműségeivel szemben, hanem képes a természet formáiban a spirituális valóságokat szemlélni, melyeket ezek a formák elrejtenek a profán tekintet elől, de feltárnak azok számára, akik bizalmas viszonyt alakítanak ki a Szellem világával. A kontemplatív ember az érintetlen természet csöndjében hallja a Szellem hívását és a mennyei lakhely zenéjét, mely az ő Eredetének hívása is egyben. Az éjszaka és a nappal váltakozása, az évszakok ritmusa, a természet zordsága és bőkezűsége közötti kontraszt, a természet egész világában zajló vég nélküli transzformációk, egy paradicsomi valóságot tükröző virág tökéletessége és ugyanazon virág hirtelen elhervadása – hiszen az a szóban forgó valóságnak csak a tükröződése a múlandóság világában és nem maga az a valóság –, a kristály maszkulin állandósága, változhatatlansága és a növény feminin termékenysége: mindez és a természeti rend számos más jellegzetessége szolgál a természet spirituális jelentésére fogékony ember számára kontemplációjának tárgyául. Ezek a sajátosságok feltárják számára nemcsak a földi létezés múlékony és törékeny karakterét, hanem a spirituális valóságok állandóságát is, melyeknek a természeti formák egyszerre fátylai és kinyilatkoztatói. A kontemplatív ember számára minden fa az éden fájának tükörképe és minden virág a paradicsomi ártatlanság tükre. Az ember ezen paradicsomi állapot után vágyakozik, mert még hordozza magában, lényének legmélyebben fekvő rejtekében a primordiális természetet."
"Legmagasabb szinten az érintetlen természet teofániaként kontemplálható, amely saját metafizikai üzenettel és spirituális diszciplínával rendelkezik. A természet feltárja az Egyet és Annak sokféle minőségét. Imádkozik és invokál. A hegycsúcsok levegője a virradat pillanatában vagy a hatalmas sivatagok és füves puszták a napfényben éterrel telítettek, mely nemcsak a látható elemek szubsztrátuma, hanem a kvintesszenciális ima vagy invokáció szubsztanciája is. De az, hogy valaki a természet imájában részesüljön és olvassa azt a mélyértelmű gnosztikus üzenetet, amelyet a természet formáin és kvalitásain keresztül hordoz, előzetesen megköveteli a spirituális megvalósítottság magas fokú birtoklását.
A természet mindemellett bőkezű azokhoz is, akik még nem jutottak messzire a spirituális megvalósítás útján, de érzékenyek a természet szépsége és a benne uralkodó spirituális jelenlét iránt. Számukra, ahogy azok számára is, akik képesek metafizikai üzenetét olvasni és akik részt vesznek varázslatos ritmusában, a természet a legértékesebb szentélyt nyújtja jelen pillanatban, mikor a természetet meghódítani szándékozó modern ember által okozott vihar nagy pusztítást végez a föld felszínén. Bármily különös, jóllehet metafizikai szempontból az emberről beszélni annyit jelent, mint Istenről szólni, a modern ember szekularizált világára helyesen tekintve, a prométheuszi ember által létrehozott világot elhagyni annyi, mint belépni a spirituális jelenlét birodalmába. Valójában a természet meghazudtolja az agnoszticizmust, szekularizmust, szkepticizmust és az ocsmányság kultuszát, mindazt, ami a modern világ karakterére jellemző. Erőteljesen figyelmeztet arra, mi az, ami „igazán” valóságos és hogy mik vagyunk létezésünk legmélyebb szintjén. Az angol nyelvben a „természet” (nature) szó a latin „születik, világra jön” (to be born) jelentésűnat gyökből származik, amely nem csak azt jelenti, hogy a természet a belőle születő formák őse. Az ember lelkére vonatkozó regeneráló hatalmát is jelenti: a természet keblén, spirituális jelenlétének ölelésében, mely magának a Szellemnek a tükröződése, az ember lelke megfiatalodik és újjászületik."
(Fotók: Pásztor Zoltán. A képek a Kámoni arborétumban készültek 2013 augusztusában. Szöveg: részletek Seyyed Hossein Nasr A természet spirituális jelentése és jelentősége című írásából. A teljes cikk elolvasható ezen a linken.)
Ajánlott posztok:
