Forrás: http://pont.filosz.hu
- Milyen mostanában az élete? Azt hallottam, hogy egy kissé visszavonult, és sok időt tölt el magányban. Igaz ez?
- Ez inkább az előző időszakra volt jellemző, amíg meg nem jelent A MOST hatalma című könyvem. Hosszú évekig vonultam akkor el. De mikor megjelent a könyv, drámaian megváltozott az életem. Most teljes erővel tanítok és utazok. Akik azelőtt ismertek, gyakran mondják: „Ez döbbenetes! Te egy remete voltál, most pedig a világban forgolódsz!” De belül úgy érzem, semmi nem változott. Ugyanazt érzem pontosan, mint azelőtt. Még mindig nyugalom van bennem, csak átadtam magam annak a ténynek, hogy a külvilággal való kapcsolatom teljesen megváltozott. Vagyis most, ebben az időszakban nem vagyok remete, hanem épp az ellenkezője. Olyan ez talán, mint a körforgás. Lehet, hogy ez a szakasz is véget ér egyszer, és akkor újra remete leszek. De most ez van, elfogadtam, hogy állandó interaktivitásban élek. Néha, persze szakítok időt az egyedüllétre. Erre szükség is van a tanítások között.
- Miért van szüksége az egyedüllétre, és mi történik ilyenkor magával?
- Amikor emberekkel vagyok együtt, olyankor spirituális tanító vagyok. De ez csak egy funkció és nem ez adja az identitásomat. Amikor egyedül vagyok, a legmélyebb örömöm abból fakad, ha senki lehetek, ha feladhatom tanárságomat; az úgyis csak átmeneti állapot. Mondhatnám, abban a pillanatban, hogy egy csoport elhagy, már nem is vagyok spirituális tanító, megszűnik a kifelé forduló identitás, és még mélyebb csendbe süllyedek. A kedvenc helyem a csend. Az sem igaz, hogy a csend megszűnik, mihelyt beszélni kezdek vagy tanítok, hiszen maguk a szavak is a csend szülöttei. De amikor az emberek elmennek tőlem, olyankor csak és kizárólag a csend marad hátra. És ezt igazán nagyon szeretem.
- Talán jobban is bárminél?
- Nem jobban. Most egyensúly van az életemben, ami talán nem volt meg régebben. Amikor évekkel ezelőtt a belső átalakulásom megtörtént, bizonyos tekintetben az egyensúly felborult. Annyira telített és boldogságteljes állapot volt egyszerűen csak lenni, hogy minden érdeklődésem elvesztettem az interaktivitás és a cselekvés, a tenni iránt. Egy pár évre elvesztem a Létezésben. Szinte minden cselekvésről lemondtam – elég volt, hogy életben tartom magam, és ez is mennyei volt. Akkoriban teljesen érdektelenné vált számomra a jövő. Aztán fokozatosan kiegyensúlyozódtam, egész életem újra épült. Amíg nem kezdtem el írni a könyvet, az egyensúly még nem volt teljes, de most úgy érzem, megtörtént a kiegyenlítődés az egyedüllét és az interaktivitás, a létezés és a cselekvés között. Korábban mindig a Létezés javára dőlt a mérleg. Boldog, elmélyülő, szép az életem, de külső szemlélőként sok ember azt gondolja, hogy most vesztettem el az egyensúlyom, vagy hogy megőrültem. Néhányan úgy vélik, hogy bolondság volt mindent elveszni hagyni, amit addig „elértem”. Nem értették meg, hogy soha nem is volt szükségem semmire.
Nos, most tehát egyensúly van az emberekkel való találkozásaim és az egyedüllét között. És ez jó így. Igyekszem, hogy ez az egyensúly ne vesszen el. Most a cselekvés oldala látszik növekedni. Az emberek azt kívánják, hogy itt beszéljek, aztán ott beszéljek – állandó igény van az előadásaimra. Tudom, hogy most figyelnem kell az egyensúlyra, nehogy most a cselekvésbe vesszek el. Bár nem hinném, hogy ez megeshet, mégis éberséget kíván.
- Mit jelent az, hogy „elveszni a cselekvésben”?
- Elméletileg azt hogy, folyamatosan utazom, tanítok és emberekkel vagyok kapcsolatban. Előfordulhat, hogy ilyenkor a csend nem lesz ott velem. Persze nem tudom, az is lehet, hogy állandóan ott lesz, vagy hogy teljesen kimerülök. De érzem, hogy időszakosan vissza kell térnem a tiszta csendhez. Aztán tanításkor csak engedni kell, hogy ez kiáradjon. Mert a tanítás és a csend közeli kapcsolatban vannak egymással. A tanítás a csendből fakad. De amikor egyedül vagyok, csak a csend van, és nekem az a legkedvesebb.
- Amikor egyedül van, sokat törődik azzal, hogy fizikailag is csendet teremtsen maga körül?
- Igen, néha két órán át ülök egy szobában, szinte gondolkodás nélkül. Csak kitöltöm a csendet. Néha, amikor sétálok, szintén csak a csendet töltöm ki anélkül, hogy érzékszervi észleleteimmel értelmileg foglalkoznék. Ez egyszerűen az éberség egy fajtája, vagy csoda, vagy nyitottság – és mondhatom, gyönyörűséges!
- A MOST hatalma című könyvében azt állítja, hogy „A világ végső célja nem e világ határain belül van, hanem túl azon, a transzcendenciában”. Meg tudná ezt magyarázni?
- „Túl lenni a világon” nem jelenti azt, hogy a világtól elvágva, vagy a cselekvéseket megszakítva, az emberi interakciókat megállítva él az ember. A világ meghaladása a mindenfajta önkeresés nélküli hatásban és kölcsönhatásban rejlik. Más szavakkal, az önzetlen cselekedetekben. Végsősoron azt, hogy a kiteljesedéshez, az önmegéléshez, a létezéshez nincs szükség a jövőre. Felesleges fejlettebb éntudat után kutatni folyton, hisz ha a keresés, a hajhászás megszűnik, úgy már a világban élhetsz, de nem a világból. Nem kell tovább kutakodnod valami után, amivel azonosítod magad.
