"Minden vallás igazsága ugyanaz"

A spirituális zenét kedvelők egyik legújabb felfedezettje, a szikh vallást követő és népszerűsítő, 1972-ben született Snatam Kaur amerikai énekesnő, dalszerző. Magával ragadó, "lélekemelő" énekét körülbelül egy évvel ezelőtt hallottam a Tiszta Hangok Rádión, de akkor nem tudtam, hogy ki az előadó és hosszas nyomozás után sem találtam meg. Nemrégiben azonban a debreceni programokat is hirdető zen.eoldalon bukkantam rá újból.

A fenti dal szövege a Múlmantra, a szikh hit deklarációja, "gyökérmantrája". Fordítása: "Egy Isten van. A neve Örök Igazság. Minden dolgok Teremtője és mindent átható Lélek. Félelem nélkül való. Gyűlölködés nélkül való. Időtlen és forma nélkül való. Születésen és halálon túli. Önmagától való. A Guru (Nának) kegyelméből ismert."

Snatam Kaur honlapja, ahol még több zene meghallgatható és sok információ található róla: www.snatamkaur.com

A szikh vallást mintegy 500 évvel ezelőtt Nának guru alapította. A guru szó tanítót jelent, a szikh vallást követő embereket pedig szikheknek, azaz tanítványoknak nevezik. Maga a szó a tanítványt, vagy tanulót jelentő szanszkrit „sisya” szóból származik. Az indiai pandzsábi nyelvben maga a szikh is tanulást jelent, így a Tíz Guru tanítványaira és a szikhizmus élő guruja, a “Sri Guru Granth Sahib”-nak nevezett szikh szentírás tanításainak követőire utal.

A szikhizmus a hindu és muszlim vallásháborúk környezetében kifejlődött vallás annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy mi a helyes hozzáállás az erőszaktól mentes hinduizmusban a „szent háborút” folytató iszlámmal szemben. A szikhizmus hiteinek magja az egy Istenben és a szentírásukban leírt Tíz Guru tanításaiban való hit. A társadalmi hagyományok és berendezkedéseket illetően valamelyest eltér a hinduizmustól és az iszlámtól is (így például elutasítja a kasztrendszert és a purdah-t). Jelenleg 23 millióra tehető a szikhek száma. Legtöbben közülük Pandzsáb területén élnek, Északnyugat-Indiában, a vallás keletkezési helyén.

Nának 1469-ben született a pandzsábi Lahor melletti kis faluban, Talvandiban. Szülei hinduk voltak, ám ő hinduk és muszlimok között nőtt fel. 30 éves korában Nának guru három napra eltűnt, és mindenki azt hitte, hogy vízbe fulladt. Visszatértekor ezek voltak az első szavai: „Nincs olyan, hogy hindu vagy muszlim, kinek az ösvényét kövessem tehát? Isten ösvényét fogom követni.” Ezzel azt akarta kifejezni, hogy minden vallás igazsága ugyanaz. Szerinte a vallások között fennálló, külsőségekben megnyilvánuló különbségek nem lényegesek.

Nának guru úgy gondolta, hogy Isten új üzenetet küldött számára, amely sem az iszlám, sem a hindu tanításokból nem következett. Életének hátralévő részét az üzenetnek a terjesztésével töltötte. Feljegyezték róla, hogy kimondottan a hindu és muszlim szent helyek felkeresésére törekedett, és ott hirdette tanait.

Négy „hősies” utazás után (északra Tibetbe, délre Sri Lankába, keletre Bengálba és nyugatra Mekkába és Bagdadba) Nának guru a hinduknak és muzulmánoknak egyaránt tanított és ennek során tanítványokat, szikheket gyűjtött maga köré. Tanításai a vallásnak az emberiség életében betöltött szerepéről szóltak. Szerinte a vallás fő feladata a népek egyesítése, és fájlalta, hogy a gyakorlatban a vallás inkább egymás ellen hangolja az embereket. Különösen sajnálkozott a hinduk és muszlimok közötti ellenséges érzületeken, és bizonyos szertartási módozatokon, amik szerinte akadályozzák a hívőket az Istenre való koncentrálásban, így tovább akart lépni mindkét vallás gyakorlatain. Ellenezte a kasztrendszert. Jól ismert mondását „Nincsenek hinduk, nincsenek muszlimok”, Szigh guru fejlesztette tovább: „Tekintsd egyenlőnek az emberi faj egészét.”. A guru élete utolsó éveit a pandzsábi Kartárpur városában élte le, ahol sokan meglátogatták, hogy tanuljanak bölcsességéből. Kartárpurban létrehoztak egy közösséget, amely mindenki felé barátsággal viseltetett, és ingyenkonyhát nyitottak a szegények és nélkülözők számára.

Halála előtt kijelölte utódját, a szikh közösség új tanítóját (guru). Ez a rendszer folytatódott, míg az utolsó, a tizedik guru, Gobind guru (1666–1708) megalapította 1699-ben a szikhek megkülönböztető azonosságát jelentő szertartásokat.

A szikhek hite szerint a Mindenható Isten a személytelen, alaktalan végső valóság, Ő a Teremtő, a személyes megmentő, a belső tanító, aki mindentudó, mindenható és anyagtalan. Isten mindeneken keresztül nyilatkozza és jelenti ki magát a világmindenségben, de semmilyen véges képzet nem imádható Istenként, aki végtelen. Isten Nánakot és az őt követő kilenc gurut, valamint az írásokat választotta az isteni világosság megtestesítésére, de egyik sem imádható Isten(ek)ként. Isten az ürességről való mély elmélkedésben létezett számtalan korokig, míg elhatározta a világmindenség és az élet megteremtését. Csakis Isten tudja, hogy mikor és hogyan volt a világ, az élet és az első tett megteremtve.

Az amritszári Aranytemplom, a szikhek legszentebb temploma

Fotó: Claude Renault

A szikhek egyistenhitűek. Úgy hódolnak Istennek, hogy őszinte életet élnek, és törődnek másokkal. Minden napot hajnali mosdással kezdenek, és a guruk tanításain elmélkednek. Szerintük a lélek a születés és az újjászületés körforgásába kerül. Hogy ebből kiszabadulva Istennel egyesüljenek és guruvá váljanak, fegyelmezett életet élnek, és gyakran a társadalom érdekeit szolgáló munkát végeznek (széwa), és jövedelmük tizedét a rászorulóknak adják.

Az újraszületések ellenére az egyénnek nem szükségszerűen kell a karma törvényeitől szenvednie. A szenvedés nem közvetlenül Istentől származik, ő csupán a hit és bátorság próbájaként engedi azt meg. A szenvedés gyakran sok jót hoz ki az emberiségből, mint például részvétet, könyörületet és szánalmat. A megváltás az Isten által adatott felvilágosulás, mely az újraszületésektől való felszabadulást eredményezi. Nem hisznek a Sátánban. Szerintük mi jelenleg a bűn korában élünk, mikor a gonoszság várhatóan virágzik. Az emberek lényegükben hajlamosak a kísértéseknek engedni. Isten teremtett mindent és ő adott az embereknek szabad akaratot. A gonoszságot Isten az emberiség jellemének és az áldozatok hithűségének próbájaként engedélyezi.

(A szikhizmusról szóló rész forrása és még több információ a témában: wikipedia.org)

A szikhek szent könyvét, a Guru Granth Szahibot, eredeti nevén Adi Granth, 1604-ben az 5. guru, Ardzsan állította össze, és a 10. guru, Govind Singh bírálta felül. Áhítatos himnuszokat tartalmaz, és egyedülálló módon befogadott nem szikh vallású szerzőket is, mint Kabirt és egy Farid sejk nevezetű muzulmán misztikust vagy szufit. A szikhek ezzel akarják jelezni, hogy nyitottak a többi vallás felé, hiszen soha nem állították azt, hogy az ő ösvényük lenne az egyedül igaz út.

Az Indián kívüli szikh közösségek azokban az országokban találhatók, amelyek korábban brit gyarmatok voltak: Kanada, Ausztrália, vagy olyan területeken, ahol angolul beszélnek, például az Egyesült Államokban.

(Forrás: Peter B. Clarke: A világ vallásai)

Snatam Kaur: Guru ram das

A meditáció hatása az öregedésre

"Régóta várt eredmény született a meditáció tudományos vizsgálata során: kiderült, hogy a gyakorlatokat végző emberek immunrendszerének sejtjei lassabban öregednek. Az eredmény úttörő lépés a pszichoszomatikus jelenségek, a lelki és a testi folyamatok összekapcsolódásának megértése felé. Az amerikai Colorado államban, a Sziklás-hegységben alapították 1970-ben a Shambhala Mountain Centert, amely a tibeti buddhizmus meditációs és jógagyakorlatainak egyik legnagyobb oktatási központja a világon. 2007-ben itt indult el a Shamatha program, amelynek keretében tudományos módszerekkel vizsgálják, hogy a meditációnak milyen hatásai vannak a szervezetre. Az első, most közölt eredmények szerint az ősi módszer még a sejtek, kromoszómák és gének működését is befolyásolja."

Teljes cikk: www.origo.hu

Egy szellemi út lenyomata

"Az egyetlen mód a varázslatból eltávozni, hogy az ember varázslóvá lesz."

(1947. VII.)

A Medio Kiadó gondozásában megjelent Hamvas Béla naplójának és jegyzeteinek gyűjteménye, amely az életműsorozat 23. és 24. kötete.




"(...) A Naplók negyed századot ölelnek fel (1942–1968), az idő múlásával a szerzőjük is változik, és ezt a változást érzi, értelmezi. Talán azok a legérdekesebb feljegyzések, amikor önmagával számot vet, a lelki stációit elemzi, és a megtett utat értékeli, a célt és a realizálás fokát összeveti. Mert számára a gondolat, szó és tett egysége, koherenciája alapkövetelmény, amit magával szemben támaszt. Nem autobiografikus szerző, nem fecseg fölöslegesen a kortársakról, nem leplez senkit le (bár van egy-két elejtett megjegyzése), és nem ad kulcsot a saját műveihez. Asztalfióknak ír, és a teljesítménnyel elégedetlen. Viszont elképesztő az a munka, amit a háború utáni nyomorban és a legsötétebb ötvenes években végez, aki a műveit ismeri, nagyon érdekes munkanaplót talál az első kötetben, szerzők, problémák, kérdések, fogalmak követik egymást sűrűn, sokszor címszavakban, máskor pedig mondatok, egész passzusok, amelyek beépültek más művekbe, de sok olyan van, amely töredék maradt, vagy aforizmaként is használható, bár vigyázni kell az aforizmáival, néha egész opusz kell hozzá lábjegyzetnek, ha nem csak poénkodni akar az ember. Ha lesz komoly Hamvas-filológia, a Naplók fontos támpontokat ad majd hozzá. És nyilván ő maga tiltakozna legerélyesebben az ellen, hogy valaha is tananyagként szerepeljen, vagy bármit is elnevezzenek róla. Nem fogja megúszni…
A Naplók fő mondanivalója az, hogy Hamvas életműve nem egyszerűen irodalom, hanem egy szellemi út lenyomata, amelynek állomásai irodalomként, bölcseletként is értelmezhetőek, de ha valaki elfogadja azt a metafizikát, amelyet a szerző vázol, akkor kénytelen lesz sok dolgot, talán az egész életét újragondolni. Minden ember életében lehet egy pillanat, amikor erre van szüksége vagy pár mondatra legalább, amelyek olvastán valami megváltozik, de nem elég olvasni, cselekedni is kell, elvégezni a munkát, amire az embernek lehetősége adatik. Végső soron minden mű, a Naplók is meditációs objektum, akkor kel csak életre, ha valaki megkapaszkodik egy-egy sorában, ha felhasználja, beépíti, továbbgondolja."

Forrás és teljes cikk: nol.hu

Beszélgetés Dúl Antallal, a Hamvas-hagyaték gondozójával a Naplók megjelenése kapcsán az Irodalmi Jelenen: "Lehet koncentráltan élni"

Nem félek: csak szennyes érintésedet éreztem

Julius Evola: A felébredés doktrínája

Tanulmány a buddhista aszkézisről

(Kvintesszencia Kiadó, Debrecen, 2003.)

"Ahogy az óceán lassanként lesz egyre mélyebb és mélyebb, a feneke fokozatosan lejt, egyre mélyül hirtelen szakadék nélkül, ugyanúgy ebben a törvényben és ebben a diszciplínában is a fokozatos gyakorlás, a fokozatos akció, a fokozatos kibontakozás van jelen, és nem a legmagasabb tudás hirtelen elérése.

Azt mondom, nem lehet a tökéletes tudást mindjárt az elején elérni; csak később, gyakorolva, kiművelve, lépésről-lépésre haladva lehet a tökéletes tudást elérni. Hogyan? Nos, jön egy ember, a bizalom által ösztönözve; eljővén, csatlakozik (az Áryák Rendjéhez); csatlakozván, figyelmesen hallgat; hallgatván, megkapja a doktrínát; megkapván a doktrínát, tudatába vésődik az; kutatja a tudatába vésődött doktrína értelmét; kutatván annak értelmét, a doktrína feltárja neki a tudást; a tudás feltárulása révén elfogadja azt; elfogadván, elmélyül abban; elmélyülvén, vitézül gyakorol; vitézül gyakorolván a legmagasabb igazságot valósítja meg, és az elmélyülés révén látja azt."

"Ezek az állomások. Itt röviden meg kell jegyezni, hogy a sor elejére helyezett "bizalom" teljesen más, mint holmi "elhívás": először is a szövegekben mindig egy olyan bizalomról van szó, amit a mester fenséges alakja és példája ébreszt; másodszor, amint az az előbb leírt sorozat felépítéséből tisztán látható, itt egy átmeneti engedményről van szó, mivel az igazi csatlakozás akkor történik, amikor az elmélyülés és a gyakorlás révén létrejön a közvetlen látás, az intellektuális intuíció képessége, ami teljesen független az előzményektől.
A következő van tehát kiemelve: "Aki nem tud vitézül gyakorolni, az nem tudja elérni az igazságot; mivel tehát vitézül gyakorol (az aszkéta), azért éri el az igazságot: így tehát a vitézlő gyakorlás a legfontosabb dolog az igazság elérése érdekében."
Természetesen van itt egy implicit feltételezés, amit rövidesen alaposan megvilágítunk, miszerint az emberek, akikhez (a Buddha) szól, egyáltalán nincsenek elbutulva, és nem intellektuális vélekedés gyanánt fogadják el a szupraszenzitív valóság létét, hanem azáltal, hogy benső és természetes érzékük van arra. A "közönséges ember" számára, aki bensőleg úgy véli: "Nincs adomány, nincs adományozás, nincs áldozat, nincs másvilág, nincs szellemi születés, nincsenek a világon tökéletes és beérkezett aszkéták és bráhmanák, akik - miután megvilágosodott előttük, és láthatóan megjelenítették és elmagyarázták nekik - annak és annak a világnak a hiányát hirdetnék" - a doktrína mintha ki sem lenne fejtve, mivel ezeknél hiányzik ama "bizalomhoz" szükséges elemi feltétel, ami a "nemes ifjút" jellemzi, és ami a fenti sorozat első tagját alkotja. Az egyik szöveg találó hasonlata szerint olyanok ezek az emberek, mint az "éjszakába hajított dárdák".
Azon pragmatikus és antiintellektualista elsőség kapcsán, amivel az akció rendelkezik a felébredés doktrínájában, a nyílvessző igen szuggesztív hasonlatát kell felidézni. Szó esik egy nyílvesszővel meglőtt emberről, akihez barátai és társai orvost hívnának, ő azonban nem hagyja kihúzni a nyilat, amíg meg nem tudja, ki találta el, mi a neve, melyik nemzetséghez tartozik, milyenek a vonásai, az íja nagy volt-e vagy kicsi, milyen fából készült, milyen volt a húrja, és így tovább. Ez az ember előbb halna meg, mintsem hogy mindezt megtudhatná. Pontosan ugyanígy viselkedne az, mondja a szöveg, aki csak akkor lenne hajlandó a Magasztost követni, ha az választ adna a különböző spekulatív kérdésekre, kifejtve, hogy örök-e a világ, vagy sem; test és lélek különböznek-e, vagy sem; vagy hogy a Beérkezett számára mi a túlvilág, és így tovább.
Mindezt, mondja a Buddha, nem hirdettem ki. "És miért nem hirdettem ki? Mert ez nem üdvös, egyáltalán nem aszkétikus, nem vezet elutasításhoz, nem vezet elszakadáshoz, nem vezet megsemmisüléshez, nem vezet lecsendesedéshez, nem vezet kontemplációhoz, nem vezet felébredéshez, nem vezet ellobbanáshoz: ezért nem hirdettem ki."
Az embert és a világot illető ellentétes elméletek közül - amelyek jellegükben a kanti antinómiákra emlékeztetnek - igaz lehet egyik is, másik is. Egyetlen dolog bizonyos azonban: az állapot, amelyben az ember ténylegesen találja magát itt lent, és amelynek megsemmisítéséhez már életében megkapja a tanítást".
Az idézetben tett hivatkozások a "szövegre" az Anguttara-nikáyo, a Majjhima-nikáyo, a Dhammapada és a Dígha-nikáyo egyes részeire vonatkoznak.

Vallás: háború vagy béke?

Az idén hatodik alkalommal rendezik meg a Létkérdés konferenciát, amely a társadalomtudomány és a teológia érdemi párbeszédének előkészítését (majd a későbbiekben a párbeszéd folyamatos fenntartását) tűzte célul a különböző, Magyarországon intézményes formában jelen lévő teológiák bevonásával.
A program keretében, az ELTE BTK Gólyavárban (1088 Bp., Múzeum krt. 18.) november 18-án, csütörtökön többek között előadást tart Csányi Vilmos etológus (A vallás mint konfliktusforrás), Sonkoly Gábor történész (Vallásháború és vallásbéke), Tüske László arabista (Az iszlám és a vallási erőszak) és Tóth-Soma László vallásfilozófus (A vallási erőszak legitimitása). Az előadásokat és vitákat követő kerekasztal-beszélgetésen részt vesz Cser Zoltán buddhista teológus, Kodácsy Tamás református teológus, Vankó Zsuzsa adventista teológus, Rozs-Nagy Szilvia evangélikus teológus és Tasi István (Isvara Krisna dász) kultúraantropológus. Moderátor: Nagypál Szabolcs katolikus teológus. A részvétel ingyenes.


A konferencia honlapja: letkerdes.xtreemhost.com

A korábbi évek előadásai (többek között Pilling János, Nádas Péter, Daubner Béla, Herczog Mária, Vekerdy Tamás, Czeizel Endre) meghallgathatók ITT.

"A vallásháborúk újabb eljövetelére vonatkozó jóslatok alapja a modern tudományosságnak a felvilágosodástól eredeztethető azon tétele, mely szerint a vallások – a premodern történeti tapasztalatok alapján – meghatározó társadalmi normaként belső kirekesztést (vallásüldözés, pogromok, stb.) és külső konfliktusokat (vallásháborúk, erőszakos térítőhadjáratok, stb.) indukálnak. Innen datálható az a vallásokat „dehonesztáló” nézet is, hogy a nem empirikus, illetve nem a nyugati tudományosság racionalitásának elveit követő világmagyarázatok hiteltelenek, mitikusak.
Ám a tudomány és teológia különválása miatt a jelenkori társadalom-, valamint társadalmi jelenségek értelmezésének társadalomtudományos modelljeiben – pl. civilizációk összecsapása, társadalmi, ill. politikai laicitás, posztmodern vallásgyakorlási formák, stb. – megjelenő vallás- és vallásosság-kép nem veszi figyelembe, nem aknázza ki a különböző teológiákra jellemző társadalommagyarázó elveket és rendszereket."

(Részlet a rendezvény honlapjáról)

Dzogcsen: tudatosnak lenni és nem szétszóródni

Az előzetes hírek szerint hamarosan ismét tanítást és konzultációt tart Budapesten, a Sambhala Tibet Központban John Myrdhin Reynolds (Lama Vadzsranatha). A nyingma lámával 2004-ben Hendrey Tibor készített interjút, amely a nol.hu-n jelent meg.



Részlet a beszélgetésből:

H.T.: Mind a szutrikus mind a tantrikus tanítások állítják, hogy az előkészítő gyakorlatok alapozása nélkül nehéz hozzáférni a magasabb szintek megvalósításához. Az a veszély is fennáll, hogy bajba kerül az ember, és még jobban összezavarodik a tudata. Miért gondolja, hogy ez az idő megfelelő a Dzogcsen tanítására, amely a legmagasabb szintű tanítás?

J.M.R.: Én a két régi iskola, a Nyingmapa és Bön szemlélete szerint beszélek. Ha más iskolák lámáit kérdezzük, egészen mást hallunk. A nyingmapák és a bönpók szerint Buddha tanítása három szinten szólal meg: Szutra, Tantra és Dzogcsen. A Szutra tanításai nem titkosak, Buddha nyilvános tanításait tartalmazzák olyan témákban mint filozófia, pszichológia és így tovább. Úgy halad az ember benne, hogy fogadalmakat tesz, elkötelezettséget vállal, kezdve a menedékvétellel, együttérzést és a megvilágosodás gondolatát fejleszti ki.
Második a Tantra szintje, amit nem szabad összekeverni a Dzogcsennel. Kapcsolódnak egymáshoz, de módszereik különbözőek. A Tantra beavatási rendszer. Mielőtt megkapnánk a tanítást és a gyakorlatot, beavatást kell kapnunk. Így csak a beavatottaknak szól. Ugyanakkor széles körben adnak beavatásokat a tibeti lámák itt, nyugaton is. Nagyon is lehetséges, hogy a nyugatiak beavatásokat kapjanak ezekhez a gyakorlatokhoz. Titkosságát tekintve a kjerim, vagy vizualizációs gyakorlatok nem olyan titkosak, nem is különböznek más vallások hasonló gyakorlataitól, melyekben felidézzük az isteni formát, istenséget, angyalt, és akkor tapasztaljuk, hogy a spirituális energia, az áldás, a bölcsesség árad ebből az isteni formából belénk.
Azután a magasabb tantrákban ön-átalakítás történik, melynek során isteni formává alakulunk, hogy még közelebb kerüljünk azokhoz a képességekhez és bölcsességekhez, melyeket a felidézett archetipikus minőség képvisel. Ezt nyugodtan végezhetjük, ha megkaptuk a beavatást, a vizualizációt és az instrukciót hozzá. Valamivel titkosabb szint a belső jógagyakorlatok szintje, amit tibetiül cá lung néven ismerünk. Ha nem eléggé jól ismered a gyakorlatokat, kárt okozhatsz magadban mind fizikailag, mind pszichikai energiád keringési rendszerében, mint amilyen a kundalíni. Ámbár nincs semmiféle veszély, ha megkaptad a megfelelő instrukciókat és azok szerint haladsz, de ezt például nem lehet pusztán könyvekből megtanulni. Igaz, hogy a hatha jóga is ebből a hagyományból nőtt ki, de kiragadták eredeti spirituális környezetéből, és itt nyugaton főként fogyókúraként alkalmazzák. Lehet, hogy jobban érzed magad tőle és tényleg fogysz is, de magasabb spirituális célja van a hatha jógának és más jógáknak is, amelyeket megtartottak ezoterikus formában azok számára, akiket megfelelően beavattak és instrukciókkal elláttak.

Ne vásárolj semmit!

November utolsó péntekén, ezúttal 26-án, az idén is világszerte megrendezik a "Ne vásárolj semmit!" napot. Az akció vidám és kritikus tiltakozás a nyugati túlfogyasztás, a jólét, a vagyon egyenlőtlen elosztása, és a reklámnak a mindennapi életünkre gyakorolt hatása ellen. A nemzetközi vásárlásmentes napot 1992-ben kezdeményezte a kanadai Ted Dave reklámszakember, aki elmondása szerint megelégelte, hogy munkája során olyasmiket kell rábeszélnie az emberekre, amelyek nagy részére azoknak nincs is szükségük.
A kezdeményezés a már-már betegessé váló vásárlásmánia mellett arra is fel kívánja hívni a figyelmet, hogy a világ lakosságának 20 százaléka éli fel a Föld készleteinek 80 százalékát. A gazdag országokban a fogyasztási szokások miatt túl nagy arányban vesznek el a földi javakból. A reklámok pedig az emberek elégedetlenségét és mohóságát erősítik azzal, hogy elhitetik: akkor lesznek boldogok, szépek, naprakészek, ha minél több tárgyat birtokolnak.


A témáról bővebben: http://www.sulinet.hu
Kapcsolódó link: A Tudatos Vásárlók Egyesülete honlapja

Szüret

 Fotó: Pásztor Zoltán

Mi legyen ebédre?

Eszkimó: „Ha nem tudnék Istenről és a bűnről, akkor is pokolra jutnék?” Pap: „Nem, akkor nem.” Eszkimó: „Akkor minek mesélt róluk?”  (Annie Dillard)

"Azzal a paradox ténnyel nézünk szembe, hogy az oktatás az intelligencia és a szabad gondolkodás egyik legfőbb akadálya lett." (Bertrand Russell)

"A demokrácia az, amikor négy farkas és egy bárány arról szavaz, hogy mi legyen ebédre." (Ambrose Bierce)

"Mindenki a terrorizmus megállítása miatt aggódik. Nos, van rá egy igazán egyszerű módszer: ne vegyünk részt benne többé." (Noam Chomsky)

"Ha a disznók szavazhatnának, minden alkalommal a moslékos vödröt hordó embert választanák meg disznópásztornak, akármennyit ölt is mellékesen." (Orson Scott Card)

"Nem bízok azokban, akik jól tudják, milyen tetteket vár tőlük Isten, mert azt látom, hogy ezek a tettek mindig megegyeznek a saját vágyaikkal." (Susan B. Anthony)

"Terrorista az, akinek van egy bombája, de légierőre nem futja neki." (William Blum)

"Politikai rendszerünk a legkegyetlenebb, legalattomosabb és legönzőbb halandóknak ítéli oda a hivatalt, aztán pedig megjátsszuk a meglepettet, amikor a hatalomért bármire képes emberek a hatalom birtokában bármit meg is tesznek." (Michael Rivero)

"Ha valóban az igazságot keressük, akkor életünkben legalább egyszer kétségbe kell vonnunk mindent, amennyire csak lehetséges." (René Descartes)

"Aki felhalmoz – akár pénzt, akár tudást –, az nem lehet szabad." (J. Krishnamurthi)

"Vásárlás… Az emberek elköltik a nem létező pénzüket cuccokra, amelyekre nincs is szükségük… Hogy aztán kimeríthessék a hitelkeretüket és életük hátralevő részében 18%-os kamatot fizessenek valamire, ami 12 dollár 50 centbe került. És még csak nem is tetszett nekik, mikor hazaértek vele. Nem valami okos dolog, emberek, kurvára nem valami okos dolog." (George Carlin)

"Teljes mellszélességgel az egyház és az állam elválasztása mellett vagyok. Szerintem ez a két intézmény külön-külön is eléggé kikészít bennünket, szóval a kettő együtt a biztos halál lenne." (George Carlin)

"Kérlek, törd össze ezt a poharat - és szabadíts meg bennünket az átkozott előítéleteinktől, és a hülye mániától, hogy mindent meg kell magyarázni, és hogy csak azt merjük megtenni, amit a többiek helyeselnek." (Paulo Coelho)

"Senki sem inkább rabszolga, mint azok, kik tévesen szabadnak hiszik magukat." (Goethe)

Forrás: http://www.forradalommost.bplaced.net

Erdei túra

További képek az oldaltörés után.

Fotók: Pásztor Zoltán 

Kilépés a nappalból

Részletek Hamvas Béla naplójából

1943. december 12.

Tegnapelőtt és tegnap állandóan visszatért bennem Hoffmansthal egy mondata: bereitet euch auf ungeheures Licht! - Valahányszor a külvilágtól elfordultam, a befelé pillantást ez a mondat kísérte, mint egy felharsanás. Egyébként emészt a munka. Az a munka, amely nem engedélyez önmagán kívül semmit. Ó, szeretnék elmélyedni, szeretnék egész nap imádkozni és meditálni és szolgálni Neki, s az Ő közelében lenni.

1939 óta az Úr álmomban többször megjelent. Hetekig mind magamban őriztem a megjelenés hatását. Az utóbbi másfél év alatt nem, bár sokszor nagyon-nagyon kívántam. A napokban gondoltam ezt: az Úr mindig másféleképpen jelentkezik. A kezdetlegesebb léleknek képalakban. Később már szellemi alakban. Tavaly Oroszországban mint ,,jelenlét,,. Szent színe előtt éltem. November 11-én mint Élő Szó jelentkezett bennem, amikor azt mondta: ,,Nincsen olyan kicsiny dolog, amit meg ne hallgatnék, ha szíved mélyéből szólasz hozzám.,, Milyen nagy kegyelem volt ez! És milyen nagy kegyelem az, ha ezenfelül még világos tudattal meg is értem. Most már tudom, hogy mi a kinyilatkoztatás, és ez hogyan történik.

Nem kell hozzá mágia, hókuszpókusz. Ó, nem. Tiszta szív, semmi egyéb - és az Ő kegyelme.

 

1943. december 9.

Nyugtalansággal beoltva. Türelmetlenség. Az, ami ebben az életben megnyilatkozik, csak mása és kései következménye annak, ami magasabb létemben már megtörtént. Áhítatos figyelem magasabb létem felé. Türelmetlen kívánság, hogy alacsonyabb életem a magasabbal teljesen azonos legyen. A realizálódás vágya és szenvedélye. Mert a magasabb a reális. - Délután gondoltam: milyen csekély különbség van mostani és tíz év előtti életem között - kívülről. Milyen óriási különbség van - belülről. Milyen csekély azonban a valódi realizálás, hogy kívülről nem az látszik, ami belülről van - vagy kívülről nem az van, ami belülről látszik. Hogy tud ez kínozni! Vajon tévedés az egész - hogy megváltozottnak látok mindent (magamat) - pedig csak nézetem és szemléletem változott meg?

Ősszel elmélyülésnek indultam. De azzal, hogy Kató hazajött, megzavarodtam. Meditálni nem tudok, este az ágyban felületesen imádkozom. És hogy ez az élet meglazult, meglazult minden egyéb is. Drága Édes Jó Atyám! Segíts meg. Milyen mély és tiszta öröm volt ősszel este mindig karodba sietni - s most elepedek utána, ó egy csepp a Te jelenlétedből! Egy csepp! Szomjazom.

Akkor kezdtem rájönni a realizálás misztériumára. A szakrális. Az emberben szunnyadó világosság -

(A kézirat megszakad.)

1945. február 22–23. Szentendre - Budapest (Óbuda, Vihar u. 29.)

Isten előtt senki se mondhatja magát jónak. Előtte nincsen érdem. Minden nagy tulajdonságunk az ő ajándéka. S most, amikor napok óta érzem magamban, hogy a szított láng meggyulladt, sajátságos tűzben égek: amikor az Ő nevét magamban kiejtem, csaknem önkívületbe esek, mert tudom, ez nem jóság, nem érdem, nem nagy tulajdonság, hanem az Ő ajándéka. Magamban úgy hívom, hogy az Ima tüze. Kigyúlt végre, hosszú esdeklés, kínlódás, és még hosszabb tehetetlenség után. Amikor gondolatom hozzáér, Őt megközelíti, feléje irányul, Őt hívja, feléje néz, tapogatózik, hozzá kiált, kér, hálát ad - mindannyiszor, ahányszor csak sóhajt vagy fohászkodik, édes meleg láng tüze árad szét bennem, szívemből - vagy az Ő szívéből? - nem tudom, mert ilyenkor az én szívem olyan, mintha az Övé lenne. A szeretet tüze. Uram, édes jó Atyám. Édes Jézusom. Sokáig mintha hiába hívtam volna. Mintha elfordult volna tőlem. Talán éppen legnehezebb napjaimban, életem legsötétebb napjaiban. S ezek a napok azért voltak olyan sötétek és nehezek, mert Ő nem hallgatott meg, s kiáltásom nem ért el Hozzá. Aztán egyszerre, mint mikor a füstön a láng hirtelen áttör, kiáltásom elérte Őt. Fordítva? Az ő szava elért engem? Milyen furcsa, hogy nem emlékszem, melyik nap történt. Azt azonban tudom, hogy ez az az idő, amikor a leszámolás leírásához hozzá kell fognom.

Különös leszámolás! Nem én számolok. Velem számolnak. A leszámolást nem én csinálom, hanem én vagyok az, akivel leszámoltak. Ítélet - fölöttem ítéltek. Semmi szavam nincs, nem volt, és nem is lehetett. Az egyetlen tevékenységem: megérteni, mi történik és történt velem. Mi az értelme annak, ami történik és történt? Ami szóban forog: egy ember élete. Negyvennyolc esztendőm, az az életem, amelyet éltem, s amelyet úgy éreztem, hogy végig élni fogok, mérlegre került, ítélet alá, és elítéltetett, anélkül, hogy az ember maga megérintetett volna. Az emberre rábízták, tegyen amit akar. A sors el nem kerülhető kényszere folytán tökéletes és teljes irányváltozás. Az egyetlen, ami ehhez hasonlít: az apokalipszis, vagy a túlvilági ítélet. Átélni Ardai Virafot, a Bardo Tödolt és a Pert em Herut. Kilépés a nappalból.

A buddhista meditáció módszerei

Lílávajra (dr. Pressing Lajos) előadása 
E jegyzet a korai buddhizmus meditációs rendszerét mutatja be konkrét példaként azoknak az általános elveknek az illusztrálására, amelyeket az előző jegyzet az indiai szellemi rendszerekre általánosságban fogalmazott meg.
A korai buddhista hagyomány sajátossága, hogy az előkészítő gyakorlatokat követő két fő gyakorlási irány - a lehiggadás és a fölismerés gyakorlatai  - kiegészülnek egy harmadik fő meditációs módszerrel, az ún. »éberség« gyakorlatokkal.



1. Szatipatthána — az éberség gyakorlata. Az éberség a tudat alapvető képessége, mely a tudat tisztaságában, világosságában, a tudatosság minőségében mutatkozik meg. Az éberség nem kötődik konkrét formához vagy struktúrához, hanem e képességben a tudat valódi természete fejeződik ki. Gyakorlása így önmagában is üdvös, és ébresztő hatású. Másfelől olyan alapvető képességről van itt szó, mely minden tudati műveletnek, így a másik két fő meditációs irány gyakorlásának is előfeltétele.
A tudat pozitív, vagyis a valóságra ébredés szempontjából fontos képességeit a korai buddhizmus többféle szempont szerint is osztályozta, s az éberség ezek mindegyikében középponti helyet foglal el. Ez abból fakad, hogy a saját tudatállapotunkra történő reflektálás, képességeink tudatosodása és fogyatékosságaink kiküszöbölése egyaránt az éber tudatosságot feltételezi. A fölébredési képességek ilyesfajta osztályozása pl. az öt »képesség« ( indriya), melyek között az éberség (szati) segítségével egyensúlyozhatjuk ki a hitet (sraddhá) a bölcsességgel (pannyá), a koncentrációt (szamádhi) az energiával (viriya). Egy másik ilyen csoportosítás az úgynevezett »hét megvilágosodási tényező«, mely a sati mellett a valóságkutatást (dhammavicsaya), erőfeszítési képességet (viriya), lelkesültséget (píti), higgadt nyugalmat (passzaddhi ), összpontosulást (szamádhi) és felülemelkedett egykedvűséget (upékhá) tartalmazza.
Az éberség-meditáció nem irányul konkrét tárgyra, hanem egyfajta lebegő figyelem kifejlesztését jelenti, mely tisztán érzékeli a legfinomabb történéseket is, ám rögtön el is engedi ezeket anélkül, hogy formáikhoz vagy az azokra irányuló gondolatokhoz tapadna. Ez a fajta minden iránt való nyitottság meglehetősen nehéz gyakorlat, s kezdetben célravezetőbb az éberség gyakorlásának területét bizonyos fokig körülhatárolni. Az éberség-meditáció módszereit annak fő gyakorlási területei szerint különböztetjük meg:

I. Káyánupasszaná (a testre vonatkozó tudatos éberség). Sajátos módszerei: (i) a légzés éber követése; (ii) a testtartások tudatossága; (iii) a céloknak és az alkalmazott cselekvési módok alkalmasságának éber tudatossága, valamint a meditáció területének és a fizikai dolgok valódi természetének éber tudatban tartása; (iv) a test összetevő részeinek éber tudatossága; (v) a testet alkotó alapelemek tudatos megélése; (vi) a test mulandóságának ébren tartása.
II. Védanánupasszaná (az érzetek éber tudatossága). Az érzetek tudatos megélése segít ellenőrzés alá vonni a világi bonyodalmakba sodró tudattalan, spontán ösztönzéseket.
III. Csittánupasszaná (a tudatállapot éber tudatossága). Tudatos reflexió saját tudatunk állapotára, különösen abból a szempontból, hogy abban mely fölébredési képességek vannak jelen, s melyek hiányoznak. Ez teszi lehetővé az aktuális szükségleteinknek megfelelő tudatos gyakorlást.
IV. Dhammánupasszaná (a tudattartalmak éber szemlélése). E gyakorlási terület már igen közel kerül a fölismerés gyakorlataihoz, amennyiben a tudatban fölmerülő jelenségeket azok végső természetének kategóriáiban tudatosítja. E kategóriák: (i) mint a megvilágosodás akadályai; (ii) mint halmazatok; (iii) mint (önlétezés nélküli) érzékelési elemek; (iv) mint megvilágosodási tényezők; (v) mint a végső igazság kifejeződései.

2. Szamatha meditáció. A korai buddhista meditációs rendszer második fő gyakorlatcsoportja az úgynevezett elmélyedés vagy lehiggadás gyakorlatai. Ezek — egyes véleményekkel ellentétben — nem feltétlenül a tudat erőszakolt összpontosítását jelentik, hanem sokkal inkább az elterelő ösztönzések ellazítását, aminek hatására a gyakorló képessé válik tudatát a választott meditációs tárgyon elnyugtatni. A klasszikus buddhista meditációs rendszer negyven szamatha-meditációs »tárgyat« tartalmaz, melyek között egyaránt vannak színek, fizikai objektumok, mentális tárgyak, istenségek stb. E  számos tárgy közül a különféle alkatú és helyzetű gyakorlók ki tudják választani a szükségleteiknek leginkább megfelelőt.
Az elterelő ösztönzések a vágyak, ellenszenvek, nyugtalanság és aggodalmaskodás, tompaság és renyheség, valamint a szellemi út iránti szkeptikus kétely. Ezek teljes ellazítását követően a tudat belép az ún. meditációs elmélyedésekbe, melyekben az elterelő ösztönzések helyébe az elmélyedési tényezők lépnek: a figyelmi ráfordulás, a tárgy tiszta tükrözése, extatikus lelkesültség, üdvözült boldogság, a tudat egypontúsága és a felülemelkedett egykedvűség. Az elmélyedésnek nyolc szintjét különböztették meg, ahol a magasabb szinteken még maguk az elmélyedési tényezők is elnyugszanak, s pusztán a tudat tiszta, homogén áramlása és felülemelkedettsége marad.

3. Vipasszaná meditáció. A belátó megértés gyakorlása bontja le a valóságra történő ráébredés szemléleti átfordulásának akadályait, a hétköznapi megismerési sémákat. A klasszikus buddhista belátás-meditáció a világias érzékelés három alapsémáját veszi célba, s igyekszik áttörni előbb a gondolati-logikai elemzés, majd az ennek nyomán születő közvetlen rádöbbenés erejével. E három séma áttörése képezi mintegy a megvilágosodásra nyíló három kaput. A meditáció támadáspontjául szolgáló három alapséma:
(a) Maradandóság-észlelés: Jóllehet belátható minden jelenség mulandósága és pillanatnyisága, az érzéki megismerés a dolgokat tartósan létezőnek láttatja.
(b) Élvezetes jelleg tulajdonítása: Jóllehet belátható, hogy egyetlen formai jelenség sem biztosíthat tartós kielégülést és biztonságot, a világi tudat a boldogságot mégis ezek megszerzésétől és megtartásától reméli, s törekvései elsősorban ezekre irányulnak.
(c) Szubsztancia, illetve ténylegesen létező én tulajdonítása az élettelen, illetve élő dolgoknak: Jóllehet belátható, hogy a dolgok és a lények nem rendelkeznek elszigetelt, önmagukban vett létezéssel, hanem csupán feltételekbe és környezetükbe ágyazottan keletkeznek és bomlanak fel ismét, a világi megismerés mind a jelenségeknek, mind saját magunknak független, önmagában vett és tényleges létezést tulajdonít.
E három alapséma kivetülése a világi ember tudatában az eredményezik, hogy élete belebonyolódik saját
kivetítéseinek hálójába. A sémák belátás-meditációval történő lebontása nyitja meg az utat a jelenségek káprázata mögötti végső természet és a valódi értékek tudatosodása felé…

Forrás: http://terebess.hu
www.dharma.hu