2010. szept. 26.

A terrorizmus legális formája

http://sutozsolt.egologo.transindex.ro/


Mert ez is csak utazás, hiába ismerős itt minden és mindenki. Érzem, hogy nem az enyém itt semmi. Itt sem. Hogy csak átutazóban vagyok-vagyunk ezen a tájon. Vendégek, az élet vendégei. A baj csak annyi, hogy rossz vendégek vagyunk a földön, turisták – és nem utazók.
"A turizmus a terrorizmus egy legális formája. Az utazás azonban egy hullámhossz, egy mentálfrekvencia. Amerre az utazó megfordul, ott mindenki megpihen – egy pillanatra. A senki földjén, amelyet magában hordoz. És amikor továbbáll, mindaz, ami előtte volt, megerősödik. A turista nyomában viszont semmi más nem marad, csak éhes szellemek, akiket egyetlen dolog érdekel: a következő turistaszezon.
A Koránban találunk egy szöveget, amely Jézust idézi. A világ, az élet híd, bolond, aki házat épít rajta. Nemhogy nehézipart, autópályát, turizmust. Utazni annyi mint a senki földjén időzni. Látni a tejben a vajat, és fordítva. Acsendben a zajt, és fordítva.
Nem az 1300-as Daciák hörgésére és nem az új autók rükvercpittyegésére ébredek – amiért nagyon szerencsésnek érzem magam. Hétkor szól a karórám, elhúzom a függönyöket, s nézem a tibeti kéket. Így ébredek.
Azt hiszem, a középosztály szúrta el a dolgot. A „nekem is kell subwoofer, nekem is kell tévé” jellegű szemlélet. Volt egy magas kultúra (többnyire vallási vagy politikai), és volt egy „alacsony”, a népművészet. Ez utóbbi tökegyszerű és tiszta, az előbbi meg fel a csillagos égig. Mindkettőt csak bizonyos emberek tudják űzni. A középosztály, a „langyi” pedig mindkettőt akarja, és többnyire fizet is érte, hogy lefotózza, de egyikhez sem ért, egyiket sem érti. S mindenekfelett a gyomrát szereti, a kényelmet, s abban a hiszemben él, hogy mindent elérhet. Lám, itt ülök Nyugat-Tibetben, ésugyanazt az autóriasztót hallgatom, ami otthon, Vásárhelyen az ablakom alól eszi az idegeimet. Nincs remény.
Örömében mantrázik. Sheyből hazafelé a buszon három öreg szerzetes ült egymás mellett, a leghátsó sorban. Nagyon fel voltak dobódva, dumcsiztak, s néha rázendítettek egy-egy mantrára. Egyik elkezdte, a másik folytatta, a harmadik befejezte – s jó nagyokat kacagtak hozzá.
Mégiscsak utazás, igazi: a dolgok, amelyek otthon pillanatok alatt kiborítanak, itt és most természetesek, és hagyom, hogy elmenjenek mellettem. Otthon hagytam a neurózisaimat. Fenséges táj, látni fogod a képeken. Sőt, amilyen csalás a fotográfi a, a képeken szinte még szebb lesz. Állandóan változik, ahogy a felhők vonulnak – “magas fennsíkon… találod a furcsa szerzetek… ahol a felhők is csak bámulják egymást… annak is a földi árnyékát…”
Csend, a subwooferworld fölött többezer méterrel. Panoráma, kék. Igazi széles rálátás, a lélek még szélesebb világára. Nem ér fel ide sem a zaj, sem a játszma.
Hogy mi mindent magával tud hozni az ember egy-egy ilyen útra, az éjszaka derül ki, mikor az innen sok ezer mérföldre hagyott, rég nem látott, rég feledett arcok álmaiban megjelennek. A hegyekben időnként elédkerül egy lepke. Csupa kő, homok és szikla minden – s egyszercsak egy lepke körbetáncol. Fentről, a kolostorból nézve tényleg minden emberi játszma, igyekvés, ragaszkodás (a szamszára) kedvesen nevetségesnek tűnik. Jóindulattal kel az érzés, hogy az ember megpaskolja az embereket, mint a gyerekeket szokta. Itt még a csend is béta. Elvonulni jó lehet itt, egy időre, mondjuk bűhbuddhistaként a Ngöndrót végigcsinálni. Egyébként véleményemet továbbra is fenntartom: amit ezekben a kolostorokban találsz, az nem a buddhadharma, hanem a buddhista kultúra egyik formája, itt éppen a ladaki-tibeti változat. Buddhizmus, ha van, akkor van, amikor nincs.
Reggel ötkor a gong hangjára ébredek. Nem túl hangos, de igen erőteljes, mély, és ugyanakkor gyöngéd is. Hajnalban hibátlan csend van a kolostorban, csak a Tsarap folyó zúgását hallani a háttérben, a völgy aljáról. A gong pedig átrezgi magát a szobák falain, meg a sziklákon, s eljut mindenkihez. Hozzám is. Így ébredek.
Az éberség hagyománya. Csakis és csakis az éberség hagyománya érdekel. Minden egyéb csak rizsa. Kultúra. Nagyon furcsa, hogy két hátizsákban élek, mindennek megvan már a helye, mint egy lakás. Csigaház. Néha nagyon hiányzik az otthonom – igaz, otthon is. Ez az utazók legeslegnagyobb illúziója. A végső neurózis. Nincs otthon, mind úton vagyunk. Te is, én is, Csoma is.
A fotók hazudnak. A fotográfia a káprázat művészete – annyi hitelt adj neki, amennyit a káprázatnak adsz.


A naplórészleteket a meghívóra újrakeverte: Danyi Zoli"


Az idézett poszt linkje: http://sutozsolt.egologo.transindex.ro

Csao-csou elköhintette magát

– Mi az egyetlen szó? – kérdezte egy szerzetes. Csao-csou elköhintette magát.
– Nem ez az?
– Miért, egy öregember már nem is köhöghet?
(Terebess Gábor: Folyik a híd - részlet)

2010. szept. 22.

Hol laknak a Mesterek?

Hol
laknak
a Mesterek,
itt, nálunk Nyugaton,
kik, úgy élnek, hogy benned a
kétely fel sem merül:
Tanításuk mögött érdek lapul?
Merre járnak a Mesterek, itt, nálunk Nyugaton,
kiket felkeresni nem csak múló divat,
s lábukhoz ülve
Érdem száll reád?
Hol laknak a Guruk, itt, nálunk Nyugaton,
kik Tilopa olaját kenik fel, kik Naropa
huszonnégy próbáját kiállják?
Merre járnak a Guruk, itt, nálunk Nyugaton,
kik Marpa nyomán ápolják a Tant, kik bűntől
az Égig jutottak, mint a Gyapotba Öltözött?
Hol laknak, s merre járnak a Buddhák,
itt, nálunk Nyugaton?
Luxuslakásban és fagyos híd alatt,
újsággal takart, alkalmi fekhelyen,
megkínzott kutyák közt, sivár menhelyen,
kiirtott erdőkben, a síró lombokon,
fuldokló halak közt, a sárga víz fölött,
a Gyógyítók és a Haldoklók között.
Ott vannak mindenütt!
Hol a Vágy elvakít, hol Harag vezérel és Tudatlan Gondolat.
Önzetlen Tettben, Helyes Beszédben, s Tiszta Gondolatban,
Fejedben, Torkodban, Szívedben, ott vannak Ők!
Nézz szét az utcán, vagy zsúfolt piacon,
És Zsibongó gyermekhad között!
Oh, mennyi, mennyi Buddha vesz körül,
Kik nap, mint nap álmodnak új, s újabb álmokat,
Míg el nem jő egy nap,
a Felébredés.

(Ermesz Csaba: Találkozásaim Buddhával című könyvéből)

A csodáról

Timelapse Montage from Mike Flores on Vimeo.


„Te nem hiszel a csodában, tagadod? Nézd csak, nem győzhetlek meg, mert a csoda legfőbb ismertetőjele, hogy csodálatos – nem lehet bizonyítani, mint egy élettani tényt, nem lehet fényképezni, sem előre, mennyiségtani törvények szerint megjósolni és kiszámítani. A csoda megnyilatkozási formáit sem könnyű mindig érzékelni: nem jár mindig két lábon, nem lehet fényképezni, nincsenek telekkönyvi, sem anyakönyvi adatai.
A csoda, egészen egyszerűen, megnyilatkozik – s néha csak sokkal később értjük meg, mi volt a csoda, hogyan avatkozott életünkbe, s mi volt e beavatkozásban a természetfölötti és csodálatos. A csoda lényegét nem tudom megmutatni, sem bizonyítani. De gondolj talán arra, milyen felfoghatatlan és csodálatos igazi valójában mindaz, amit mindennapinak és természetesnek érzel: már a létezés ténye milyen csodaszerű! Az, hogy megszülettél, élsz, s egy napon meghalsz! Mindezt „természetes”-nek érzed? Akkor vaksi vagy és botfülű.
Már a valóság is csoda, felfoghatatlan, s minden természetes kellékével és anyagával természetfölötti is! Miért is lenne e valószínűtlenül bonyolult valóságnál értelmetlenebb a csoda? A világlélek a csoda, mely mindenben megnyilatkozik. Ezért vagyok hívő: mert a világ lelke bennem is, hétköznapjaimban, szomorú és esendő sorsomban is megnyilatkozik.”
(Márai Sándor: Füveskönyv - részlet)

2010. szept. 21.

A Wang folyó versei

http://wangfolyo.blogspot.com


"A Teherántól délre fekvő Behesht-e Zahra talán egész Irán legnagyobb temetője. Nevét – Zahra paradicsoma – az az-Zahra, ‘a Ragyogó’ néven emlegetett Fatimáról, Mohammed negyedik leányáról, a síiták által szentként tisztelt Ali kalifa feleségéről kapta. Itt vannak eltemetve az Iszlám Köztársaság legfőbb vezetői, élükön Khomeini ajatollahval, aki a forradalom után visszatérve itt mondta el 1979. február 1-én történelmi beszédét. Itt nyugszanak nagyon sokan a nyolcéves irak-iráni háborúban elesett egymillió iráni katona közül. Itt temették el a huszonhat éves Nedát is, akit egy éve, június 20-án lőttek le a teheráni tüntetések során. A temetőt sokan látogatják a tizenhatmilliós Teherán lakói közül.

A városból többsávos autópálya visz a temetőbe. Az autópálya szélén télen-nyáron ott állnak a temetőről „a paradicsom gyerekeinek” nevezett virágárus gyerekek, azt remélve, hogy estig sikerül eladniuk 5000 tománért (kb. 1000 forint) minden virágot, amit hajnalban a nagybani piacon vásároltak összesen 3000 tománért (kb. 600 forint). A különbözet egész családok megélhetését jelenti itt, Teherán legszegényebb negyedeiben.
Mansure Motamedi a virágárusokról készült fotósorozatain azonban mégsem a nyilvánvaló nyomorúságot hangsúlyozza, hanem azt a szépséget és örömöt, amely ezeknek a gyerekeknek a nehéz életében is jelen van. Hasonlóan Majid Majidi gyönyörű filmjéhez, amely ugyancsak a Teherán szegény déli külvárosaiban élő gyerekekről szól, s még címével is Zahra paradicsomának virágárusaira emlékeztet: Az ég gyermekei."
Az idézett poszt linkje: A paradicsom gyermekei

2010. szept. 20.

Orsera



További képek a Picasaweben.
Fotó: Pásztor Zoltán

Összeütközés a végtelennel

Érdekes összeállítás kerekedett Robert Ullman és Judyth Reichenberg-Ullman azon ötletéből, hogy könyvet jelentetnek meg különböző korok és kultúrák törekvőinek megvilágosodásbeszámolóiból. A magyar nyelven Szentek, bölcsek, mesterek és misztikusok címmel, a Filosz kiadó (Budapest) gondozásában 2005-ben kiadott összeállításban 33 ismert, vagy a nagyközönség számára eddig ismeretlen "felébredett" életének fontos részleteit, átélt élményeinek leírását követhetjük nyomon.



A sorozat a minden bizonnyal leghíresebb megvilágosodott, Gautama Sziddhárta, vagyis a történelmi Buddha történetével kezdődik, majd a zen (csan) buddhizmus egyik legkedveltebb tanítója, Huj Neng, továbbá Jese Cogyal, "a tibeti buddhizmus anyja" és Dzsaláladdín Rúmi, a szúfi dervisek mevlevi rendjének alapítója következik. Ezután - többek között - a mély, eksztatikus kontemplációiról is ismert Sienai Szent Katalin, a szádhukat és szerzeteseket a lemondás helyett az örvendezésre biztató indiai misztikus: Kabír, valamint a kimagasló buddhista tudósként és előrehaladott szellemi gyakorlóként is elismert második dalai láma: Gendün Gyaco Palzangpo következik. Az összeállításban jól megfér egymás mellett Báál Sém Tov rabbi, a hászidizmus megalapítója és a koanjairól is híressé vált Hakuin Ekaku, a japán zen buddhizmus egyik központi alakja; a perzsiai Teheránban született Bahá'u'lláh, a bahá'í hit megalapítója és Paramahansza Rámakrisna, vagy Srí Ramana Maharsi, ismert és nagyra becsült indiai szentek; a hazánkban is jól ismert német Eckhart Tolle és a határtalan kitartásáról és spirituális elragadtatottságáról tanúságot tévő "Ammacsi", azaz Mátá Amritánandamají.
A dalai láma a könyv előszavában ezt írja: "Ebben az érdekes, inspiráló könyvben olyan - ismert vagy ismeretlen - emberek történeteit találjuk, akik átélték és megvalósították a megvilágosodott tudat bizonyos vonatkozásait. Bár óriási a változatosság a tapasztalataik terén, felismeréseiknek mégis egyetemes minősége van. Minden egyes történet arra bátorít bennünket, hogy mélyebb tudatosságot fejlesszünk ki, hogy méltányoljuk az egyes emberek által bejárt szellemi utakat, nagyra becsüljük mindazokat a pozitív minőségeket, amelyeket megtestesítenek, és értékeljük mindazokat a megértéseket és felismeréseket, amelyeket az élet természetéről megtapasztaltak. Fontos megérteni, hogy e szentek és bölcsek mindegyike közönséges emberként született. Néhányan közülük az Igazságot keresve olyan intenzív szellemi gyakorlatokon mentek keresztül, mint például a böjt, a meditáció, a fizikai megpróbáltatások és a hatalmas áldozatok. Mások spontán módon ébredtek fel, talán azoknak a felhalmozott pozitív szellemi érdemeknek a révén, amelyek előző születéseikben gyűltek össze. A világ minden szellemi hagyományában bukkannak fel példái olyan embereknek, akik a bölcsességet keresték és az együttérzést gyakorolták egész életükön át. Láthatjuk tehát, hogy a tudat megvilágosítása egyetemes jelenség. Megtörténhet Keleten és Nyugaton, Északon és Délen, származásra és vallásra való tekintet nélkül, sőt, még vallástalan emberek között is."
"Az első rendkívüli élményben ennek az állapotnak az első napján részesültem, amikor a körülöttem lévő dolgoknak még jobban tudatában voltam. Odakint egy ember javította az utat. Ő én voltam; a szerszám a kezében én voltam; a kő, ami tört, az én részem volt; a zsenge fűszál lényem legmélye volt; s a fa a férfi mellett is én magam voltam. Szinte éreztem, ahogy a szél átjárja a fát. Még a fűszálon mászó apró hangyát is érzékeltem. A madarak, a por és a zaj mind az én részeim voltak. Ekkor feltűnt egy autó az úton. Én voltam a sofőr, a motor, a gumik, és ahogy az autó egyre távolodott, úgy távolodtam el én is önmagamtól. Mindenben benne voltam, pontosabban minden bennem volt: élő és élettelen, a hegy, a giliszta és minden, ami lélegzik."
Jiddu Krishnamurti
A szerzők az összegyűjtött tapasztalatok alapján, a könyv elején megpróbálnak következtetéseket levonni, keresve a hasonlóságokat és a törvényszerűségeket a megismert leírásokban. A jellegzetességeket vizsgálva arra jutottak, hogy a megvilágosodás teljességgel egyedi, noha bizonyos mértékig átszínezik az illető korábbi élményei, szellemi hagyománya és kultúrájának vérmérséklete. Összességében mégis úgy látják: kimutathatók bizonyos jellegzetességek, amelyek mindenkinél közösek, akik osztoznak a felébredés jelenségében. Ilyen motívum például az "összekapcsolódás mindennel és az ego meghaladása", az előre gyártott elképzelések darabokra törése, az időtlenség és "téresség", az elfogadás, a túllépés az érzelmeken, valamint a "világosság".
"Csak ha a lélek minden vágyát levetkőzi, akkor válhat szabaddá, hogy az egekben szárnyalhasson. Még a keresztre feszített szent Krisztus, a tündöklő fenségében megjelenő Isten, sőt az égi ragyogás látomásait is el kell engednünk ahhoz, hogy elérjük az isteni egyesülést. Ahhoz, hogy a lélek teljesen kiüresedjen, a formának meg kell hódolnia a forma nélküli előtt."
Keresztes Szent János
A könyv külön érdekessége, hogy számunkra teljesen "hétköznapinak" tűnő kortárs személyek is bekerültek a válogatásba: egy terhességi tanácsadásról hazafelé tartó amerikai kismama "összeütközése a végtelennel" a buszmegállóban, vagy például egy "konzervgyári megvilágosodást", egy "leírhatatlanul szubtilis szatorit" munkahelyén átélt honfitársa beszámolója is helyet kapott a könyvben.
A leírásokat olvasgatva néha egészen különös életutak bontakoznak ki előttünk. A. H. Almaas, kuvaiti kortárs író például közvetlenül a doktori cím megszerzése előtt hagyta el a tudományos világot, hogy megkeresse a választ az élet mélyebb kérdéseire, melyben a tudomány nem volt segítségére. "Önéletrajzi töredékében" így ír élményeiről: "Úgy tapasztalom meg magam, mint aki túl van mindenen, szó szerint mindenen, és nem csak az én személyes életemben mindenen. Csendes tanú vagyok, végtelen és változatlan, túl időn és minden téren. Tökéletesen csendes vagyok, teljesen független, ám végtelenül éber. Ez megmutatja, hogy nem szükséges megszabadulnom vagy megvilágosodnom. Mindig szabad vagyok, mindig is az voltam, és mindig is az leszek."

Pásztor Zoltán
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...