Ma este 21.40 órától a Duna Televízión: Buddha elsüllyedt szégyenében (iráni filmdráma). Hana Makhmalbaf filmje.
"A felrobbanó Buddha-szobor megdöbbentő képe zárja keretbe a forgatás idején 19 éves (perzsa származású) Hana Makhmalbaf mély, bölcs, mégis derűs filmjét, mely komoly díjak sokaságát nyerte el eddig olyan fesztiválokon, mint a locarnói, velencei vagy a berlini. A film egy kendőkbe bugyolált 5 éves kislány erőfeszítéseiről szól, aki mindenáron iskolába szeretne járni egy olyan világban, ahol szinte áthághatatlan problémát jelent még egy ceruza, egy füzet megvásárlása is, túl az ultrakonzervatív tálib rezsim nők oktatását korlátozó rendelkezésein."
"A Mikszang egy tibeti szó, amelynek fordítása: "jó szem". Alapját Chögyam Trungpa Rinpocse meditációs mester, művész és tudós Shambhala és Dharma Art tanításai képezik.
A "jó" itt nem abban az értelemben jelent jót, mint ahogy azt általában használjuk: jó és rossz. A jó itt azt jelenti, hogy elménk zavartalan, nyugodt és nyitott.
A velünk született természetünk tiszta, ragyogó, és rendkívül pontos. Ha az elménk kiegyensúlyozott és tiszta, a látásmódunk pedig képes azonosulni szívünk lágyságával, akkor abban a pillanatban a „jó szem” megnyilvánul. Ez a látásmód eredendően tiszta, akadálytalan, depresszió- és agressziómentes, független a rávetítésektől."
"Teljesen szabad. Amikor a szemünk és a tudatunk összhangba kerül, és felhagyunk a fogalmainkkal, beidegződéseinkkel, akkor teljesen a jelen pillanatba tudunk kerülni. A világ az eleven és teljes észlelés mágikus színterévé válik. Kifejleszthetjük a képességet arra, hogy megtapasztaljuk, és a szemlélődő fotográfián keresztül pontosan kifejezzük ezeket a tapasztalatokat.
A Mikszang szemlélődő fotográfia a legalapvetőbb szinten érinti a tiszta érzékelés igazságának feltárását önmagunkban. Amikor látunk valami élénk dolgot, ami nagy hatással van ránk, abban a pillanatban ki tudjuk fejezni ezt az érzést anélkül, hogy bármit hozzáraknánk vagy elvennénk. Semmi sem hiányzik. Teljesen megnyílunk a látottak felé, és lenyomjuk a gombot.
Ha engedjük, hogy a körülöttünk lévő világgal torzítások, szűrők vagy a fényképészetről alkotott beidegződések és sémák nélkül kerüljünk kapcsolatba, akkor a hétköznapi pillanataink minden eddigi elképzeléseinket felülmúló, végtelen gazdag és változatos tapasztalatok tárházává válnak.
Egy pillanat, egy gombnyomás. Nemes egyszerűség."
A blogon elérhető a szerző korábbi honlapja, Csögyam Trungpa rinpocse fotói és további "Mikszang élményblogok".
Érdekes kísérlet zajlott az idén tavasszal a nyugat-indiai Ahmedábád egyik kórházában: Prahlad Jani jógit két héten keresztül tartotta megfigyelés alatt egy harminc tagú orvosi bizottság, mert az idős férfi azt állítja, hogy 70 éve nem eszik és nem iszik. A 83 éves aszkéta, akit a helyiek sadhu-ként, szent emberként tisztelnek, a megfigyelés alatt biztosan nem vett magához folyadékot és táplálékot - közölte G. Ilavazahagan, az indiai nemzetvédelmi kutatóintézet élettani kutatásokkal foglalkozó részlegének igazgatója.
Az orvosok mágnesesrezonancia-vizsgálatot, DNS-elemzést és hormonteszteket végeztek, elektródákkal mérték Jani agy-, vese- és szívműködését, valamint egyéb idegélettani és génvizsgálatokat is elvégeztek. Ezeken kívül részletesen elemezték az aszkéta vérét is. A férfi azt állítja, kizárólag a meditációból nyeri az életben maradáshoz szükséges energiát. Arról is beszélt, hogy egy misztikus és megmagyarázhatatlan folyamat révén egy szájpadlásán található lyukon keresztül nyer vízcseppeket.
A jógi az indiai Mehsana körzetében született és nevelkedett. Elmondása szerint nyolcéves korában egy istennő megáldotta, és azóta barlangokban él. Életét Ambaji istennő szolgálatának szentelte, ennek megfelelően tűzvörös szárihoz hasonló ruhában jár, orrkarikát és karpereceket visel, haját pedig karmazsinszínű virágok ékesítik. Homlokán piros „tika” látható, mely a férjezett hindu asszonyok hagyományos megkülönböztető jele. Követői az idős férfit mataji-nak, istennőnek szólítják.
A kórházi tartózkodás során a fakír egy speciális kórteremben lakott, melyben a vécékagylót elreteszelték, és folyamatos videofelvételt készítettek. Állításának igazolása érdekében Mr. Jani beleegyezett, hogy a tíz nap során nem mosakszik. Mindössze száz milliliter vizet adtak neki minden nap, hogy a száját kiöblíthesse, ezt miután kiköpte, mércével ellátott edényben fogták fel, így ellenőrizve, hogy nem ivott a folyadékból.
A hinduk között nem szokatlan, hogy 8-10 napos böjtöket tartanak, a jógik pedig akár 50 napig is képesek élelem nélkül meditálni (a leghosszabb feljegyzett koplalás, amit túl is élt az éhező, 74 napig tartott), víz nélkül azonban csak néhány napig képes működni az emberi szervezet, 72 óra után már halálosak is lehetnek a kiszáradás tünetei, és 5-6 napnál tovább elméletileg lehetetlen víz nélkül élni a tudomány jelenlegi állása szerint.
A vizsgálatokat vezető orvos, dr. G. Ilavazhagan szerint, ha sikerül rájönniük, hogyan képes táplálék nélkül élni a jógi, az "forradalmasíthatja az orvostudományt".
A spirituális zenét kedvelők egyik legújabb felfedezettje, a szikh vallást követő és népszerűsítő, 1972-ben született Snatam Kaur amerikai énekesnő, dalszerző. Magával ragadó, "lélekemelő" énekét körülbelül egy évvel ezelőtt hallottam a Tiszta Hangok Rádión, de akkor nem tudtam, hogy ki az előadó és hosszas nyomozás után sem találtam meg. Nemrégiben azonban a debreceni programokat is hirdető zen.eoldalon bukkantam rá újból.
A fenti dal szövege a Múlmantra, a szikh hit deklarációja, "gyökérmantrája". Fordítása: "Egy Isten van.A neve Örök Igazság. Minden dolgok Teremtője és mindent átható Lélek. Félelem nélkül való. Gyűlölködés nélkül való. Időtlen és forma nélkül való. Születésen és halálon túli. Önmagától való. A Guru (Nának) kegyelméből ismert."
Snatam Kaur honlapja, ahol még több zene meghallgatható és sok információ található róla:www.snatamkaur.com
A szikh vallást mintegy 500 évvel ezelőtt Nának guru alapította. A guru szó tanítót jelent, a szikh vallást követő embereket pedig szikheknek, azaz tanítványoknak nevezik. Maga a szó a tanítványt, vagy tanulót jelentő szanszkrit „sisya” szóból származik. Az indiai pandzsábi nyelvben maga a szikh is tanulást jelent, így a Tíz Guru tanítványaira és a szikhizmus élő guruja, a “Sri Guru Granth Sahib”-nak nevezett szikh szentírás tanításainak követőire utal.
A szikhizmus a hindu és muszlim vallásháborúk környezetében kifejlődött vallás annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy mi a helyes hozzáállás az erőszaktól mentes hinduizmusban a „szent háborút” folytató iszlámmal szemben. A szikhizmus hiteinek magja az egy Istenben és a szentírásukban leírt Tíz Guru tanításaiban való hit. A társadalmi hagyományok és berendezkedéseket illetően valamelyest eltér a hinduizmustól és az iszlámtól is (így például elutasítja a kasztrendszert és a purdah-t). Jelenleg 23 millióra tehető a szikhek száma. Legtöbben közülük Pandzsáb területén élnek, Északnyugat-Indiában, a vallás keletkezési helyén.
Nának 1469-ben született a pandzsábi Lahor melletti kis faluban, Talvandiban. Szülei hinduk voltak, ám ő hinduk és muszlimok között nőtt fel. 30 éves korában Nának guru három napra eltűnt, és mindenki azt hitte, hogy vízbe fulladt. Visszatértekor ezek voltak az első szavai: „Nincs olyan, hogy hindu vagy muszlim, kinek az ösvényét kövessem tehát? Isten ösvényét fogom követni.” Ezzel azt akarta kifejezni, hogy minden vallás igazsága ugyanaz. Szerinte a vallások között fennálló, külsőségekben megnyilvánuló különbségek nem lényegesek.
Nának guru úgy gondolta, hogy Isten új üzenetet küldött számára, amely sem az iszlám, sem a hindu tanításokból nem következett. Életének hátralévő részét az üzenetnek a terjesztésével töltötte. Feljegyezték róla, hogy kimondottan a hindu és muszlim szent helyek felkeresésére törekedett, és ott hirdette tanait.
Négy „hősies” utazás után (északra Tibetbe, délre Sri Lankába, keletre Bengálba és nyugatra Mekkába és Bagdadba) Nának guru a hinduknak és muzulmánoknak egyaránt tanított és ennek során tanítványokat, szikheket gyűjtött maga köré. Tanításai a vallásnak az emberiség életében betöltött szerepéről szóltak. Szerinte a vallás fő feladata a népek egyesítése, és fájlalta, hogy a gyakorlatban a vallás inkább egymás ellen hangolja az embereket. Különösen sajnálkozott a hinduk és muszlimok közötti ellenséges érzületeken, és bizonyos szertartási módozatokon, amik szerinte akadályozzák a hívőket az Istenre való koncentrálásban, így tovább akart lépni mindkét vallás gyakorlatain. Ellenezte a kasztrendszert. Jól ismert mondását „Nincsenek hinduk, nincsenek muszlimok”, Szigh guru fejlesztette tovább: „Tekintsd egyenlőnek az emberi faj egészét.”. A guru élete utolsó éveit a pandzsábi Kartárpur városában élte le, ahol sokan meglátogatták, hogy tanuljanak bölcsességéből. Kartárpurban létrehoztak egy közösséget, amely mindenki felé barátsággal viseltetett, és ingyenkonyhát nyitottak a szegények és nélkülözők számára.
Halála előtt kijelölte utódját, a szikh közösség új tanítóját (guru). Ez a rendszer folytatódott, míg az utolsó, a tizedik guru, Gobind guru (1666–1708) megalapította 1699-ben a szikhek megkülönböztető azonosságát jelentő szertartásokat.
A szikhek hite szerint a Mindenható Isten a személytelen, alaktalan végső valóság, Ő a Teremtő, a személyes megmentő, a belső tanító, aki mindentudó, mindenható és anyagtalan. Isten mindeneken keresztül nyilatkozza és jelenti ki magát a világmindenségben, de semmilyen véges képzet nem imádható Istenként, aki végtelen. Isten Nánakot és az őt követő kilenc gurut, valamint az írásokat választotta az isteni világosság megtestesítésére, de egyik sem imádható Isten(ek)ként. Isten az ürességről való mély elmélkedésben létezett számtalan korokig, míg elhatározta a világmindenség és az élet megteremtését. Csakis Isten tudja, hogy mikor és hogyan volt a világ, az élet és az első tett megteremtve.
Az amritszári Aranytemplom, a szikhek legszentebb temploma
A szikhek egyistenhitűek. Úgy hódolnak Istennek, hogy őszinte életet élnek, és törődnek másokkal. Minden napot hajnali mosdással kezdenek, és a guruk tanításain elmélkednek. Szerintük a lélek a születés és az újjászületés körforgásába kerül. Hogy ebből kiszabadulva Istennel egyesüljenek és guruvá váljanak, fegyelmezett életet élnek, és gyakran a társadalom érdekeit szolgáló munkát végeznek (széwa), és jövedelmük tizedét a rászorulóknak adják.
Az újraszületések ellenére az egyénnek nem szükségszerűen kell a karma törvényeitől szenvednie. A szenvedés nem közvetlenül Istentől származik, ő csupán a hit és bátorság próbájaként engedi azt meg. A szenvedés gyakran sok jót hoz ki az emberiségből, mint például részvétet, könyörületet és szánalmat. A megváltás az Isten által adatott felvilágosulás, mely az újraszületésektől való felszabadulást eredményezi. Nem hisznek a Sátánban. Szerintük mi jelenleg a bűn korában élünk, mikor a gonoszság várhatóan virágzik. Az emberek lényegükben hajlamosak a kísértéseknek engedni. Isten teremtett mindent és ő adott az embereknek szabad akaratot. A gonoszságot Isten az emberiség jellemének és az áldozatok hithűségének próbájaként engedélyezi.
(A szikhizmusról szóló rész forrása és még több információ a témában:wikipedia.org)
A szikhek szent könyvét, a Guru Granth Szahibot, eredeti nevén Adi Granth, 1604-ben az 5. guru, Ardzsan állította össze, és a 10. guru, Govind Singh bírálta felül. Áhítatos himnuszokat tartalmaz, és egyedülálló módon befogadott nem szikh vallású szerzőket is, mint Kabirt és egy Farid sejk nevezetű muzulmán misztikust vagy szufit. A szikhek ezzel akarják jelezni, hogy nyitottak a többi vallás felé, hiszen soha nem állították azt, hogy az ő ösvényük lenne az egyedül igaz út.
Az Indián kívüli szikh közösségek azokban az országokban találhatók, amelyek korábban brit gyarmatok voltak: Kanada, Ausztrália, vagy olyan területeken, ahol angolul beszélnek, például az Egyesült Államokban.
"Régóta várt eredmény született a meditáció tudományos vizsgálata során: kiderült, hogy a gyakorlatokat végző emberek immunrendszerének sejtjei lassabban öregednek. Az eredmény úttörő lépés a pszichoszomatikus jelenségek, a lelki és a testi folyamatok összekapcsolódásának megértése felé. Az amerikai Colorado államban, a Sziklás-hegységben alapították 1970-ben a Shambhala Mountain Centert, amely a tibeti buddhizmus meditációs és jógagyakorlatainak egyik legnagyobb oktatási központja a világon. 2007-ben itt indult el a Shamatha program, amelynek keretében tudományos módszerekkel vizsgálják, hogy a meditációnak milyen hatásai vannak a szervezetre. Az első, most közölt eredmények szerint az ősi módszer még a sejtek, kromoszómák és gének működését is befolyásolja."
"Az egyetlen mód a varázslatból eltávozni, hogy az ember varázslóvá lesz."
(1947. VII.)
A Medio Kiadó gondozásában megjelent Hamvas Béla naplójának és jegyzeteinek gyűjteménye, amely az életműsorozat 23. és 24. kötete.
"(...) A Naplók negyed századot ölelnek fel (1942–1968), az idő múlásával a szerzőjük is változik, és ezt a változást érzi, értelmezi. Talán azok a legérdekesebb feljegyzések, amikor önmagával számot vet, a lelki stációit elemzi, és a megtett utat értékeli, a célt és a realizálás fokát összeveti. Mert számára a gondolat, szó és tett egysége, koherenciája alapkövetelmény, amit magával szemben támaszt. Nem autobiografikus szerző, nem fecseg fölöslegesen a kortársakról, nem leplez senkit le (bár van egy-két elejtett megjegyzése), és nem ad kulcsot a saját műveihez. Asztalfióknak ír, és a teljesítménnyel elégedetlen. Viszont elképesztő az a munka, amit a háború utáni nyomorban és a legsötétebb ötvenes években végez, aki a műveit ismeri, nagyon érdekes munkanaplót talál az első kötetben, szerzők, problémák, kérdések, fogalmak követik egymást sűrűn, sokszor címszavakban, máskor pedig mondatok, egész passzusok, amelyek beépültek más művekbe, de sok olyan van, amely töredék maradt, vagy aforizmaként is használható, bár vigyázni kell az aforizmáival, néha egész opusz kell hozzá lábjegyzetnek, ha nem csak poénkodni akar az ember. Ha lesz komoly Hamvas-filológia, a Naplók fontos támpontokat ad majd hozzá. És nyilván ő maga tiltakozna legerélyesebben az ellen, hogy valaha is tananyagként szerepeljen, vagy bármit is elnevezzenek róla. Nem fogja megúszni…
A Naplók fő mondanivalója az, hogy Hamvas életműve nem egyszerűen irodalom, hanem egy szellemi út lenyomata, amelynek állomásai irodalomként, bölcseletként is értelmezhetőek, de ha valaki elfogadja azt a metafizikát, amelyet a szerző vázol, akkor kénytelen lesz sok dolgot, talán az egész életét újragondolni. Minden ember életében lehet egy pillanat, amikor erre van szüksége vagy pár mondatra legalább, amelyek olvastán valami megváltozik, de nem elég olvasni, cselekedni is kell, elvégezni a munkát, amire az embernek lehetősége adatik. Végső soron minden mű, a Naplók is meditációs objektum, akkor kel csak életre, ha valaki megkapaszkodik egy-egy sorában, ha felhasználja, beépíti, továbbgondolja."
Julius Evola: A felébredés doktrínája Tanulmány a buddhista aszkézisről
(Kvintesszencia Kiadó, Debrecen, 2003.)
"Ahogy az óceán lassanként lesz egyre mélyebb és mélyebb, a feneke fokozatosan lejt, egyre mélyül hirtelen szakadék nélkül, ugyanúgy ebben a törvényben és ebben a diszciplínában is a fokozatos gyakorlás, a fokozatos akció, a fokozatos kibontakozás van jelen, és nem a legmagasabb tudás hirtelen elérése.
Azt mondom, nem lehet a tökéletes tudást mindjárt az elején elérni; csak később, gyakorolva, kiművelve, lépésről-lépésre haladva lehet a tökéletes tudást elérni. Hogyan? Nos, jön egy ember, a bizalom által ösztönözve; eljővén, csatlakozik (az Áryák Rendjéhez); csatlakozván, figyelmesen hallgat; hallgatván, megkapja a doktrínát; megkapván a doktrínát, tudatába vésődik az; kutatja a tudatába vésődött doktrína értelmét; kutatván annak értelmét, a doktrína feltárja neki a tudást; a tudás feltárulása révén elfogadja azt; elfogadván, elmélyül abban; elmélyülvén, vitézül gyakorol; vitézül gyakorolván a legmagasabb igazságot valósítja meg, és az elmélyülés révén látja azt."
"Ezek az állomások. Itt röviden meg kell jegyezni, hogy a sor elejére helyezett "bizalom" teljesen más, mint holmi "elhívás": először is a szövegekben mindig egy olyan bizalomról van szó, amit a mester fenséges alakja és példája ébreszt; másodszor, amint az az előbb leírt sorozat felépítéséből tisztán látható, itt egy átmeneti engedményről van szó, mivel az igazi csatlakozás akkor történik, amikor az elmélyülés és a gyakorlás révén létrejön a közvetlen látás, az intellektuális intuíció képessége, ami teljesen független az előzményektől.
A következő van tehát kiemelve: "Aki nem tud vitézül gyakorolni, az nem tudja elérni az igazságot; mivel tehát vitézül gyakorol (az aszkéta), azért éri el az igazságot: így tehát a vitézlő gyakorlás a legfontosabb dolog az igazság elérése érdekében."
Természetesen van itt egy implicit feltételezés, amit rövidesen alaposan megvilágítunk, miszerint az emberek, akikhez (a Buddha) szól, egyáltalán nincsenek elbutulva, és nem intellektuális vélekedés gyanánt fogadják el a szupraszenzitív valóság létét, hanem azáltal, hogy benső és természetes érzékük van arra. A "közönséges ember" számára, aki bensőleg úgy véli: "Nincs adomány, nincs adományozás, nincs áldozat, nincs másvilág, nincs szellemi születés, nincsenek a világon tökéletes és beérkezett aszkéták és bráhmanák, akik - miután megvilágosodott előttük, és láthatóan megjelenítették és elmagyarázták nekik - annak és annak a világnak a hiányát hirdetnék" - a doktrína mintha ki sem lenne fejtve, mivel ezeknél hiányzik ama "bizalomhoz" szükséges elemi feltétel, ami a "nemes ifjút" jellemzi, és ami a fenti sorozat első tagját alkotja. Az egyik szöveg találó hasonlata szerint olyanok ezek az emberek, mint az "éjszakába hajított dárdák".
Azon pragmatikus és antiintellektualista elsőség kapcsán, amivel az akció rendelkezik a felébredés doktrínájában, a nyílvessző igen szuggesztív hasonlatát kell felidézni. Szó esik egy nyílvesszővel meglőtt emberről, akihez barátai és társai orvost hívnának, ő azonban nem hagyja kihúzni a nyilat, amíg meg nem tudja, ki találta el, mi a neve, melyik nemzetséghez tartozik, milyenek a vonásai, az íja nagy volt-e vagy kicsi, milyen fából készült, milyen volt a húrja, és így tovább. Ez az ember előbb halna meg, mintsem hogy mindezt megtudhatná. Pontosan ugyanígy viselkedne az, mondja a szöveg, aki csak akkor lenne hajlandó a Magasztost követni, ha az választ adna a különböző spekulatív kérdésekre, kifejtve, hogy örök-e a világ, vagy sem; test és lélek különböznek-e, vagy sem; vagy hogy a Beérkezett számára mi a túlvilág, és így tovább.
Mindezt, mondja a Buddha, nem hirdettem ki. "És miért nem hirdettem ki? Mert ez nem üdvös, egyáltalán nem aszkétikus, nem vezet elutasításhoz, nem vezet elszakadáshoz, nem vezet megsemmisüléshez, nem vezet lecsendesedéshez, nem vezet kontemplációhoz, nem vezet felébredéshez, nem vezet ellobbanáshoz: ezért nem hirdettem ki."
Az embert és a világot illető ellentétes elméletek közül - amelyek jellegükben a kanti antinómiákra emlékeztetnek - igaz lehet egyik is, másik is. Egyetlen dolog bizonyos azonban: az állapot, amelyben az ember ténylegesen találja magát itt lent, és amelynek megsemmisítéséhez már életében megkapja a tanítást". Az idézetben tett hivatkozások a "szövegre" az Anguttara-nikáyo, a Majjhima-nikáyo, a Dhammapada és a Dígha-nikáyo egyes részeire vonatkoznak.
