A fogyasztói társadalmak válságának mélyülésével egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik az alternatív gazdaságfilozófiák iránt, mind több fórumon keresnek a szakemberek a súlyos gazdasági, környezeti és társadalmi hatásokkal járó eddigi szemlélet helyett egy olyat, amelyben nagyobb szerepet kap többek között a szolidaritás és a takarékoskodás a természeti erőforrásokkal. A lehetséges új szemléletmódok sorában gyakran hallhatunk egy elsőre különösnek tűnő fogalmat, a buddhista közgazdaságtant.
De milyen lenne egy olyan gazdaság, amelyet - legalább részben - buddhista elvek szerint működtetnének? A téma egyik magyar szakértője Zsolnai László professzor, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságetikai központja igazgatója, akinek angol nyelvű honlapján számos érdekes tanulmányt, információt találhatunk a gazdasági élet erkölcsi vonatkozásairól, a közgazdasági gondolkodás alternatív irányzatairól. Megkeresésemre hozzájárult ahhoz, hogy itt, a Határvidéken közzétegyek egy általa magyar nyelven írt ismertetőt. Ezúton is köszönöm.
Zsolnai László: Buddhista közgazdaságtan
A tanulmány a buddhista közgazdaságtant mint a nyugati közgazdaságtan alternatíváját mutatja be. A buddhista közgazdaságtan bírálja a nyugati közgazdaságtan alapelveit, amelyek a profit-maximalizálás, a vágyak gerjesztése, a piacok kiterjesztése, a létezők instrumentális használata és az önérdek. Ezekkel szemben a buddhista közgazdaságtan alternatív alapelveket javasol, úgy mint a szenvedés csökkentése, a vágyak leegyszerűsítése, az erőszakmentesség, a valódi törődés és a nagylelkűség. A buddhista közgazdaságtan egyfajta probléma-megoldó stratégiaként fogható fel, amely a boldogsághoz, a békességhez és az ökológiai fenntarhatósághoz jelöl ki utakat a gazdaságban.
A Nobel díjas amerikai közgazdász Thomas Shelling a közgazdaságtant (economics) az önzés tudományaként (ego-nomics) aposztrofálta. Valóban, a nyugati közgazdaságtan az önérdek körül forog, az emberek “ego”-jának vágyait minél jobban kielégítő piaci mechanizmusokat proponál. A buddhizmus azért jelent igazi kihívást a közgazdaságtan számára, mert az “én”-t a nyugati felfogással éles ellentétben határozza meg. (Elster, J. 1985)
A buddhizmus anatta (nem-én) felfogása tagadja az állandó, változatlan “én” létezését. A modern idegtudomány támogatni látszik az “én” illuzórikus voltát állító buddhista megközelítést. Amit az idegtudomány az “én” helyén talál, az egyfajta “virtuális én”, egy koherens mintázat, ami sehol sem lokalizálható, mégis központi szerepet játszik a viselkedés szervezésében. Ez a nem-lokalizálható, nem-szubsztantív “én” úgy működik, mint egyfajta virtuális interface. (Varela, F.J. 1999: p. 53. & 61.)
Az én-nélküliség buddhista koncepciója jelentős heurisztikus erővel bír a közgazdaság megújítása számára. Az angol közgazdász E. F. Schumacher, a thai buddhista szerzetes P. A. Payutto és követőik mára a buddhista közgazdaságtant a nyugati közgazdasági világkép valódi alternatívájává fejlesztették. (Schumacher, E.F. 1971, Payutto, P.A. 1994, Zsolnai, L. & Ims, K. J. (eds) 2006)
A továbbiakban a buddhista közgazdaságtan alapelveit fejtem ki és mutatom meg mint a nyugati közgazdasági világkép alternatíváját.
1. A szenvedés csökkentése
A nyugati közgazdaságtan a profit-maximalizáló gazdasági viselkedést támogatja. Ezzel szemben a buddhista közgazdaságtan a szenvedés csökkentését javasolja alternatív alapelvként. A buddhista gazdasági cselekvés akkor igazolható, ha az nem növeli, hanem csökkenti az összes érintett érző lény szenvedését.
Technikai értelemben a szenvedés-csökkentés elvét úgy is meg lehet fogalmazni, hogy a gazdálkodásnak nem a nyereségek növelésére, hanem a veszteségek csökkentésére kellene irányulnia. Ennek a törekvésnek a létjogosultságát a döntéspszichológia kortárs felfedezései támasztják alá.
A Daniel Kahneman és Amos Tversky által kifejlesztett – és Nobel díjjal jutalmazott – “prospect theory” legfontosabb empirikus felismerése az, hogy a döntéshozók érzékenyebbek a veszteségekre, mint a nyereségekre. (Kahneman, D. & Tversky, A. 1979) Kísérleti eredmények azt mutatják, hogy az emberek un. veszteség-érzékenységi koefficiense 2, ami azt jelenti, hogy átlagosan kétszer vagyunk érzékenyebbek a veszteségekre, mint a nyereségekre. (Tversky, A. & Kahneman, D. 1991)
Mivel az emberek – és más érző lények – alapvetően veszteség-érzékenyek, ezért nagyon is értelmes törekvés a ténylegesen létező negatív hatások csökkentésével foglalkozni, a feltételezett pozitív hatások hajszolása helyett.
2. A vágyak leegyszerűsítése
A nyugati közgazdaságtan a vágyak megsokszorozásában, folyamatos bővülésében érdekelt. Az emberek – sőt háziállataik is – új meg új vágyak kifejlesztésére vannak késztetve a cégek reklám és marketing akciói nyomán, amelyek sokszor nem rettennek vissza az addikciót okozó technikák használatától sem. A vállalatok csillapíthatatlan profit-éhsége miatt van szükség a kereslet mesterséges generálására.
Az anyagias fogyasztói életformának azonban nagy ára van. Pszichológiai kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy a materialisztikus értékorientáció aláássa az emberek jól-létét. Azok az emberek, akik nagy jelentőséget tulajdonítanak a materiális értékeknek, alacsonyabb személyes jól-léttel és pszichológiai egészséggel rendelkeznek, mint azok, akik kevésbé anyagias életformát képviselnek. Ez az összefüggés jól dokumentálható a gazdagoktól a szegényekig, a fiataloktól az öregekig, az ausztráloktól a dél-koreaiakig. Az eredmények azt mutatják, hogy az anyagiasság nem tesz jót az emberek jól-létének. Épp ellenkezőleg, az élettel való alacsony szintű megelégedettséghez, kisebb boldogsághoz, depresszióhoz, bizonytalansághoz, testi problémákhoz és személyiségzavarokhoz, például önimádáshoz és antiszociális viselkedéshez vezet. (Kasser, T. 2002: p. 22.)
A pszichológiában “ön-kivetítés”-nek hívják azt a pszichés mechanizmust, amelynek segítségével az emberek a vágyaik kielégítését keresik. Ez azonban egy vesztes stratégia, hiszen akár kielégülnek az emberek vágyai, akár nem, újabb és újabb problémák jelentkeznek. Ha az emberek nem tudják beteljesíteni a vágyaikat, akkor kielégületlenséget érzenek és a körülményeket vagy az alkalmazott eszközöket hibáztatják. Ha viszont beteljesülnek a vágyaik, akkor az rendre nem hozza meg a várt kielégülést és csalódás lesz úrrá rajtuk. A vágyak kergetése sohasem hozza meg azt a kielégülést, amit az emberek keresnek. (Grof, S. 1998. p. 207.)
A buddhista közgazdaságtan nem a vágyak megsokszorozását, hanem a vágyak leegyszerűsítést célozza. A nélkülözhetetlenül szükséges anyagi komfort (élelmiszer, ivóvíz, ruházkodás, lakhatás és orvosság) elérésén túl bölcs dolog az emberi vágyak megfékezése. A vágyak csökkentése ugyanis jelentősen hozzájárulhat az emberek jól-létéhez és a természet tehermentesítéséhez.
A buddhista közgazdaságtan azt állítja, hogy – meditáció, önreflexió, önszuggeszció és hasonló technikák segítségével – az emberek megváltoztathatják saját preferencia-rendszerüket. A francia közgazdász, Serge-Christopher Kolm a következő formális modellel mutatta meg ezt a lehetőséget.
Legyen “u” az adott személy jól-léte (“sukha”). Legyen “c” és “tm” rendre az adott személy fogyasztása és meditációs praxisa. A jól-létet így a következő függvény határozza meg: u = u (c, tm). A fogyasztási javak elsajátítása időt vesz igénybe, mivel munka, illetve más pénzszerző tevékenység kell hozzá. Legyen az erre fordított idő “ta”. A fogyasztás nagysága ennek az időnek egy növekvő függvénye: c = c(ta).
Ezek után azt mondhatjuk, hogy u = u [c(ta), tm]. A személy rendelkezésre álló idő megoszlik a fogyasztással kapcsolatos tevékenységek és a meditáció között. Mi az optimális arány e kettő között? A buddhizmus egyfajta középutat javasol: meditáljunk, és ez által csökkentsük a fogyasztás iránti vágyainkat és növeljük a meglevő javakkal való megelégedettségünket, és dolgozzunk, hogy előteremtsük a valóban szükséges javakat. Közgazdász nyelven ez azt jelenti, hogy a munka határ-termelékenysége legyen egyenlő a meditáció határ-hasznával. (Kolm, S-C. 1985: p. 240-242.)
3. Erőszakmentesség
A nyugati közgazdaságtan a piacok kiterjesztését javasolja. A nagy magyar-amerikai közgazdász Polányi Károly ezt a folyamatot nevezte a “Nagy Átalakulás”-nak, amely során a piac maga alá gyűri a társadalom egyre több szféráját. (Polanyi, K. 1946) A mai globális gazdaság korában a piacosítás folyamata még nagyobb léptékben és még gyorsabb történik, mint valaha.
A piac hatékony mechanizmus a javak és szolgáltatások rugalmas és termelékeny előállítására. De megvannak az inherens korlátai is. Vannak ugyanis olyan szereplők, amelyek egyáltalán nem reprezentáltak vagy alulreprezentáltak a piaci mechanizmusban, a jól reprezentált szereplők pedig sokszor rövidlátó módon cselekszenek.
A természetnek és a jövő generációknak nincs szavuk a piaci rendszerben, hiszen semmilyen módon nem tudják “érdekeiket” pénzben megjeleníteni. A szegényeknek és marginalizált rétegeknek nincs elég fizetőképes keresletük ahhoz, hogy preferenciáik kellő súllyal jelenjenek meg a piacon. Azok a csoportok, amelyek viszont kellő vásárlóerővel rendelkeznek, sokszor rövidlátó, jövő-felélő módón döntenek, azaz a leértékelik a távoli és jövőbeli kilátásokat. A piac általában a legerősebb érdekcsoportok preferenciáit tükrözi, és a kevésbé vagy egyáltalán nem reprezentált szereplők kárára oldja meg a társadalmi problémákat. (Zsolnai, L. and Gasparski, W. (eds.) 2001)
Az erőszakmentesség (“ahimsa”) a buddhizmus vezérlő értéke a társadalmi problémák megoldása során. Azt jelenti, hogy egy cselekvés nem okozhat kárt sem a cselekvőknek, sem pedig a cselekvésben érintetteteknek. (Payutto, P.A. 1994)
A közösségi gazdaság modelljei jól példázzák az erőszakmentes gazdaságszervezést. A közösségi gazdaság lényege, hogy a termelők és a fogyasztók szövetkeznek arra, hogy mindkettőjük szükségleteit a lehető legalacsonyabb költséggel és minimális kockázattal lehessen kielégíteni. (Douthwaite, R. 1996) A közösség által támogatott mezőgazdaság (community supported agriculture) az egyik legismertebb ilyen modell. Fogyasztók egy csoportja megállapodik egy ökológiai gazdálkodást folytató termelővel a terményei folyamatos megvásárlására. A termelési döntésekbe a fogyasztók is beleszólhatnak. Közös, hosszú távú, fenntartható stratégiában gondolkoznak, amely piactalanítja az élelmiszertermelést és a földhasználatot, és elutasítja a monokultúrát és a vegyszerek használatát. (Dyck, B. 1994)
Az erőszak szinte beépített sajátossága a mai globális piaci struktúráknak. Az erőszakmentesség a nagy, korporatív üzleti szervezetek oldását, kisebb léptékű, a helyi társadalomba beágyazódott, nem tisztán profit-orientált szerveződések elterjedését igényli.
4. Valódi törődés
Oscar Wilde híres mondása szerint a közgazdászok mindennek tudják az árát, de semminek sem tudják az értékét. A nyugati közgazdaságtanban minden létező értékét – legyen az emberi lény, természeti létező vagy műtárgy – csak és kizárólag az általa létrehozott (vagy létrehozható) pénzáram (“cash flow”) nagysága határozza meg. Ez a fajta “számító gondolkodás” a modernitás projektjének az egyik leginkább kritizált pontja Martin Heidegger filozófiájában.
A legfőbb gond a létezők instrumentális megközelítésével, hogy negatív válasz-reakciókat vált ki az érintettekből. Haszonleső stratégiára haszonleső stratégia a válasz, ami ellehetetleníti az elkötelezettség és a bizalom kialakulását a partnerek között. Robert Frank, amerikai közgazdász megmutatta, hogy az érintettek irányában megmutatkozó valódi törődés (genuine care) jelentős előnyökkel jár a felelős vállalatok számára. (Frank, R. 2004)
Ezek az előnyök a következők:
(i) az opportunista viselkedés csökkentése a vállalkozáson belül
(ii) jó kvalitású alkalmazottak rekrutációja
(iii) az alkalmazottak elkötelezettségének erősítése a vállalkozás iránt
(iv) a fogyasztók lojalitásának és ragaszkodásának a megnyerése
(v) bizalmon alapuló kapcsolat kialakítása a beszállítókkal és más partnerekkel
A valódi törődés képes mozgósítani a “jóság” köreit, az érintettek elkötelezettsége és bizalma által.
5. Nagylelkűség
A nyugati közgazdaságtan biztosít bizonyos helyet az etikus cselekvésnek, de csak akkor és csak annyira, amennyire az a szereplők (hosszú távú) önérdekét szolgálja. Ez az önérdek alapú, opportunista etika azonban nem működőképes.
Luk Bouckaert az etika paradox jellegét a management területén a következőkben ragadja meg. Ha az etikus cselekvést az önérdekre hivatkozva támogatjuk, akkor ezzel a moralitást gazdasági kalkulációkkal helyettesítjük, s így éppen azt a célt nem érjük el, amit szándékoztunk. A bizalom és a felelősség csak a valódi moralitás talaján bontakozhat ki. (Bouckaert, L. 2006)
A nagylelkűség, azaz mások önzetlen szolgálata működőképes lehet a gazdaságban, mert az emberek egyfajta “Homo reciprocans”-ként viselkednek, azaz hajlamosak viszonozni azt, amit másoktól kapnak. Ernst Fehr és Simon Gaechter izgalmas kísérletet végeztek ezzel kapcsolatban, amit “ajándék csere játék”-nak neveztek el.
A játékban a munkaadó és a munkás szerepel. A munkaadó bérajánlatot ad és meghatározza az elvárt munkaintenzitást. A munkás eldöntheti, hogy milyen intenzitással dolgozik az ajánlott bérért, de a munkaadó elbocsáthatja a munkást, ha úgy ítéli meg, hogy annak odaadása nem megfelelő. Az önérdekkövető munkás a minimális erőfeszítést választaná, az önérdekkövető munkaadó pedig a lehető legalacsonyabb bért ajánlaná. A valódi kísérleti személyek azonban máshogy viselkedtek. A munkaadók nagylelkű, gáláns bérajánlatot tettek, amit a munkások extra-erőfeszítéssel viszonoztak. (Bowles, S. 2004: pp. 495-496.)
6. A buddhista közgazdaságtan mint stratégia
A buddhista közgazdaságtan egy minimalizáló gondolkodásmódot képvisel, amely szerint minimalizálni kell a szenvedést, a vágyakat, az erőszakot, a létezők instrumentális használatát és az önérdeket. A “kicsi szép” és “kevesebb – több” szlogenek szépen kifejezik a buddhista közgazdaságtan alapállását.
Ezzel szemben a nyugati közgazdaságtan egy maximalizáló gondolkodásmódot hirdet, amely szerint a profitot, a vágyakat, a piacot, a létezők instrumentális használatát és az önérdeket maximalizálni szükséges. A “nagyobb jobb” és a “több – több” fejezik ki a nyugati közgazdaságtan lényegét. (1. táblázat)
1. táblázat Nyugati közgazdaságtan versus buddhista közgazdaságtan
nyugati
közgazdaságtan buddhista közgazdaságtan
profit-maximalizálás szenvedés csökkentés
a vágyak megsokszorozása a vágyak leegyszerűsítése
a piac kiterjesztése erőszakmentesség
a létezők instrumentális használata valódi törődés
önérdek nagylelkűség
“a nagyobb jobb” “a kicsi szép”
“a több - több” “a kevesebb - több”
A buddhista közgazdaságtan nem feltétlenül törekszik egy saját – buddhista alapokon álló – gazdaság kiépítésére. Inkább felfogható egyfajta probléma-megoldó stratégiaként, amely a gazdaság bármely szegmensében bármikor alkalmazható. Olyan stratégiáról van szó, amely úgy kíván megélhetést teremteni az emberek számára, hogy közben csökkentse az emberi és nem-emberi lények szenvedését – a szükségtelen vágyak megtagadása, az erőszak elutasítása, a valódi törődés és a nagylelkűség gyakorlása által.
A mai üzleti modellek az én-központú gazdasági gondolkodáson és cselekvésen alapulnak. A buddhista közgazdaságtan azonban rámutat arra, hogy az individualizmus és a materiális értékorientáció pusztító hatású mind az énre, mind pedig a világra nézve.
Az egyre népszerűbb boldogság kutatások (happiness research) egyértelműen mutatják, hogy az emberek boldogságát nem az anyagi javak nagysága, hanem az interperszonális kapcsolatok gazdagsága határozza meg. Nem a dolgok, hanem az emberek teszik az embereket boldoggá. (Lane, R. E. 1998) A nyugati közgazdaságtan elvein működő gazdaság elárasztja az embereket (hasznos és haszontalan) anyagi javakkal. Az embereknek azonban leginkább törődésre és nagylelkű szeretetre van szükségük. A buddhista közgazdaságtan ezek biztosítására törekszik.
A békesség csak erőszakmentes eszközökkel valósítható meg. A vágyak önkéntes korlátozása ehhez jelentősen hozzá tud járulni, ugyanis aki kevesebbet akar, az kevésbé hajlamos az erőszakos cselekvésekre.
Az ökológiai fenntarhatóság (ecological sustainability) az emberiség jelenlegi termelési és fogyasztási szintjének drasztikus (2-300 %-os) csökkentését követeli meg, ugyanis a mai életvitelünk változatlan folytatásához nem egy, hanem 2-3 Földre lenne szükség. A gazdaság léptékének elkerülhetetlen redukcióját nem kell feltétlenül áldozatként felfognunk. Ha ezt a szenvedés csökkentésének a nemes éthosza kíséri, akkor pozitív jövőként élhetjük meg.
Ajánlott olvasmány: Semmi cigi, kevés pénz, sok boldogság a világ végén
Irodalomjegyzék az oldaltörés után.
