Legyen ön is gettómilliomos!

"Jamal, a szegényasszony legkisebb fia, a tökéletes népmesei hős jön, lát és győz. A jó győz, a rossz elbukik, és közben még 8 Oscar-jelölés is befigyel."

(Tóth Ágnes Veronika: A jó, a rossz és a szép)

Csandalák aranykora

"Csábító elképzelés, hogy az ember a semmiből képes alkotni valamit" - avagy a 2008-as gazdasági világválság története.

Inside job (2010) - magyar szinkronnal.

"Beavatáskor az ember megtanulja testét tisztán tartani, az egyszerű ételeket elkészíteni, az egészség szabályaira ügyelni, a káros és tápláló ételeket megkülönböztetni, a tiszta erkölcsre vigyázni, szellemben elmélyedni, meditálni, a komoly szóra hallgatni, az anyag és az érzékek csábításától óvakodni. Az ember megtanulja, hogy a testileg tiszta élet összefügg az erkölcsileg tiszta, s ez a szellemileg tiszta élettel. Megtanul higgadtan és értelmesen beszélni, mert „minden értelem, eszme, szándék, terv, érzelem, tudás, mind beszédbe öltözve jelentkezik. Aki a beszédet nem becsüli, nem tanulja, nem fejezi ki magát röviden, okosan, szépen, egyszerűen, komolyan, az semmit sem ért és nem is vehet komolyan”.

Az emberiségnek pedig minden időben van része, amely ezeket a törvényeket magára kötelezőnek nem ismeri el. Ezt nevezi a hindu hagyomány csandalának, kaszton kívülinek. Csak az ösztön szavára hallgat, az illemmel nem törődik, a tisztasággal, az erkölcsi érintetlenséggel szintén nem, a szokásokat, az udvariasságot nem tiszteli. Elragadtatja magát, indulatos, alacsony vágyak rabságában él, s ezért még csak szégyent sem érez, testi vágyait kiéli, sőt még kérkedik is azzal, hogy gátlásai nincsenek, szennyes szavakat, durva és bárdolatlan hangot használ."

 

"Ezt az embert nem az értékek rendje ítéli arra, hogy a szakrális közösségnek tagja ne lehessen. Ez az ember maga helyezi magát törvényen kívül. Nem azért tisztátalan, mert ezt valamely törvénykönyv önkényesen így állapította meg, hanem azért, mert ez az ember a tisztátalanságban van otthon, oda való, ez a világhelye és ott érzi magát jól. Csak egyszer születik, az anyagban, s ezzel tökéletesen meg is van elégedve, és a magasabb rendbe való fölemelkedés vágya benne fel sem ébred. A szellem magasrendűségéről sejtelme sincs, és ha róla hall, hitetlenül áll, vagy gúnyolódik.(...)

A beavatás lényege végül is semmi más, mint az a belátás, hogy a magasabb rendű élet alapja: az önmegtagadás. Ez a tapasz, az önmegtagadás avatja az emberi életet szakrálissá. S ez az, amit a csandala nem ért és nem akar érteni, amit nem hisz és nem tud elhinni. A csandala az ösztönöket szabadon ki akarja élni. Ezért válik tisztátalanná. A hierarchikus közösség szava ezért: a törvény; a csandala szava ezért: a korlátlan kiélés.

Ennek a tömegnek jelenléte a közösség számára állandó veszély, és a közösséget csak a szakrális rend gondos fenntartása őrzi meg, hogy a sötét tisztátalanság lent maradjon, lenyomva, fékentartva, mert ha a tisztátalanság feltör, iszapjában az egész közösség elmerül és megfullad. A tisztátalanságot az egyes embernek önmagában és a közösségnek a társadalmi rendben szigorúan féken kell tartania, mert jaj annak, amelyben a tisztátalan szóhoz jut, és százszor jaj annak a közösségnek, amelyben a tisztátalan, aki nem ismeri a szellemet, a függőséget, aki nem látja az értékrendet, vezetővé válik."

(részlet a Scientia sacrából) 

Kötelék

"Vakságban szenved a világ; látó szem itt ritkán akad,
ahogyan ritkán száll égbe a hálóba került madár."

(Dhammapada XIII/174.)

Miért a tenger?

"Hüdór einai arkhé ontón - a víz a létező világ kezdete. De arkhé nem azt jelenti, hogy az ősanyag, amiből minden készült, hanem jelenti azt, hogy az ősszubsztancia, amely minden létező lényege, az eredet, a dünamisz, az első Hatalom, az Egy. Minden létező élet első Hatalma, minden lény eredete, összekötő, fenntartó, tápláló szubsztanciája. Az élet a felületen mozog, hullámzik, folyik, árad, lüktet, habzik, az időben változik, nyugtalan, szenvedélyes, rohan, minden pillanatban más - de a mélységben nyugodt, állandó és változatlan, az örökben állhatatos és végleges. Az élet az idő felszínén úszik - a lét az idő mélyében van. Az élet a hullámzó víz és a siető folyó; a lét a tükörsima és mozdulatlan tenger. Az emberi történet folyónak látszik, mintha valahol fakadt volna s valahová igyekezne - de az emberi lét tenger, mert öröktől fogva volt és van és lesz. Ami történik, az csak az óceán felszíne, itt ring, hullámzik, kering. A lényeg azonban az óceán mélye, az átlátszó, nyugodt, tiszta mélység. Mintha hullámok hegye és völgye, áramok örvénye lenne mindaz, ami történik; de minden elcsendesedik és kisimul. Merülj a vízbe - szól a Véda -, és meg fogod látni az isteni Máját. Meglátod, hogy csak a felszínen van mozgás és változás, hullám és nyugtalanság, örvény és habfodor. Csak a felszínen van májá, káprázat, varázslat. Csak a felszínen van idő. Bent az óceán mélyén nincs hullám, nincs örvény, nincs varázslat, nincs idő, csak örök állandóság és megváltozhatatlan lét."

Az emberi lét tenger... (Fotó: P. Z.)

"Azt, ami van, lehet nézni az időben, mint folyót, mint varázslatot, mint máját, mintha valahol fakadt volna, s mintha valamely irányba sietne. De azt, ami a világban van, lehet nézni az idő mélyében mint a nyugalom, a megváltoztathatatlan lét megnyilatkozását. Ha valaki a világot folyónak látja, az idő felszínén látja, s akkor történetet lát. Azt látja, hogy minden halad, mozog, változik, siet, akar, célja van, amelyhez közeledik, vagy amelytől távolodik. Ha valaki a világot óceánnak látja, akkor nem lát folyamatos történetet, nem lát haladást, mozgást, hanem látja az óceán mélységeinek megnyilatkozásait, az ősi valóságokat, a kezdeteket, az arkhét, a dünamiszt, magát az Óceánt, az Egyet, s ennek az egynek arcát.  Aki az idő felszínén jár, történetben él, változásban, és nincsen sejtelme a mélységekről, amelyek alatta nyílnak - a májá varázslatában él. Aki az idő mélyén jár, a történet fölött él, vagy a történeten kívül, vagy azon belül a nyugalomban, és szemtől szemben áll az örök Egy valóságával. A víz benne van abban is, hogy történet és káprázat és mozgás és folyó; de benne van abban is, hogy idő mélye, állandóság, nyugalom, óceán. A víz mindenben ott van. Theiosz hüdór ouden esztin: az isteni víz nélkül nincsen semmi. A víz a létező világ kezdete: arkhé tón ontón. A történet is víz, az örök is víz, mert az idő felszíne is víz, mélysége is víz. Az emberben lüktet a vér óceánja, ahogy a föld vére, a tenger lüktet s lüktet az éter és örvénylik és kering: az időben, az óceánban, a felszínen, a káprázatban. Belül, mélyen nincs lüktetés, nincs örvény, csak változatlan örök Egy."

 (Hamvas Béla: Scientia sacra II. - részlet)

Alámerültem... (Fotó: Pásztor Emese)

A nő, aki várni kezdte saját magát

Önmagát kereste egy nő Izlandon félszáz emberrel anélkül, hogy tudta volna, ő az eltűnt személy, aki után csapatostul kutat. 

Fotó: P. Z.

 

"Vajon az embernek, 

ha nem tudja, 

hogy kicsoda, 

nem kötelessége önmagát megkeresnie?"

(Karnevál)

"Úgy döntöttem, nem folytatom"

1983. február 18-19.

Leírtam néhány megtapasztalásomat, és meg is semmisítettem őket.

Úgy döntöttem, hogy nem folytatom.

(A fenti sorok a február 18-i oldalon voltak. A február 19-i lap legnagyobb része ki van tépve. Ami megmaradt, az a következő:)

ki számára kívánnám?

(Srí H. V. L. Púndzsa: Az igazság oroszlánja - Egy advaita mester feljegyzései)

* * *

A tanításokból

Kérdező:  Hogyan kell megszerezni és megtartani az Önvalóra ébredést?

Papaji: Úgy, hogy nem engeded meg semmilyen elképzelésnek, hogy a hatalmába kerítsen.

Kérdező: Te minden reggel leülsz, és meditálsz ilyen módon?

Papaji: Itt azt tanuljuk meg, hogy miképpen kell nem ülni semmin.

Kérdező: Hogyan?

Papaji: Ha elmondanám, már rá is ülnél.

* * *

Kérdező: Tudós vagyok. A felfedezéseink bizonyítékainak eredményeképpen előrehalad a világ. Ön milyen bizonyítékát tudja adni Istennek?

Papaji: Ha adnék egyet, ön elszaladna.

Kérdező: Nem, én nem fogok elszaladni.

Papaji: Igen, ez igaz. Az "én" nem szalad el. A "te" szalad el, amikor Isten megjelenik.

Nem szabadít meg

"Jótett, 

nemesség, 

részvét, 

alamizsna, 

vallásos élet 

nem szabadít meg; 

egyedül és csakis: 

az éberség."

(idézet: Hamvas Béla - a kép szerzője ismeretlen)