Ne próbáld megosztani az úgynevezett bölcsességedet

Útmutatás a közösségi média használatához - az ún. Vadzsrajána tanítványoknak

"Ha azt gondolod vagy hiszed, hogy Te egy Vadzsrajána  tanítvány vagy – igaz-e ez, vagy sem az más kérdés – de ameddig azt gondolod, hogy Vadzsrajána gyakorló vagy, addig felelős vagy azért, hogy védelmezd ezt az értékes hagyományt. A Vadzsrajánában fontos a titoktartás megőrzése. A Vadzsrajánát a „titkos Mantrajánának” hívják, mert titokban gyakorlásra lett szánva. Nem azért titkos, mert valami rejtegetnivaló van benne, hanem ahhoz szükséges, hogy megvédje a gyakorlót a csapdáktól és bukásoktól, amiket az egó belevihet a gyakorlásba. Különösen hajlamosak a gyakorlók a „spirituális materializmus” áldozatául esni, a gyakorlás csak az egó egy új divatos dísze lesz, és arra szolgál, hogy fontosnak érezzék magukat, vagy arra, hogy úgy érezhessék, hogy egy ’kúl’ társaság tagjai, ahelyett, hogy engedelmessé tennék és átalakítanák a tudatukat. Ha ilyen módon gyakorolunk, a Vadzsrajána ösvény még a haszontalannál is rosszabb lesz.
A Vadzsrajána tanítások abban az értelemben is „rejtettek”, hogy az értelmük nem világos annak számára, aki nem kapta meg a megfelelő tanításokat. Olyanok, mint egy idegen nyelv. A képi világ és a szimbolika furcsának vagy akár erőszakosnak tűnhet a beavatatlanok számára, ezért ajánlott rejtve tartani, hogy ne vezesse félre az újabb gyakorlókat, akik hamis elképzeléseket alakíthatnának ki  általánosságban a buddhista útról és különösen a Vadzsrajánáról. Miközben a közösségi médiában közzéteszünk dolgokat, tartsuk észben, hogy nem csak a saját szórakozásunkra osztunk meg dolgokat, hanem az egész világgal, akik nagy valószínűséggel nem osztoznak se az őrült képek felett érzett örömünkben, se a sajátos imádatunkban és fantáziáinkban bizonyos személyekről, akiket mi a mestereinknek hívunk. Ennek megfelelően, néhány javaslat az úgy nevezett Vadzsrajána tanítvány társaimnak, amik segítségével meg tudják védeni magukat - a zavarok elkerülésével és a Dharma gyakorlásunk védelmezésével – és ami által megőrizhetjük az értékes Vadzsrajána hagyományt:

 (1) Őrizd meg a Vadzsrajána titkosságát (ebben benne van a titoktartás a mesteredről, a gyakorlataidról, a tantrikus képekről, a beavatásokról amiket kaptál, a tanításokról amiken részt vettél stb.)

Ne ossz meg tantrikus képeket: Ha azt gondolod, hogy provokatív tantrikus képek közzététele (úgy mint több karú, állat fejű, egyesülésben lévő, és haragvó Istenségek képei) fontossá tesznek téged, valószínűleg nem értetted meg a jelentésüket.

Ne ossz meg mantrákat és magszótagokat: Ha azt gondolod, hogy mantrákat és a magszótagokat kell megosztanod a Facebookon, mint hangulatfokozókat és önfejlesztési segédleteket, egy stílusváltás vagy új frizura jobb hatást fog elérni.

Ne beszélj a beavatásaidról: Ha azt gondolod, hogy a hétvégi Vadzsrajána beavatásaidról készült képek arra valók, hogy a macskád mellett megoszd a Facebookon, akkor küldd ki a macskádat Nepálba megkoronázásra.

A tanítód engedélye nélkül ne ossz meg semmilyen fényképet, videót vagy hangfelvételt Vadzsrajána beavatásokról, tanításokról vagy mantrákról.

Ne beszélj mélységes/titkos tanításokról, amiket kaptál. Úgy tűnik, néhány ember divatosnak találja, hogy olyan szavakkal dobálózzon, mint „Dzogcsen” vagy „Mahámudrá”. Ha megkaptad ezeket a mélységes tanításokat, akkor jó követni ezeket az utasításokat és megtartani magadnak.

 (2) Óvakodjunk engedni a spirituális materializmus kísértésének, és a Dharma tanításokat az egónk szolgálatába állítani (ne kérkedj a mestereddel, a megértéseddel, a gyakorlásoddal, stb. Hasonlóképpen ne beszélj becsmérlően más gyakorlókról és ösvényekről).

- Ne oszd meg az élményeidet, és az úgynevezett képességeidet: Ha azt gondolod, érdemes kinyilvánítani, hogy miket értél el, lehetséges, hogy mindeközben nem jutott időd megszabadulni az illúzióidtól. Megpróbálni hatást gyakorolni másokra a gyakorlatainkkal, nem a gyakorlás része. Próbálj meg hiteles és szerény lenni. Senki sem foglalkozik a meditációs élményeiddel, akkor sem, ha azokban Buddhák, egyszarvúak vagy szivárványok szerepelnek. Ha azt gondolod, mentes vagy az önámítástól, fuss neki még egyszer, gondold újra.

- Ne dicsekedj a mestereddel: Nem számít, milyen hatalmasnak is gondolod a mesteredet, valószínűleg jobb szolgálatot tesz neked, ha megőrzöd a rajongásodat magadnak. Emlékezz, buddhistának lenni nem egyenlő egy valláshoz való csatlakozással. Ha azt gondolod, a Te mestered jobb, mint másoké, akkor valószínűleg azt gondolod, hogy a Te nyugalmad és tiszta érzékelésed jobb mint másoké.

- Ne próbáld megosztani, az úgynevezett bölcsességedet: Ha azt gondolod, mélységes tanítások megkapása feljogosít téged azok világgá kürtölésére, valószínűleg csak a tudatlanságodat fogod megmutatni. Mielőtt megosztasz egy idézetet Buddhától vagy valamelyik tanítódtól, gondolkodj el egy percre, hogy ők valóban mondták-e ezeket a szavakat, és milyen hallgatóságnak szánták.

- Ne keverd össze a buddhizmust nem buddhista gondolatokkal: Nem számít mennyire fel vagy lelkesülve szivárványoktól vagy égitestektől, vagy mennyire meg vagy győződve a világ végéről, próbáld meg nem összekeverni a saját fantáziáidat/egyéni dolgaidat a buddhizmussal.

- Légy tisztelettel mások iránt: Az alapjául szolgáló Théraváda és a Mahájána nélkül nem létezne Vadzsrajána. Teljesen bolond dolog lenne, ha a Vadzsrajána gyakorlók lenéznék, vagy megvetést tanúsítanának a Théraváda és a Mahájána irányában. Ha javára akarsz válni a buddhizmusnak ne más buddhistákat támadj, hanem a saját egódat és elfogultságodat.

- Ne okozz békétlenséget: Próbálj meg az lenni, aki online társalgásával harmóniát visz a Szangha közösségébe, zavar és vita helyett.

- Mindig legyél figyelemmel a motivációdra: Kérlek, ne próbálj „őrült bölcsesség” magatartást mutatni online, csak inspirálj másokat, hogy legyenek jó szívvel mások iránt. Ha azt gondolod, hogy valamit együttérzésből osztasz meg, először próbálj meggyőződni róla, hogy nem ártasz vele. Ha nem bírod megállni, hogy ne posztolj valamit, legyél benne biztos, hogy az segít bárkinek, aki olvassa és javára válik a Dharmának.”

Forrás: Dzongsar Jamyang Khyentse

Ajánlott olvasmány a szellemi materializmusról Csögyam Trungpától.

Mikor kezdődött?

"IV. Béla idejében történt a világban valami (...) - ezt a hatalmas fordulatot IV. Béla oklevelei úgy fogalmazzák meg, hogy a hanyatló korszaknak a romlottsága. 
Kozmikus hanyatlás veszi kezdetét ebben az időben, ez konkrétan megfogalmazódik az oklevelekben. Mintha a világban ekkor megrendülnének az idők, az egek erősségei. IV. Béla ki is mondja szinte filozofikus pontossággal: a hanyatló korszakok kezdetén állunk."

(Részlet Szántai Lajos: Szent őseink nyomában maradva című könyvéből)

Ksátriják alkonya

"A ksátrija nem a dharmát, hanem a kámát jelenti, az örömet, az élet mozgékonyságát, színeit, érzéseit, szenvedélyeit. A lovag nem a szellem, hanem a heroikus lélek. A lélek, amikor a földtől elszakad, első elváltozásában hősiessé válik. Ez a sulphur, a tűz, ez a szabad és égő lobogás, a ksátrija. Ha a lovagi rend a brahmantól eloldódik, sudrává, szolgává lesz. A lovag hierarchikus léte kizárja a despotizmust. Földi eszközökkel ő szerez érvényt a világtörvénynek, amely mindig szellemi. A lovag jelképe: a kard; a kard nem más, mint a logosz, a szó, a cselekvő ige, a szellem megnyilatkozása, de a tevékenység világában, mert a kard az abszolút aktivitás jelképe. A kard a tevékeny szó eszköze, amit a lovag a szellemi kaszttól kap mint szakrális eszközt, hogy vele a törvényt megvédje."

"Az őskori egységet a történeti idő úgynevezett tudományától az különbözteti meg, hogy az archaikus szintézis metafizikai jelrendszer, ugyanakkor megvalósítandó gyakorlati életrend. Mert az egység középpontjában álló logosz teremtő szubsztancia, amely az életet alakítja és vezeti. Minden őskori egységben, legyen az aritmológia, vagy taoizmus, asztrológia, vagy a szánkhja, vagy a Bön – tevékeny szellem él, ami más szóval azt jelenti, hogy a jelképet megadja és az embert a jelképre alakítja. Amikor a történet küszöbén az archaikus univerzális egységet az individuális tudomány és filozófia váltja fel, a logosz elvész; de a logosz elvesztése annyit jelent, hogy elvész az a teremtő szellem, amely az emberiség életére állandó tevékeny metafizikai hatást fejt ki és gyakorol; a gondolat a tettől elszakad. A gyakorlat és az elmélet különválik. Ez a tragikus szakadás Európában Platónnál következik el. Az életben az aktivitás és a kontempláció elszakad – ahogy elszakad az aktív és a kontemplatív kaszt: a szellemi ember (brahman) és a kormányzó (ksátrija). A történeti időben a gondolkozás és a cselekvés egymást nem ismeri fel többé. Filozófiát vagy spekulatív tudományt és technikát egy nevezőre hozni nem lehet. A kettő nem függ össze. A középponti teremtő logosz eltűnt, gyakorlat és elmélet összemérhetetlen. Az elmélet absztrakt marad; megtartott valamit az őskor idealitásából, viszont reflexív; a gyakorlat szellemileg tartalmatlan, lefokozott, profán; mind a kettő pedig: individuális, lezárt és egymás nélkül irreális."

(Szöveg: Hamvas Béla)

Forgolódnak a tőkés birodalmak

Forgolódnak a tőkés birodalmak, 

csattog világot szaggató foguk.

Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak 

s mint fészket ütik le a kis falut.

 

Egy nyál a tenger! Termelő zabálás,

kis, búvó országokra rálehel

 a tátott tőke sárga szája. 

Párás büdösség-felhő lep bennünket el.

 (Versrészlet: József Attila)

A sivatag hercege

Bab' Aziz - A sivatag hercege. Színes, feliratos, svájci-magyar-francia-német-iráni-tunéziai-angol filmdráma, 96 perc, 2005.

Két alak rajzolódik ki a homok óceánjában: Ishtar, a bájos kislány, és nagypapája, Bab'Aziz, a vak dervis. Céljuk a dervisek nagy találkozója, melyre harmincévente egyszer kerül sor. Ahhoz, hogy odataláljanak, hitük kell legyen, a szívükkel meg kell hallaniuk a sivatag végtelen csöndjét. Vándorútjuk során különböző emberekkel találkoznak: Osmannal, aki a gyönyörű fiatal nőt keresi, akit egy kút mélyén pillantott meg..., Zaiddal, akinek az éneke elcsábított egy bájos szépséget, akit elveszített..., és ott van a herceg, aki feladta birtokát, hogy dervis lehessen - régi történet, melyet Bab'Aziz mesélt Ishtarnak, miközben céljuk felé igyekeztek. A sivatag a dervis barátja, és a kellő időben felfedi titkát Bab'Aziz előtt: megmutatja az összejövetel helyét. Az idős ember még utoljára megcsókolja unokáját, mielőtt elküldi őt Zaiddel a gyülekezet vad színei és elbűvölő hangjai közé. Bab'Aziz számára eljött az idő, hogy eggyé váljon a sivatag homokjával, hogy része legyen a sok történetnek és legendának, mely ott kavarog a sivatagban, mint álom az álomban, oly végtelenül, ahogy a homokszemek sodródnak.

(port.hu)

Társproducer: Muhi András, hangmérnök: Juhász Róbert.
A teljes film:

Három szín: kék

Fotók: Pásztor Emese és Pásztor Zoltán

Vér és arany

"Mit ér az élet egy istenektől vagy megfontolástól üres világban?"

(Marcus Aurelius) 

(Fotó: flickr.com)

"Amikor a spanyol hódítók Mexikóban, a Yucatan-félszigeten és Peruban az ősamerikai társadalmat megismerték, feltűnhetett az aranynak és az uralkodónak közeli vonatkozása. Akkor ezt senki sem értette. Az arany nem volt pénz, nem volt vagyontárgy, nem volt a mai értelemben vett ékszer és dísz. Úgy látszott, minden arany az uralkodóé volt, bárhol találták és bárhol lett légyen. Az uralkodó azonban a fémmel nem élt. Az inkának a feljegyzések szerint tilos volt más tárgyhoz nyúlni, csak ami aranyból volt. Arany evőeszköz, tányér, csésze, bot, kardmarkolat, buzogány, trónus, csat, tű, gomb, saru. Fényűzésről szó sem lehetett. Elpuhultságról még kevésbé. Valami azonosság volt az uralkodó lénye, az arany és az uralkodás ténye között. Amit meg lehet találni az ősi egyiptomi, kínai, hindu és közelkeleti társadalmakban is. Ez a súlyos, tompán tündöklő, varázslatos fém napszerű ragyogásában, mint a megfagyott fény magát az uralmat jelentette. De gyökeresen másként, mint ahogy az uralmat ma értik. Az uralom nem volt örökös aktivitás, mint nálunk, a hatalmi ösztön szűntelen tevékenysége. Az uralom passzív tény, ahogy passzív a nap, amikor csak van, és meleg sugarai életet fakasztanak. Az uralkodó aktivitása a nemcselekvés (Tao). Nap – arany – uralkodó rokonok, ha nem is földi, de kozmikus távlatban. Analógiák. Ezért a kínai uralkodó az Ég Fia; Egyiptomban Ra a Napisten inkarnációja; Indiában ezt éppen úgy tudják, mint Mexikóban. Hogy a hagyományt minden korban és minden emberfaj között, még egészen későn is egyöntetűen értik, arra példa XIV. Lajos, aki magát napkirálynak nevezte. A nap csak más szó arra, hogy isteni, mert a nap istenszimbólum. És amikor az arany csak az uralkodóé, ez annyi, hogy az arany csak a napé, vagyis az arany a nap maga és ez mind csak szimbólum és analógia: a középpont jele: Isten.

A nagy dolog azonban csak most következik. Az arany nem az uralkodó tulajdona, hanem az istené. Senki ember fia, húsból levő lény nem mondhat belőle magáénak egyetlen szemet sem. Kínában, Indiában, Egyiptomban, Peruban, Őskaldeában a profán embert, aki magánál aranyat tartott, mindenki szentségtörőnek tartotta. Egészen természetes, hogy meg kellett halnia. Mert aki a maga számára egyetlen darab aranyat elrejt, az elrejt egy darabot a mindenkinek kijáró fényből és napból és az eldug a maga számára egy részt a hatalomból, amihez nincs joga. Önző és egyéni célra lefoglal önmaga számára valamit, ami az egész világé. Ennél elvetemültebb bűn egyáltalán nincs. A materializált napfény elrejtése annyit jelentett, hogy a kozmikus rendet megzavarta és az isteni szimbólumot meggyalázta. Az arany a templomon van és a templomban van, és egyedül istené, aki az emberre sugározza. Ha az uralkodót aranytárgyakkal veszik körül, nem azt jelenti, hogy a fém most az ő zsákmánya, ahogy nem zsákmány számára az uralom és hatalom sem. A király is csak szimbólum és őr. Phylax, ahogy Platón a Timaiosban mondja. Így tanítja ezt a Taoteking, a Véda, Zarathusztra is. Minden ősi hagyomány egyöntetűen a föld minden részén Perutól Kínáig tudja, hogy az arany a napfény, az uralkodó az Istenség földi megnyilatkozása – az ember fölött áll elérhetetlenül és hozzányúlhatatlanul. A királyi szimbólum, a korona, arany fejdísz, arany napkorong, csak az ő fejét övezheti.

Hogy a kép még mélyebb, élesebb és igazabb legyen, még a negyedik motívumot is fel kell tárni. Ez a motívum: az idő. Az arany és az idő metafizikai vonatkozása elég világos az ilyen kapcsolatokból, mint: aranyidő: aranykor, vagy: „az idő pénz”, ahol a pénz tulajdonképpen aranyat jelent. Az idő egyenértéke az arany. Ha valakinek életéből időt igényelek, azt arannyal kell kárpótolnom, mert ez az egyedüli, ami az elveszett időnek megfelel. Az embereket nem is munkájukért fizetik, hanem idejükért, az eredményért való fizetség már kései és anyagias gondolkozás tünete. Akitől napot veszek el, annak napot kell visszaadnom. A nap az idő ura és magát az időt is jelenti, s ahogy az arany nem egyéb, mint tömény napfény, nem egyéb, mint tömény idő. Az arany materializált örök. Ezért: – drága. Vannak percek és órák, amelyeket: „nem lehet megfizetni” – van, amikor az ember „semmi pénzért” nem tesz meg valamit – van, amit „Dárius kincséért sem hagyna el”. Íme így együtt van a négy elem: a nap, az uralom, az idő, az Istenség. Ez az arany."

"Amíg az arany eljutott mai stádiumába, amikor valuta, fizetési eszköz, pénzfedezet lett, félvilági némberek, tőzsdebizományosok, filmszínészek ék­szere, cigarettatárca, óralánc – nagy utat tett meg. Mindjárt ki lehet mondani, hogy: lefelé. A király elkezdte a fémet a magáénak tekinteni. De ugyanakkor a középpontban már nem Isten állott, a kozmikus Nap, az életfenntartó transzcendens Hatalom. A király ember lett és nem az isteni Phylax. Az arany az ő magántulajdona. Már csak zsákmány és luxus. De ugyanakkor a kozmikus isteni fény elhomályosult, és ugyanakkor az aranykor letűnt. Mert miért kisebb bűn, ha a király rejti el az aranyat a világ elől, mintha a közönséges tolvaj? Amikor az aranyat az első király zsebredugta, zsebredugta az emberfölötti Isten-Hatalom korlátlan jóságát és éltető erejét, magának foglalt le belőle részt és ezzel megtörte a mindenkire áradó fény erejét, amely az aranykort fenntartotta. A királyé lett – egyéni, önző, démonikus, feketemágusi. A gátlástalan fény már nem ragyogott az életre, s a föld elhomályosult. Az idő megzavarodott. Ezt a lépést minden keleti szentkönyv ismeri, a Veda éppen úgy, mint a Taoteking, Egyiptomban éppen úgy tudnak róla, mint Iránban és Peruban. 

A második lépés, amikor az arany már a király kezéből is kicsúszott, és még lejjebb zuhant a harcos lovagi, szanszkrit szóval: a ksatrija kezébe. Még lejjebb, amikor a vaisja zsákmánya lett. Már pénz. Kereskedelmi cikk. Már napfényt vesz magára a kis boltos felesége, arannyal fizetik az állati húst, a földet és a répát. Arannyal mindent el lehet érni. Már a kereskedőé. De az arany itt sem állott meg. Lezuhant a súdra közé, s az aranyért elkezdtek gyilkolni a csavargók és útonállók és kalózok, és arany lett a tömeg álma. A csőcselék is hozzájutott az aranyhoz és mindenki olyan koronát csináltat magának, amilyet akar, ha tud. Mert most már egyetlen dolog dönt: kinek mennyi aranya van. Akinek több van, az hatalmasabb, erősebb, kiválóbb, boldogabb. A nap leszállt a lovag, aztán a kereskedő, aztán a tömeg közé. Az idő követte: a kor mindig töredezettebb, sötétebb, nyugtalanabb lett. A hatalom az arisztokrácia kezéből a kereskedő polgár, végül a nép kezébe került. A súdra kezében az arany már nem szimbólum, hanem csak anyag: fém. Azt nem veszi észre, hogy az arany semmit sem vesztett eredeti természetéből és ma is éppen olyan jele a hatalomnak, a napnak és az isteni erőnek, mint az ősidőben volt: materializált napfény és az Aranykor szimbóluma. De azzal, hogy leszorul az anyagba, gonosszá vált. Mindenki tudja, mi az aranyláz, – hatalomláz ­gazdasági láz – Alaszka mezői, Ural bányái, a spanyol hódítás, az amerikai bankok safe-jei beszélhetnének róla – a modern élet nagy pokoli rúgói, kétségbeesett vadság, amivel az ember a gazdaságért lohol – a vér és az arany –, mindez elég világosan jelzi, hogy itt a démonivá lett sárga fémről van szó, ami nem egyéb, mint a hatalom. De ki tudja látni e merész, fantasztikusnak tűnő szimbólumban a katasztrófát?

Íme: az arany példázata."

(Forrás)