A Tan Szigete Közösség (Dhammadípaszangha) útmutatója
Mi a különbség egy teljes avatású szerzetes, egy szamanéra és egy anágárika között?
Az anagárika (szó szerint: otthontalan), azaz első fokú novícius, aki átmenetet képez a világi és a szerzetesi lét között, "miután otthonából az otthontalanságba távozott (pabbaddzsá), levágta haját és szakállát", és felöltötte a fehér ruhát, a nyolc fogadalmat tartja (azaz már cölibátusban él és csak egyszer étkezik naponta). A számanéra (szó szerint: novícius), a másod fokú novícius otthonából eltávozván már sárga ruhát ölt, és a tíz fogadalmat veszi föl és tartja (azaz nem kezel pénzt sem). A teljes felavatású bhikkhu (szó szerint: koldus, koldulószerzetes) eltávozván megkapja a befogadást a rendbe (upaszampadá), ruhája és koldulócsészéje teljes, az Elköteleződés (Pátimokkha) szavai szerinti 227 fogadalmat tartja és erősíti meg társaival közös recitáción minden félhónap és hónap új- és teliholdján.
Hogyan üdvözöljünk egy szerzetest?
A legtermészetesebb üdvözlés a szív előtt összetett két tenyér, az anydzsali-muddá (szanszkrit: mudrá), és a meghajlás.
Hogyan szólítsunk egy szerzetest?
A megszólítás "tiszteletreméltó", páliul bhanté, angolul venerable, amihez hozzáteszik adott esetben a szerzetes nevét, például bhanté Dhammanandó. Hosszabb időt a rendben töltött szerzetes megszólítása a thai rendekben tíz szerzetesi év után ácsán (páli: ácsarija, azaz tanító), idősebb korban lung pó (azaz: nagyapó).
Hogyan beszéljünk egy szerzeteshez?
Ha áll, állva, kissé meghajolva. A keletiek ilyenkor is anydzsaliba tett kézzel beszélnek, de ez Európában nem feltétlenül szokásos, legföljebb megszólításkor teszik kezüket egy pillanatra a tiszteletet kifejező kéztartásba. Ha ül, mellé ülve vagy guggolva. Magasabbról ne szólítsunk meg szerzetest, mert az tiszteletlenség, mint ahogy zsebre tett kézzel, karba tett kézzel, erősen gesztikulálva sem. Ha a szerzetes megszólal, hallgassunk el, szavaiba ne vágjunk bele, várjuk ki a végét.
Milyen szabályok vonatkoznak az elvonulás helyére?
Az elvonulás helye az elvonulás idején tulajdonképpen kolostor, még ha nincs is kijelölve az avatási terület (szímá). Azaz az elvonulás idején a férfiak és nők elkülönített szálláson laknak, a templomban, szertartásteremben és étkezőben külön foglalnak helyet (a férfiak a Buddha jobbja, a nők a balja felől), érintkezésük mellőzi a vágykeltő külsőségeket, úgy mozdulatokban, mint szavakban. Az öltözködés illendő, különösen a templomban vagy szertartásteremben mellőzzük a túl rövid és kivágott ruhadarabokat, rövid nadrágot, ujjatlan trikót, hölgyek meditációkor viseljenek nadrágot. A kolostorban dohányozni és szeszes italokat fogyasztani nem lehet. Mellőzzük azokat az eszközöket, melyek hozzájárulnak a mindennapi zűrzavarhoz, különösen a mobiltelefont és laptopot. Ha valamelyiket használnunk kell, csak a szabadidőben tegyük, a lehető legrövidebb ideig, úgy, hogy másokat ne zavarjunk vele. Ne olvassunk újságot, könyvet, hacsak nem vágnak az elvonulás témájába, de akkor is mértékkel. Csak a legszükségesebb orvosságokat vegyük magunkhoz. Kerüljük a frivol viselkedést és a fölösleges beszédet.
Milyen szabályok vonatkoznak az elvonulás résztvevőire?
Az elvonulás idején a résztvevők tulajdonképpen szerzetesek, elhatározottságukat gyakran a menedékvétel és öt fogadalom formulájának közös felmondásával erősítik meg, ami a honlapon megtalálható. Az elvonulók tisztelik egymás eltökéltségét, becsülik a csöndet, alávetik magukat az elvonulás vezetőinek időbeosztásra, munkára, meditációra vonatkozó elképzeléseinek. Az elvonulást vezető szerzetesek gyakran napirendet ajánlanak, amelyet a résztvevőknek természetesen be kell tartaniuk, és meditációs utasításokat adnak, melyhez a résztvevőknek tartaniuk kell magukat.
Mit vigyünk az elvonulásra?
Kényelmes és az évszaknak megfelelő ruházatot, papucsot a benti, terepre jó cipőt az esetleges kinti gyakorláshoz. Ha van, esőkabátot. Szivacsot és hálózsákot az alváshoz. Piperecikkek közül csak a legszükségesebbet, mosakodáshoz elsősorban szappant, száraz vagy érzékeny bőrre nem túl illatos krémet, az illatszereket lehetőleg mellőzzük. Törülközőt, WC-papírt, papír zsebkendőt. Felajánlásképpen gyertyát, mécsest, füstölőt, reggelihez teát, kávét. Kullancs- és szúnyogriasztót, csipeszt. Esetleg takarót, megszokott ülőpárnát, ha valakinek nehezére esik az ülés. Ha valaki szívesen alszik a szabadban, sátrat, elemlámpát. A reggelit és a délutáni teát magunknak készítjük, az ebédet kapjuk.
Hogyan ajánljunk ételt a szerzeteseknek?
Ha kevés szerzetesről van szó, célszerű egy-egy tálcát előkészíteni, és arra tenni a felajánlott ételeket és italokat, majd a tálcát felajánlani a szerzeteseknek. Ilyenkor a hagyomány szerint a felajánló letérdel a szerzetes előtt a tálcával, melyet két kezével felé nyújt, majd amikor az elveszi, háromszor leborul, majd hátrálva távozik. Ha a szerzeteseknek tálaló asztalon ajánlunk föl különféle ételeket, akkor minden egyes tálat föl kell emelni, és a fogadó szerzetes kezébe adni, vagy a fogadó kendőjére tenni. Amikor átvette, az edényt el kell engedni, és nem szabad többé hozzányúlni (például hogy levegyük a födőt vagy beletegyünk egy kanalat), mert az olyan, mintha visszavettük volna, tehát újra föl kell ajánlani. Ha közvetlenül az alamizsnás csészébe tesszük az ételt, akkor csak bele kell ejtenünk a csészébe. Ne felejtsük el, hogy a délkelet-ázsiai szerzetesek alamizsnás csészéje nem azért nagy, mert igen falánkak, hanem azért, mert egyes kellékeiket, elsősorban a felsőruhát, az alamizsnás csészéjükbe zárva vitték vándorláskor, hogy a dzsungelben ne sértsék föl vagy szaggassák szét az ágak.
Milyen ételeket ajánljunk a szerzeteseknek?
Túlzottan leveses dolgokat általában ne, hiszen ez a csészébe kerülve minden további élelemmel összekeveredik. Az étel legyen akkora darabokra vágva, hogy az étkezéshez általában használt egyetlen kanállal könnyű legyen fogyasztani, ne kelljen nyiszálni, a legtöbb szerzetesnek nincs kése. A sütemények, tésztafélék legyenek akkorára vágva, hogy könnyű legyen levenni a tálról. Egyes nagyobb magvas gyümölcsöket "elérhetővé kell tenni" azzal, hogy a gyümölcsöt egy késsel megszúrjuk, azaz szimbolikusan halottá kell nyilvánítani. Ilyenkor a szerzetes azt mondja: kappijam karóhi, azaz tedd elérhetővé. A világi azt válaszolja, miután megszúrta a gyümölcsöt: kappijam bhanté, azaz elérhető, tiszteletreméltó. A szerzetesek többsége inkább a vegetáriánus étrend mellett marad, ha lehet.
Mi történik, miután a szerzetesek elfogadták az ételt?
Ezután a szerzetesek helyet foglalnak, rövid meditációt tartanak az étel fölött, eléneklik a köszönő verseket (anumódaná), és visszaajánlják a megmaradt ételt a világiaknak. Az elvonulás résztvevői ugyancsak egy tányért használnak az étkezéshez, és akárcsak a szerzetesek, egyszer vesznek a fölkínált ételből és azt elfogyasztják.
