Nincs veszve semmi

Túl korán örülünk, túl korán búslakodunk... miközben az örömtől és a bánattól senki nem látja, mi történik. 
Csak a bíró, aki egykedvűen figyel.

Apeiron

"A Szókratész előtt élt görög gondolkozókat az újkor naiv természetfilozófusoknak tartja. Kezdetlegesnek találja, hogy az egyik gondolkozó a világot a vízből származtatja, a másik a levegőből, a harmadik a tűzből, a negyedik a homályos apeironból. Nem is találhatja másnak, mert az újkori ember a vízről azt hiszi, hogy az a víz, amit érzékeivel tapasztal, és a tűz, a levegő az a tűz és az a levegő, amit az anyagi természetben lát. Ilyenformán nehéz eldönteni, hogy melyik ember primitívebb: az, aki a világot metafizikai látással jelképesen gondolja el, vagy az, aki azt hiszi, hogy csak anyagi és megfogható dolgok vannak."

(Hamvas Béla)

A végtelen tér érzékelési alapja

Gravitáció - színes, feliratos, amerikai sci-fi, 90 perc, 2013

"(...) A tanulatlan világi ember, aki nem tekinti az ariyákat, képzetlen az ariyák Dhammájában, hiányzik belőle az ariyák Dhammájának fegyelme; a világi, aki nem tekinti a tökéletes embereket, képzetlen a tökéletes emberek Dhammájában, hiányzik belőle a tökéletes emberek Dhammájának fegyelme – nos tehát, e világi észleli a földet, mint földet. Észlelvén a földet, mint földet, felfogja a földet [mint önmagát]; „földben“ – fogja fel [magát]; „földtől“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „a föld az enyém“ – fogja fel; élvezi a földet. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

(...) Észleli a végtelen tér érzékelési alapját, mint a végtelen tér érzékelési alapját. Észlelvén a végtelen tér érzékelési alapját, mint a végtelen tér érzékelési alapját, felfogja a végtelen tér érzékelési alapját [mint önmagát]; „a végtelen tér érzékelési alapjában“ – fogja fel [magát]; „a végtelen tér érzékelési alapjától“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „a végtelen tér érzékelési alapja az enyém“ – fogja fel; élvezi a végtelen tér érzékelési alapját. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen."

(...)

"Az a bhikkhu, szerzetesek, aki tanítvány, aki még nem érte el szíve ideálját, hanem még törekvőben van a kötelékektől való legmagasabbrendű mentesség megvalósítására – nos, az ilyen tanítvány a földet, mint földet közvetlen tudással ismeri meg. Miután közvetlen tudással megismerte a földet, mint földet, nehogy felfogja a földet [mint önmagát]; nehogy földben fogja fel [magát]; nehogy földtől [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; nehogy úgy fogja fel – „a föld az enyém“; nehogy élvezze a földet. Milyen okból? Mondom, azért, hogy tökéletesen meg tudja azt érteni.


A végtelen tér érzékelési alapját közvetlen tudással ismeri meg, mint a végtelen tér érzékelési alapját. Miután közvetlen tudással megismerte a végtelen tér érzékelési alapját, mint a végtelen tér érzékelési alapját, nehogy felfogja a végtelen tér érzékelési alapját [mint önmagát]; nehogy a végtelen tér érzékelési alapjában fogja fel [magát]; nehogy a végtelen tér érzékelési alapjától [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; nehogy úgy fogja fel – „a végtelen tér érzékelési alapja az enyém“; nehogy élvezze a végtelen tér érzékelési alapját. Milyen okból? Mondom, azért, hogy tökéletesen meg tudja azt érteni."

(Mūlapariyāya Sutta, A létesülés gyökeréről szóló tanítóbeszéd - részlet)

Egyszerre csönd és a hangok teljessége

Mottó:

 "A természet isteni és nem emberi ismereteket kíván."      (Philolaosz)

"A természet spirituális jelentése számos síkon és csatornán keresztül nyújt tanúbizonyságot önmagáról. Az érintetlen természet alapvető adottsága a rend és a harmónia. Ennek a nem emberi eredetű, közvetlenül érzékelhető valóságnak hatalmas tartományán belül létezik egy rend, a részek kölcsönös viszonya, a funkciók és feladatok egymást kiegészítő és harmonikus összefüggése, amely a modern tudományos világképben benne rejlő redukcionizmus által még nem megbénított elmét szükségszerűen elvezeti a csoda megtapasztalásához és ahhoz a tudatossághoz, amely ismeri a káoszt kozmosszá változtató és a természeti rendben még megmutatkozó Fény spirituális karakterét.

Másfelől ez a rend összefügg egy különleges összhanggal, harmóniával, amely a szó zenei értelmében véve áthatja a természet világának egészét a csillagoktól a szubatomi részecskékig. Az állatok és növények tagjainak, felépítésének, a kristályok szerkezetének vagy a bolygók mozgásának arányai, mikor matematikailag, a tradicionális vagy püthagoreus matematika nézőpontjából tanulmányozzuk őket, feltárják az univerzum minden rendjét átható harmónia jelenlétét. Olyan ez, mintha az egész kozmosz a dolgok valódi szubsztanciájába fagyott zene lenne, amely dolgoknak nemcsak a harmónia törvényeivel összhangban lévő létük van, hanem egyúttal a Siva táncával szimbolizált kozmikus tánc ritmusával összhangban mozognak és élnek, azzal a tánccal és ritmussal, mely pontosan a „kozmikus játékot” lehetővé tevő erő megtestesülése. A természet egésze még mindig visszhangozza a Primordiális Szót – mely egyszerre csönd és a hangok teljessége –, önmagába foglalva a minden létezőt átható harmóniát."

"A természet szépsége, mindemellett, inkább ezoterikus és közvetlen spirituális funkcióval bír az olyan ember számára, aki spirituális diszciplínákon keresztül vagy Isteni adomány jóvoltából képes a formákon túl érzékelni a Formátlan jelenlétét. A természet szépsége egyszerre interiorizáló és elmélyülést igénylő. Magával hozza az emlékezést a spirituális Valóságra, ahonnan az ember származik, helyesebben szólva, segíti az embert ehhez az örök Jelen-valósághoz való visszatérésben. A természetben megnyilvánuló szépség legmagasabb síkon és a spirituális realizáció metódusaival párosulva mámorossá teszi a lelket, egyfajta spirituális ittasságot létrehozva, új életre kelti az ember benső lényét, és végül azáltal, hogy tanúságot hordoz az emberben lakozó halhatatlan mennyei szubsztanciáról, segíti az embert a megszentelődésben. A természet szépsége Isten szépségének közvetlen tükröződése; így tehát, noha látszólag külsőleges, egy interiorizált szépségről van szó, amely az embert nem szétszórja, önmagától eltávolítja, hanem a Középpont felé viszi, ahol az Egy kimondhatatlan szépsége lakozik."

"Valójában, miként a szakrális művészet, úgy a természet és annak formái önmagukat nyújtják a kontemplációhoz. A szellemi, kontemplatív ember nemcsak menedéket keres a természetben az emberi élet trivialitásaival és a világiasság könnyelműségeivel szemben, hanem képes a természet formáiban a spirituális valóságokat szemlélni, melyeket ezek a formák elrejtenek a profán tekintet elől, de feltárnak azok számára, akik bizalmas viszonyt alakítanak ki a Szellem világával. A kontemplatív ember az érintetlen természet csöndjében hallja a Szellem hívását és a mennyei lakhely zenéjét, mely az ő Eredetének hívása is egyben. Az éjszaka és a nappal váltakozása, az évszakok ritmusa, a természet zordsága és bőkezűsége közötti kontraszt, a természet egész világában zajló vég nélküli transzformációk, egy paradicsomi valóságot tükröző virág tökéletessége és ugyanazon virág hirtelen elhervadása – hiszen az a szóban forgó valóságnak csak a tükröződése a múlandóság világában és nem maga az a valóság –, a kristály maszkulin állandósága, változhatatlansága és a növény feminin termékenysége: mindez és a természeti rend számos más jellegzetessége szolgál a természet spirituális jelentésére fogékony ember számára kontemplációjának tárgyául. Ezek a sajátosságok feltárják számára nemcsak a földi létezés múlékony és törékeny karakterét, hanem a spirituális valóságok állandóságát is, melyeknek a természeti formák egyszerre fátylai és kinyilatkoztatói. A kontemplatív ember számára minden fa az éden fájának tükörképe és minden virág a paradicsomi ártatlanság tükre. Az ember ezen paradicsomi állapot után vágyakozik, mert még hordozza magában, lényének legmélyebben fekvő rejtekében a primordiális természetet."

"Legmagasabb szinten az érintetlen természet teofániaként kontemplálható, amely saját metafizikai üzenettel és spirituális diszciplínával rendelkezik. A természet feltárja az Egyet és Annak sokféle minőségét. Imádkozik és invokál. A hegycsúcsok levegője a virradat pillanatában vagy a hatalmas sivatagok és füves puszták a napfényben éterrel telítettek, mely nemcsak a látható elemek szubsztrátuma, hanem a kvintesszenciális ima vagy invokáció szubsztanciája is. De az, hogy valaki a természet imájában részesüljön és olvassa azt a mélyértelmű gnosztikus üzenetet, amelyet a természet formáin és kvalitásain keresztül hordoz, előzetesen megköveteli a spirituális megvalósítottság magas fokú birtoklását.

A természet mindemellett bőkezű azokhoz is, akik még nem jutottak messzire a spirituális megvalósítás útján, de érzékenyek a természet szépsége és a benne uralkodó spirituális jelenlét iránt. Számukra, ahogy azok számára is, akik képesek metafizikai üzenetét olvasni és akik részt vesznek varázslatos ritmusában, a természet a legértékesebb szentélyt nyújtja jelen pillanatban, mikor a természetet meghódítani szándékozó modern ember által okozott vihar nagy pusztítást végez a föld felszínén. Bármily különös, jóllehet metafizikai szempontból az emberről beszélni annyit jelent, mint Istenről szólni, a modern ember szekularizált világára helyesen tekintve, a prométheuszi ember által létrehozott világot elhagyni annyi, mint belépni a spirituális jelenlét birodalmába. Valójában a természet meghazudtolja az agnoszticizmust, szekularizmust, szkepticizmust és az ocsmányság kultuszát, mindazt, ami a modern világ karakterére jellemző. Erőteljesen figyelmeztet arra, mi az, ami „igazán” valóságos és hogy mik vagyunk létezésünk legmélyebb szintjén. Az angol nyelvben a „természet” (nature) szó a latin „születik, világra jön” (to be born) jelentésűnat gyökből származik, amely nem csak azt jelenti, hogy a természet a belőle születő formák őse. Az ember lelkére vonatkozó regeneráló hatalmát is jelenti: a természet keblén, spirituális jelenlétének ölelésében, mely magának a Szellemnek a tükröződése, az ember lelke megfiatalodik és újjászületik."

(Fotók: Pásztor Zoltán. A képek a Kámoni arborétumban készültek 2013 augusztusában. Szöveg: részletek Seyyed Hossein Nasr A természet spirituális jelentése és jelentősége című írásából. A teljes cikk elolvasható ezen a linken.)

Ajánlott posztok: 

Miért a tenger?

Tűz a fában, harangban a hang

Ésszel fel nem érhető, titkos

Mana Neyestani (Irán) rajza

"Ez a tan mély, nehezen felfogható, nehezen érthető, nyugalmat adó, magasrendű, ésszel fel nem érhető, titkos, csak bölcseknek szóló. Számomra világos lett. Ám az emberek vágyaik rabjai, vágyaikon csüggenek, vágyaikat élvezik. Ezért az emberek, akik vágyaik rabjai, vágyaikon csüggenek, vágyaikat élvezik, nem fogják megérteni az okok és okozatok láncolatának összefüggését, nem fogják megérteni a létcsírák kioltását, az érzelmek elvetését, a létszomj elfojtását, a szenvedély eltávoztatását, a nyugalmat, a nirvánát. Ha tehát hirdetni fogom a tant, és a többi ember nem érti meg tanításomat, csak baj háramlik belőle rám, fölösleges fáradság háramlik belőle rám.

És ekkor ez az addig nem hallott vers ötlött fel a Magasztos előtt:

Nehezen jöttem én is rá, másnak hiába mondanám.
A gonoszság, a gyűlölség elzárja más elől a Tant.

Ár ellen úszó, mély, titkos, alig látszó szikrányi fény;
a gonoszság sötétsége nem hagyja megpillantani.

Mikor a Magasztos mindezt végiggondolta, úgy döntött, hogy megmarad magányában, és nem fogja hirdetni a Tant. Ám ekkor Brahmá, a Teremtő, gondolata erejével meglátta a Magasztos elhatározását, és ezt gondolta:

- Óh jaj, a világra romlás vár, a világra pusztulás vár, ha a Beérkezett, a Szentséges, a Tökéletesen Megvilágosult úgy dönt, hogy megmarad magányában, és nem fogja hirdetni a Tant!"

(Buddha beszédei)

Mennyei atyám vizsgálja bűneimet

Fotók: Pásztor Zoltán és Pásztor Emese

Üdv néktek rettentő istenek,

Kik megragadjátok és elpusztítjátok a szívet!

Végtelen idő fejedelmei, öröklét urai!

Hallgassátok meg könyörgésem!

Ne vétessék el tőlem sem IB-, sem HATI-szívem!

Ne emeljetek vádat ellenem a Túlvilágon!

S ti, szellemek, kik uraljátok

A lélek átváltozásait s az utat,

Mik tettei földi élete során kijelölnek,

Ne sújtson ítéletetek!

Szívem az isteni lényhez tartozik,

A mágikus nevek mesteréhez,

Kinek szavai föltárják hatalmukat,

Midőn testet öltenek.

E mester szívemet visszavezette legbensőbb

lényegéhez,

S újjáalkotta az istenek színe előtt.

Ne említtessenek föl előtte,

E szív földi vétkei!

Bizony az ő szíve végrehajtja parancsait,

Miként teste is mozdul a kimondott szóra.

Nem hagyja el őt az ő szíve!

Most hát én, a győzedelmes

Megparancsolom szívemnek, hogy engedelmeskedjen

Az alsó világban és az Örökkévalóság Birodalmában!

Rerti isten vagyok,

Ré elsőszülött fia;

S a szellemek,

Kik az égi mezőkön

Rejtve lakoznak,

Készítik útjaimat.

Égi körömet bejártam,

A pályát követve egyre,

Melyen Tum hajója haladt.

A Napbárkán szálfaként állva

Mondom a beavatás szavait.

A holtak helyett imádkozom,

Kiknek torka sebet kapott

Az alvilági próbák során.

Beköszönt most az alkony csendje...

Mennyei atyám vizsgálja bűneimet,

S mint bíró megítél.

De számon, mely ivott

Az örök élet italából,

A hallgatás pecsétje.

Én Dzseduban élek és vagyok otthon!

Egy másik lét csupán e túlvilági,

Melyben mint Ré, naponta újjászületek.

Gerincem összeköt az éggel és a földdel.

Íme, itt jön Ré, aki egy napon,

A vérengzés idején,

Kiegyenesítette s megszilárdította

A késlekedők gerincét.

Séth jelenik meg most, főurai és övéi kíséretében!

Adjátok vissza csigolyáim korábbi erejét!

Ne rendíthesse meg őket semmi!

Tegyetek erőssé és naggyá engem,

Hogy ellenállhassak mennyei atyám hóhérainak!

Nézzétek, most birtokba veszem mindkét birodalmam,

Nyakcsigolyáimat Nut istennő szilárdítja meg;

Olyanok most, mint egykor, azokban az időkben,

Mikor Maat még láthatatlan volt,

És az istenek, kik szárnyat bontanak a mennyben,

Még meg sem születtek.

Hol vagyok?

Az isteni rendek előtt állok.

(Szöveg: Pert Em Heru - Egyiptomi Halottaskönyv - részlet, Bánfalvi András fordítása; a fotók a Bécsi Szépművészeti Múzeumban készültek)

A varrónő, aki összeölti a közepet a két véggel

"Amikor a látottban csak a látott van benne, 

a hallottban csak a hallott, 

az érzékeltben csak az érzékelt, 

a tudottban a tudott, 

akkor nem leszel általa; 

ha nem vagy általa, 

nem leszel benne; 

ha nem vagy benne, 

nem leszel sem itt, 

sem ott, 

sem a kettő között. 

Itt ér véget a szenvedés."

(Buddha rejtélyes instrukciója a "kéregcsuhás" Báhiya - nem buddhista közösséghez tartozó - aszkétának, aki ennek hallatán azonnal elérte a teljes felébredést.)


Análajó szerzetes magyarázata Buddha tanításához a Szatipatthána könyvben:

Ez az instrukció a puszta tudatosságot arra irányítja, ami látott, hallott, érzékelt vagy megismert. Ha a gyakorló ily módon fenntartja a puszta tudatosságot, akkor megakadályozza, hogy a tudat kiértékelje vagy sokasítsa az érzéki észlelés nyers adatait. Ez megfelel az észlelési folyamat első szakaszaiba tartozó, éber figyelemmel történő felfogásnak. Itt a puszta tudatosság egyszerűen csak regisztrálja mindazt, ami az egyes érzékkapuknál keletkezik, anélkül hogy az észlelés részrehajló formáit váltaná ki, illetve kedvezőtlen gondolatokat és asszociációkat keltene. Az érzékek korlátozását tekintve ezzel a "jel" (nimitta) kialakításának szakasza az éber tudatosság hatókörébe kerül. Ha a gyakorló az észlelési folyamat e szakaszában megalapozza a puszta figyelmet, azzal meggátolja a rejtett hajlamok (anusaya), befolyások (ásava) és béklyók (samyojana) kialakulását. (...)
A Báhiya-útmutatás szerint, ha az ember az összes érzékkapunál fenntartja a puszta satit, akkor nem lesz "általa", ami azt sugallja, hogy nem sodorja magával az észlelési folyamat feltételekhez kötött sorozata, s így nem módosítja a tapasztalást szubjektív preferenciákkal és torz észlelésekkel. Az ember - ha ez a folyamat nem sodorja magával - elkerüli, hogy a szubjektív részvétel és az azonosulás révén "benne" legyen. A "nem leszel benne" a Báhiya-instrukció egyik legfontosabb aspektusára hívja fel a figyelmet: az anattának mint az észlelő én hiányának felismerésére.
Ha a gyakorló nincs "általa", sem "benne", elérkezett a satipatthána-gyakorlat viszonylag előrehaladottabb állapotába, ahol képes arra, hogy folyamatosan fenntartsa a puszta tudatosságot minden érzékkapunál, következéskésképpen - mivel mentes attól, hogy bármihez is "kötődjék a világon" - nem lesz "általa", mivel - ahogy a satipatthána-refrén mondja - továbbra is szabadon időzik, "benne" nincs.
A Báhiya-útmutatás utolsó szakasza szerint ha az ember a fenti módon tartja fenn a tudatosságot, akkor sem "itt", sem "ott", sem "a kettő között" nem veti meg a lábát. Ennek egyik lehetséges értelmezése, hogy az "itt" az alanyt (az érzékeket), az "ott" a megfelelő tárgyakat, a "kettő között" pedig a tudomás feltételekhez kötött keletkezését jelöli. Az Anguttara nikáya egyik tanítóbeszéde szerint a varrónő, vagyis a sóvárgás (tanhá) az, ami "összeölti" a tudomást ("a közepet") az érzékekkel és azok tárgyaival ("a két véggel"). Ha ezeket a képeket a Báhiya-útmutatásra alkalmazzuk, elmondhatjuk, hogy sóvárgás hiányában az észlelési kapcsolódás e három feltétele nincs eléggé szorosan "egybekötve", s így nem következik be a további sokasítás. A szükségtelen sokasítás hiánya az arahantok megismerésének egyik sajátossága - ők már nem állnak szubjektív preferenciák hatása alatt, és úgy ismerik meg a jelenségeket, hogy semmit sem vonatkoztatnak magukra. Mivel nincs bennük sóvárgás és mentesek a sokasítástól, nem azonosulnak sem az "itt"-tel (érzékek), sem az "ott"-tal (tárgyak), sem "a kettő között"-tel (tudomás), következésképpen mentesek a létesülés minden típusától, legyen az "itt", "ott", vagy "a kettő között".