Az egyetlen módja, hogy megértsük, hogy a cselekvő nem-én: a dzshánába
való belépés. Ez azt jelenti, hogy kilépünk a cselekvés tavából. Ez az
egyetlen módja, hogy valaki valóban megértse, hogy a cselekvő nem-én: az
öt érzék tavából való kilépés, és a hatodik érzékben való időzés. Mivel
csak a tudat-tudatosság marad, kis idő múlva akár akarja valaki, akár
nem, akár igaznak gondolja, akár nem, be fogja látni, hogy amit tudásnak
nevezünk, az csak felmerül és tovatűnik. [A tudat-tudatosság] szemcsés,
darabos.
Ezeknek a dzshánáknak az a célja, hogy a gyakorlatból
tanulva, lépésről lépésre több és több tudatosságot engedjünk el. Olyan
ez, mintha felszeletelnénk a tudat-tudatosságot. Hagyjuk, hogy a
tudatosság abbamaradjon, elnyugtatva és lecsillapítva azt, engedve, hogy
megszűnjön. Aztán a tudatosság teljesen abbamarad hosszú időre, ami a niródha-szamápatti (a megszűnés elérése). Ez minden érzett és észlelt [dolognak] a megszűnése (szannyá-védajita-niródha). Aki tapasztalatot szerez ennek eléréséről, azt mondják arahanttá vagy anágámivá válik. Miért? Mert meglátta a tudatosság végét, elérte azt mint tapasztalatot.
Ezzel a tapasztalattal nincsenek többé gondolatok, elméletek vagy
fogalmak. Ez a puszta tapasztalat. Belátásra kerül, hogy minden, ami
korábban énnek tekintettünk tévedés (avijjā) volt. Mi volt a
nem-én? Felismerjük, hogy számtalan létesülésen keresztül, miket
tekintettünk én-nek, és hogy ez eredményezte az oly sok újraszületést és
abból következő szenvedést. A [szenvedés] oka az irányítás, a cselekvés
és a sóvárgás (tanhā) volt. Amikor átverekedjük magunkat a szamszarán,
a boldogság felé haladva, elhagyva a szenvedést, mindig jelen van az
irányításra törekvés. Ez azt, amit nem akarunk észrevenni. A dzshánákat
megtapasztalva és a függőségen felülemelkedve azonban mindezen
túljutunk. Ez nem olyan, amit meg lehet tanulni. Ez az, ami belátott és
megtapasztalt. Ez Buddha nem-én tanításának ragyogása, ami mindennek a
mélyére hatol.
Azt mondják, a Dhamma a forrás. Aki nem követi a [tudat] következményeit, nem veszik el a fogalmi sokasításban.
Aki helyesen megragadja a [Dhamma] kellős közepét, utána jár a
lényegének és annak, hogy mi az, amit én-nek tekintünk, a testtől a
tudatig, a tudattól a cselekvőig, a cselekvőtől a figyelőig, az
beláthatja, hogy a figyelő nem-én. Az csak okok és feltételek
[függvénye]. Az egész csak egy folyamat. Megérthető továbbá, hogy Buddha
miért mondta, hogy nem a megsemmisülést tanítja. A megsemmisülés azt
jelenti, hogy van valami, ami létezett, és az le lett rombolva. Az
örökkévalóságot sem tanította azonban, ami azt jelentené, hogy van
valami, ami soha nem rombolódik le. A középutat tanította, vagyis a
függő keletkezést.
Az a folyamat, amelyet az újraszületések során én-nek tekintettünk
egy üres folyamat. Okok következmények, okok következmények, okok
következmények, csak egy folyamat. „Amikor felmerül ez, akkor ez is
létrejön, amikor ez elmúlik, akkor az is elmúlik.” Ez Buddha tanításának
lényege. Minden alá van vetve az [okság] törvényének. Aki képes
belátni, hogy minden az okság törvénye alá vetett, az teljesen belátta a
nem-én (anattā) természetét. A szamszára ez által
megkapta a kegyelemdöfést, és az újraszületések, az öregedés, a halál és
a szenvedés hamarosan véget érnek. Ha azonban még egy kicsi hátra van
ennek belátásából, bármely csekély mértékben is, az világkorszakokra a szamszárában maradást eredményezi. Minden létező én-telen. Az egész kóceráj!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése