Isten nem egyedül van ott kint

"Miért akarod megváltani a világot? Nem elég neked a saját bűneid terhe? Micsoda beképzeltség azt hinni, hogy megmentheted a világot? A világot nem is kell megmenteni. Mentsd meg magad!"

Krisztus utolsó megkísértése (The Last Temptation of Christ) színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 158 perc, 1988.

rendező: Martin Scorsese
író: Nikos Kazantzakis
forgatókönyvíró: Paul Schrader
zeneszerző: Peter Gabriel
operatőr: Michael Ballhaus
vágó: Thelma Schoonmaker

szereplő(k): 
Willem Dafoe (Jézus)
Barbara Hershey (Mária Magdolna)
Harvey Keitel (Júdás)
Harry Dean Stanton (Saul)
Verna Bloom (Mária, Jézus anyja)
Paul Greco (Zealot)
Leo Burmester (Nathaniel)
Steve Shill (Centurian)
David Bowie (Pontius Pilatus)
Irvin Kershner (Zebedee)

 

Krisztus élete elevenedik meg. Isten őt választotta ki a feladatra, hogy üzenetét eljuttassa az emberekhez. Az igazi dilemma a Golgotán, a kereszten kezdődik, amikor a Sátán utoljára kísérti meg Jézust az emberi élet kínálta kényelemmel és örömökkel. Ha a kereszthalál helyett megtagadja Istent, megszabadul a szenvedéseitől. A testi szenvedések közepette, a halál árnyékában Jézus elképzeli, mi történne, ha engedne a gonosz csábításának és az isteni helyett az emberi sorsot választaná. (port.hu)

A teljes film megnézhető INNEN kezdődően, több részletben.

A nagyobb tenger

Fotók: Pásztor Zoltán

"A lelkem és én elmentünk a nagy tengerhez fürdeni. Amikor a partra értünk körülnéztünk, hogy egy csendes, titkos helyet találjunk magunknak.

Rátaláltunk egy emberre, ki egy szürke sziklán ült és egy zsákból sót merített, s azt a tengerbe szórta. "Ez a pesszimista - mondta a lelkem, - itt nem fürödhetünk, menjünk el innen."

Tovább vándorolva elértünk egy öblöt, ahol egy férfit láttunk, aki ékszertől díszes dobozból cukrot szórt a tengerbe. "Ez az optimista - mondta a lelkem, - ő nem láthatja meg ruhátlan testünket." 

Továbbmenve láttunk egy újabb férfit, aki döglött halakat szedett a part szélén s ezeket óvatosan visszadobta a vízbe. "Ez előtt sem szabad fürödnünk - mondta a lelkem, - ez a humánus filantróp." 

Továbbmentünk, ekkor egy férfit láttunk, aki saját árnyékát követte a homokban.

Nagy hullámok jöttek - mentek és az árnyékot eltörölték, de ő tovább követte árnyékát.

"Ez a misztikus - mondta a lelkem, - menjünk tovább." 

Továbbmentünk, míg egy férfira leltünk egy csendes öbölben, aki a vízről lefölözte a habot és egy alabástrom kehelybe gyűjtötte.

"Ez az idealista" - súgta a lelkem - "nem láthatja meg a meztelenségünket."

Továbbmentünk, hirtelen egy hangot hallottunk: "A tenger! A végtelen, hatalmas tenger!" Amikor közelebb értünk, egy férfit láttunk, aki a tengernek háttal állva egy kagyló zúgását hallgatta. Így szólt a lelkem: "Menjünk tovább. Ez a realista, aki az Egésznek hátat fordít, amit felfogni nem tud, és diribdarabokra fecsérli idejét." 

Így mentünk tovább, míg egy sziklás területen egy férfira nem leltünk, aki homokba dugta a fejét. Ekkor így szóltam a lelkemhez: "Itt fürödhetünk, ez nem láthat minket." 

"Nem, nem - felelte a lelkem, - ez az összes közül a legrosszabb, ez a puritán." 

A lelkem ekkor nagyon elszomorodott, s így szólt: "Menjünk el innen. Itt nem találunk csendes, titkos helyet, ahol fürödhetnénk. A szél nem simogathatja aranyhajamat és fehér keblemet, a fény nem leplezheti le szent meztelenségemet." Így a tengert elhagytuk, hogy keressünk egy nagyobb tengert."

(Kahlil Gibran: Homok és tajték - részlet)