2012. nov. 14.

Mit kezdünk majd akkor, ha tényleg 42?




A Wikipedia összefoglalója a 42-es számról:

A tudományban

  • Matematika: két ikerprím közé esik. Összetett szám, a prímtényezői alapján szfenikus szám, tizenötszögszám, Catalan-szám, meandrikus szám, nyílt meandrikus szám és Harshad-szám.
  • Kémia: a periódusos rendszerben a molibdén rendszáma.
  • Csillagászat:
    • A Messier-katalógus 42. objektuma (M42) az Orion-köd.
    • A 2009. március 7-én felbocsátott KEPLER űrtávcsőben 42 darab CCD érzékelőt helyeztek el.
  • Biológia: a farkas (Canis lupus lupus) negyvenkét foggal rendelkezik.

A popkultúrában

  • A 42 a válasz a "Végső Kérdés"-re Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című regényében
  • A Lost – Eltűntek című televíziós sorozatban azon számok között van, amelyek pontosan megadják, hogy mikor jön el a világvége.
  • A Level 42 brit pop-funk együttes neve is innen, illetve a Galaxis útikalauz stopposoknak c. könyvből ered.
  • A Kockafejek (The IT Crowd) című sorozat első évadjának hatodik részében Roynak a pólóján a 42-es szám áll.
  • A Gyűrűk Urában Gimli 42 ellenséget (orkot, hegyi embert) öl meg a Helm-szurdokban (Legolas 41-et).
  • A Gyűrűk Ura filmek készítőjének, Peter Jacksonnak a Törjön ki a frász című filmjében is feltűnik a 42.
  • Az Én, a robot című filmben a FedEx-es futárdroidnak 42-es a sorszáma.
  • Az X-akták című filmsorozatban Mulder a 42-es lakásban lakik.
  • Christopher Reeve A hamis riport című filmjének borítóján a 42-es szám szerepel.
  • A szerencse zsoldosai című film egyik (zöld) plakátján 4-es és kettes szerepel a dobókockákon, vagyis 42.
  • A doboz című filmben is feltűnik a 42, amikor az embereket átterelik a kapun a "menjenek a fénybe" kijelentéskor.
  • A Ki vagy, Doki? 307. részének címe 42 perc.
  • Patrick Swayze szellemként a Ghost filmben a 42. utcánál tanulta a fizikai tárgyak mozgatását.
  • Denzel Washington és John Travolta Hajsza a föld alatt című filmjében a 42. utcába viszik a 110 kilót nyomó bankjegyet. A filmben John Turturo is játszik, aki a Transformers: A bukottak bosszúja című filmben a hentesüzletben ejti ki a bűvös 42-es számot a száján.
  • A Maxis játékában, a Spore-ban ha egy játékos eléri a galaxis középpontját, akkor egy "Negyvenkettő" eredményt kap, valamint az életet teremtő eszközből ("Az élet pálcájából") negyvenkét darabot.

Egyéb területeken

  • Az M42 egy dízelmozdony jelölése.
  • M42 - univerzális foglalat (42 mm) az analóg fotográfiában - az így készült objektíveket a mai napig használják digitális vázakon is.
  • A szabvány olajos hordó 42 (amerikai) gallon űrtartalmú.

Vallás és ezoterika

  • Jézus Ádámtól számítva a 42. nemzedék: Mt 1.17 Így a nemzedékek száma: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a Babilonba való elhurcolásig tizennégy nemzedék, és a Babilonba való elhurcolástól Krisztusig tizennégy nemzedék.
  • Negyvenkét napig olvassa az elköltözött ember mellett a láma Tibetben a Bardo Tödolt.
  • Negyvenkét lépcső vezet fel Mexikóban a Nap legszentebb templomához.
  • A szivárvány szöge 42°, aminek ellentéte a földön található. Ha a nap 42 foknál magasabban van, akkor a szivárvány a horizont alatt keletkezik, ezáltal nem látható.
  • A Naprendszer ötödik bolygójának, a Jupiternek 42 az asztrológiai szimbóluma.
  • 42-szer állították fel a zsidók szentségtartóját a sivatagi vándorlás során.
  • Thot-nak 42 könyve tartalmazta a mágia tudományára vonatkozó feljegyzéseket.
  • Egyiptomi hit szerint a létezés összes formája a Netru, a természeti törvények segítségével testesült meg. 42 természeti törvény van, melyek közül 9 alapelv. Ezeket Paut Netrunak, esetleg Pautnak, néha Kilenc Nagy Törvénynek nevezik. A görögök Enneád néven említik őket, ma pedig különböző alakokban Enneagramként hivatkoznak rájuk.
  • Az utolsó mimic c. fimben a 42-es Sri Yantra Mandala látható.
  • A Judeo-keresztény bibliában 1260 nap szerepel, de megtalálható úgy is, mint 42 hónap, vagy „ideig, időkig és az idő feléig”.
  • Az ezoterikusok a 42-es (Jupiter) ujj alatt a mutatóujjat értelmezik. Ezt az ujjat láthatjuk Michelangelo - Ádám teremtésénél, Steven Spielberg - ET a földönkívüli mozijánál, és Michael Jackson Moonwalker c. filmjének borítóján a szivárvány előtt.
  • A magyar szemészeteken a látásvizsgálathoz használt táblán a 42-es szám van legfelül.
  • 1974-ben Mexikóban tartott nemzetközi Amerika-kutatók kongresszusán Mr. Hugh Harleston előadásában közzétette a Teotihuacanban végzett kutatását egy egységes mértékegységről, amit minden épületre alkalmazni lehetett. Ez a mértékegység a HUNab (egység) maja elnevezést kapta és 1,059 méter. Ezzel a mértékegységgel a Nap piramisa 42 egység.
  • A cobai nagy piramis 42 méter magas.
  • Egy 1200 éves maja áldozati emlékmű, Caracol, melynek Caana nevű tornya 42 méter magasra emelkedik ki a környező dzsungelből. Ez a mai napig az ország legmagasabb mesterséges épülete.
  • Hamvas Béla a Scientia Sacra II-ben fogalmazza meg, hogy negyvenkét betűből áll a Kabala szerint Isten legnagyobb neve.
  • Teotihuacan Hold piramisa 42 méter magas (138 láb).
(Forrás) 






"A számelméletre vetett egyetlen rövid pillantás nem mond sokat. Az archaikus tudásban semmi sincs, ami hamar érthető és átlátható. Az alkímia, az asztrológia, a Ji king, a szánkhja és minden archaikus szintézis igazi mélységeit és nagyságát csak hosszas és bensőséges foglalkozás után tárja fel. S ez egyetlen őskori egységre sem vonatkozik annyira, mint a számelméletre. Első pillanatra csak érdekes játéknak látszik. Ha a történeti ember aztán behatóbban foglalkozik vele, megzavarodik. A gondolatmenetet nem tudja követni. Az analógiákat nem érti. A metafizika komolyságáig kevesek jutnak el. A teljes megértéshez talán senki."

(Hamvas Béla)


6 megjegyzés:

Pannóca írta...

akkor még egy kis wiki:

"Miért a 42?

Douglas Adamset számos alkalommal megkérdezték, miért választotta a 42-es számot. Sok elmélet született, de Adams mindet visszautasította. 1993. november 3-án megadta a (végső) választ az alt.fan.douglas-adams oldalon:
"A válasz nagyon egyszerű. Ez egy poén volt. Kellett egy szám, egy közönséges, nem túl nagy szám, és én választottam egyet. Bináris számrendszer, 13-s számrendszer, tibeti szerzetesek mind teljesen lehetetlen ötletek. Ültem az asztalomnál, bámultam ki a kertbe és arra gondoltam, „a 42 jó lesz”, és legépeltem. Történet vége. ”
Miközben a 42 egy mélyebb jelentés nélkül választott szám volt, Adams részletesebb magyarázatot is adott egy 1998-ban felvett interjúban, melyet a BBC Radio 4-ben Iain Johnstone-nak adott az első műsor 20. évfordulója alkalmából. Szüksége volt egy számra, próbálta kitalálni, milyennek kéne lennie egy „közönséges számnak.” Kilőtte a nem egész számokat, aztán eszébe jutott, amikor együtt dolgozott John Cleese-zel egy videón. Cleese-nek kellett egy „vicces szám”, és Adams úgy vélte, a szám, amit Cleese kitalált, a 42 volt, ezért úgy döntött, ő is ezt használja.

Adams a The Burkiss Way című BBC komédia részére szintén írt egy vázlatot 42 Logical Positivsm Avenue címmel, melyet 1977. január 12-én tűzött műsorra a rádiócsatorna, vagyis 14 hónappal azelőtt, hogy a 42-es szám feltűnt volna a negyedik rádiójátékban 1978. március 29-én.
2000 januárjában a Book Club című rádióműsorban egy fórumozó kérdésére, hogy honnan jött a 42-es szám, Adams azt válaszolta: egy reggel munkába menet, miközben még a jeleneten dolgozott, azon gondolkozott, minek kéne a válasznak lenni. Végül úgy döntött, valami olyannak kéne lennie, aminek semmi értelme sincs - egy szám, és valami evilági. És így jutott el a 42-höz, teljesen véletlenül.
Stephen Fry, Adams egyik barátja azt állítja, Adams pontosan elmondta neki, miért pont 42. És az oka csodálatos és rendkívüli és ha erősen gondolkodsz rajta, teljességgel nyilvánvaló. Azonban Fry azt mondja, megígérte, hogy senkinek nem mondja el a titkot, és hogy annak vele kell mennie a sírba.
John Lloyd, aki Adams munkatársa volt a The Meaning of Liff és két rádiójáték-epizód során, azt mondta, Douglas szerint a „42 a kétjegyű számok között a legviccesebb.”
Van egy örökzöld mese arról, hogy a negyvenkettő tulajdonképpen Adams tisztelgése az elnyűhetetlen ponyvaregények előtt, és valójában egy átlagos ponyva átlagos oldalon átlagosan ennyi sor van."

P. Z. írta...

Ha véletlenszerűen választotta, akkor jó. Úgy nem lehet nagyot tévedni. :)

Pannóca írta...

Ezt már csak ő tudja... meg Stephen Fry. :)

A múltkor azt olvastam, hogy a 22-es csapdája miért 22-es csapdája lett, azt mondják: "A mű eredetileg az A 18-as csapdája címmel jelent volna meg. A regényt megjelentető kiadó kérte Joseph Hellertől, hogy változtassa meg a címet, ugyanis korábban jelentette meg Leon Uris Mila 18 című regényét, mely szintén a második világháborúban játszódik. Az első javaslat az volt, hogy legyen a regény címe A 11-es csapdája, azonban 1960-ban került a mozikba az Ocean's 11 című film, így ezt is elvetették. Az A 14-es csapdája címet is elvetették, ugyanis a kiadó nem találta elég különlegesnek a 14-es számot. Az "A 17-es csapdája" címet azért vetették el, mert a korábban már készült egy, a második világháborúban játszódó film, mely a Stalag 17 címet viselte. Végül a regény A 22-es csapdája címet kapta, mely a 22-es számot tartalmazza. Ez a regényben többször is előforduló déjà vu-re utal."
Ez annyira kiábrándító :)

Rihárdó írta...

A lábam is 42-es.

De egyébként így van biztos, ahogy Hamvas mondja, "Első pillanatra csak érdekes játéknak látszik", aztán ennyi:)

P. Z. írta...

No, de a kérdés továbbra is az: Mit kezdünk majd akkor, ha tényleg 42? :)

Pannóca írta...

még ilyet... hát mi lenne, nyilvánvaló http://www.youtube.com/watch?v=59-__vvK6yk

közben rájöttem, hogy szegény adams már nem árulja el, fiatalon halt meg. :/ tényleg, olvasd el az utoljára látható c. könyvét, nagyon jó, kihalófélben levő állatokról szól :) hm, talán az embert kifelejtette :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...