Hiba a rendszerben

Részlet Szegedi Mónika Galambos Péterrel készített interjújából, amely a Keréknyomok 5. (2009/NYÁR) számában jelent meg, majd átvette azt A Tan Kapuja Buddhista Egyház 2009 nyári egyházi tájékoztatója.
 A beszélgetés teljes szövege elolvasható itt: http://www.mahayana.hu

- A tibeti buddhista szövegek hangsúlyozzák, hogy egy elméleti rendszer átlátása, megértése nem öncél, hanem maga is meditációs eszköz: ha az általunk tapasztalt jelenségeket megpróbáljuk osztályozni, elemezni, ez arra való, hogy természetüket és a köztük lévő összefüggéseket - például kölcsönös feltételezettségüket, relatív, "üres" mivoltukat - megértsük, s ily módon tisztába jöjjünk keletkezésük-megszűnésük módjával, és felismerjük például a szenvedés létrejöttének és megszűnésének-megszüntetésének általános lehetőségeit, valamint a megszüntetés egyedi megvalósításának módját. Ha kellő elmélyültséggel és elszántsággal végigcsináljuk az analitikus meditáció így körvonalazott procedúráját, akkor pedig eljuthatunk egy olyan szemléletváltáshoz, amely nyomán másképp viszonyulunk addigi reményeinkhez és félelmeinkhez, "széttörjük" azokat a reflexszerű viszonyulási kereteket, amelyek benne tartanak a szenvedésteli állapotainkban. Végső soron ez egyfajta belső szabadságot eredményez, amely a spontán, kötöttségektől mentes létezés tere, nevezhetjük megszabadult állapotnak, nirvánának is. Az újjászületések láncolatából való kilépés vulgáris értelmezésén túlmutat ez: valójában arról van szó, hogy nem "születünk bele" újabb és újabb szenvedésteli állapotokba, és nem okozunk szenvedést másoknak. Szerencsés esetben tehát az elmélet és a gyakorlat egy irányban hat, egyfelé mutat, ugyanazt a célt szolgálja, vagyis komplementer viszonyban áll egymással.

(Fotó: flickr.com)

- Így van. A fogalomalkotó, konceptuális működés a tudat egy működési módja. Nagyon hasznos, leginkább abban segít, hogy az egyén alkalmazkodni tudjon környezetéhez, hatékonyan legyen képes együttműködni közössége tagjaival, stb. Az európai gondolkodás alapja a racionális, elemző módszer, amely segít megérteni a helyzeteket, problémákat, és vezérli a cselekvést. Az intuíció, a nem-fogalmi gondolkodás azonban éppúgy a tudat lehetséges működési módja - csak sokkal kevésbé hagyatkoznak rá a nyugatiak, mint tehetnék. A buddhizmuson belül is tapasztaljuk ezt a megosztottságot: Az elméleti iskolák tudósa nem meditál, hanem sok elméleti írást olvas, ezekből a logika segítségével további elméleteket épít. Fontos, hogy álláspontját átlátható módon, logikusan tudja kifejteni, hogy a vitában szabályosan és hatásosan érveljen. Nem véletlen, hogy az elméleti irányzatok alapművei szanszkrit nyelven születtek, és a szanszkrit nyelvtan mintájára próbáltak mindent leírni, illetve felépíteni. Ezzel függ össze, hogy a tibeti világi tudományok között előkelő helyet foglal el a retorika, a nyelvészet és a logika, és hogy ezek az ún. "belső tudomány", a buddhista filozófia szolgálatában állnak. A tibeti dialektika, az érvelés tudománya azonban mára meglehetősen bemerevedett, kissé terméketlenné vált. A kolostori rendszerű "megvilágosodás-kereséssel" szemben a jógik, azaz a "gyakorlók" hagyománya az elméletet nem negligálva, de arra közvetlenül nem támaszkodva a nem-racionális, nem-fogalmi, introspektív, tapasztalásos úton jár.

- Nyilván nem véletlen, hogy nyugaton is a gyakorlati orientációjú buddhista irányzatok hódítanak: részben mert ezek műveléséhez nem szükséges keleti nyelvi és filozófiai előtanulmányokat folytatni, másfelől pedig ezek kielégítik a túlságosan fogalmi módon gondolkodó "európai agy" intuícióra, közvetlen tapasztalatra irányuló "éhségét".

- Igen, de azt is fontos hangsúlyozni, hogy a formalizált meditációs gyakorlatok nem feltétlen hozzák meg a valódi áttörést a tudat természetéhez.

- Ha a dolog paradox voltától eltekintünk, meg tudjuk határozni elméleti eszközökkel, hogy mi a meditáció célja? Mit jelent a "tudat természetéhez való áttörés?"

- Amint mondottam, a fogalmi-konceptuális, racionalizáló gondolkodás csupán egyik módja a tudatunk működésének. Csupán egy sajátos, durva szintje a tudatosság megnyilvánulásának. A meditáció finomabb, mélyebb szintű működést eredményez. Célja, hogy a tudatnak ezt a finom természetét megismerjük, mégpedig közvetlenül, tapasztalatilag. Vagyis az egész megértésére törekszünk, ami nem azt jelenti, hogy valamelyik részét elvetjük!

- Te magad milyen gyakorlatokat végeztél? Ennek az irányzatnak tanultad az elméletét is?

- Többnyire a dzogcsennel foglalkoztam. Ennek az elmélete azonban nem olyan strukturált, mint mondjuk a négy meditációs szintről vagy a samatha-meditációról szóló tanítások. A mesternek nem is volt fontos, hogy elmélettel foglalkozzam - inkább önszorgalomból tettem. A szamádhi, az elmélyülés különböző szintjei persze fontosak, de a lényeg a közvetlen belátás. Ahogyan Asvaghósa írja: "Te gyakorló, elérheted a szamádhi csúcsát, de akkor még mindig a szanszárában leszel. Van, aki még a szamádhi alját sem éri el, mégsem fog a szanszárikus körforgásban újjászületni." Azt is szokták mondani, hogy az ember haja fehér lesz, és még mindig nem tud egy rendes elmélyülést elérni.

- Gyakran előfordul, hogy egy gyakorló görcsösen próbálkozik a meditálással, üléssel, leborulásokkal, mantrázással, de az egészet kényszerűen, a legcsekélyebb öröm nélkül végzi, és évek múltán is ugyanebben a kiszáradt, örömtelen állapotban van.

- Igen, ez gyakori. Ez hasonlatos ahhoz, mint amikor valaki az eleven gondolkodás és a közvetlen tapasztalás helyett a száraz elméletekben keresi a megvilágosodást. Pedig a buddhizmusban épp az a legpozitívabb, hogy ki-ki megtalálhatja a neki legalkalmasabb módszert. Nincs egy központi, egyedül üdvözítő út. Ami nekem jó, az nem biztos, hogy másnak is jó - ebből kell kiindulni, ha másnak útmutatást akarunk adni. (...)

- Mifélék azok az élmények, amelyek ilyen meditációs gyakorlatok alkalmával megtapasztalhatók? Mit jelent az, hogy "felborul a tudat"? Egy-egy ilyen élmény tekinthető "helyi értékű" megvilágosodásnak? Micsoda tulajdonképpen a megvilágosodás? Bár fogalmilag aligha határozható meg, azért kíséreljünk meg valamit mondani róla, ha másképp nem megy, kizárásos alapon, vagyis azt mondjuk meg, mi az, ami nem megvilágosodás.

- Valóban, a megvilágosodás természete legfeljebb csak körülírható. Maga a jelenség túl van a korlátokon - de értelmezése és alkalmazása belül van a
korlátokon. Először is: A megvilágosodás nem okból következő okozat. Túl van az oksági viszonyokon. Egyszeri, megismételhetetlen történés. Úgy is mondhatnánk, hogy "hiba a rendszerben". A rendszer a szanszára; a hiba a megvilágosodás.

- Úgy tűnik, ez egy "működőképes hiba".

- A megvilágosodott állapotot alig valami választja el az őrülettől. Csakhogy míg az őrület olyan változás, amitől a rendszer nem működik jól, addig a megvilágosodás olyan, amelytől jobban fog működni. Az, hogy valaki megvilágosodott, nem azt jelenti, hogy teljesen szétdúlta a tudatát. Sok szintje van. Továbbá nagyon fontos ismérve a megvilágosodásnak, hogy lavinaszerű változást indít el, nem csak az egyénben, hanem környezetére is hatással van. Az is fontos, hogy ez egy visszafordíthatatlan folyamat. Megismételhetetlensége azt is jelenti, hogy ha egyszer megtörtént, "nem múlik el".

- Hogyan értelmezzük, amikor "megtörténik"? Mitől függ ez?

- Amikor ez megtörténik az emberrel, megpróbálja értelmezni valahogyan. Az adott kultúrkörnek és saját elméleti szintjének, képzettségének megfelelően fogja értelmezni. Számára ez egy működő dolog lesz, valami megfoghatatlan erő, aminek értelmezése az adott kultúrkörből jön. Ezért az illető úgy fogja kamatoztatni ezt a dolgot, úgy fogja visszaadni, használni ennek az erejét, ahogyan szocializálódott, amilyen koncepciók, világszemlélet mentén kondicionálódott. Jól példázza ennek a jelenségnek a sajátos jellegét, energiaszerű mivoltát az, hogy sokan azt tapasztalják: egy bizonyos mantra vagy vizualizáció, vagy más technika remekül működik a mester mellett. Teljesen világi emberek is a nagy lámák közelében általában remekül érzik magukat. Nem csinálnak semmi különöset, csak jönnek-mennek, együtt vannak vele. Aztán, amikor elválnak a mestertől, hirtelen elmúlik ez a feldobottság, nem működik a mantra, a vizualizáció. Ebből is látható, hogy ezek csak egyfajta keretként, fogódzóként szolgálnak, de nem magában a mantrában van az az energia, és így tovább. Hasonlóképpen csak keret a szerzetesi szabályzat is. A mestered azt mondja, hogy "legyél szerzetes, csináld ezt és ezt, és olyan szintre jutsz, mint én". Ekkor a szerzetesi létmód olyan, mint a mantra. Önmagában erőt tulajdonítunk neki, pedig csak a mester ereje plántálódik bele, és tulajdonképpen azt használod. Úgy is lehetne szemléltetni, hogy olyanok ezek a külsődleges támaszok, mint az antenna: rajta keresztül összekötöd magad azzal az energiával, amit a mestered megvilágosodása jelent. Ezek persze csak hasonlatok, de talán alkalmasak arra, hogy megértsük, ha az ilyesmi nem a te megélésed, hanem a mesteredtől jövő erőt "használod", akkor működhet ugyan, tovább is adhatod, de ahogy egyre tovább és tovább adódik, ez egyfajta lecsapolódás, és végül el tud halni ez az energia. (...)

- Térjünk még vissza a megvilágosodásra. Azt mondod, hogy egyszeri, egyedi, megismételhetetlen és megfordíthatatlan történés, következménye egyfajta "energiaként" van jelen a megvilágosodott személyben, amely a környezetére is kihat. Ha így van, akkor hogyan értelmezhető a gyakorlás szerepe ennek elérésében? Mi a gyakorlás tulajdonképpen, ha lehántjuk róla a külsődleges sallangokat, azokat a héjakat, amelyek az adott kulturális közegben rakódnak rá sok-sok évszázad alatt?
- Amit a megvilágosodásról mondtunk, az a tudat természetére is alkalmazható. A tudat működése egyedi, egyéni, és abban az értelemben egyszeri és megismételhetetlen, hogy a tudatosságpillanatok a maguk egyediségében megismételhetetlenek. Így aztán a tudat működésének kiterjesztése, azaz lehetőségeinek megismerése és alkalmazása nem érhető el valami általános, mindenki számára egyként üdvös módszerrel. Nincs egyetlen út, valami határozott "így és így". Ha elindulsz egy úton, azon többé nem lehet újra végigmenni. A csan úgy mondja ezt, hogy "Aki kinyitott egy kaput, az be is csukta azt." Amint elkezd kialakulni benned a meggyőződés, hogy ezt így és így kell csinálni, az nyomban előítéletté válik, konceptuális, fogalmi-elvi rendszerré lesz - amelyen aztán nem tudsz majd áttörni. A sorozatszerűség, a dolgok ok-következmény láncolatokban való egymásra következése a szanszárikus lét sajátsága. A megszabadulás épp az effajta kötöttségek kioldását jelenti. Ebből következően a gyakorlás sem lehet sorozatszerű, vagyis nem tervezhető meg oly módon, hogy "ezt csináld először, aztán azt, majd pedig szükségszerűen megvilágosodsz". Ez nem így megy. A gyakorlás mindezek miatt csupán próbálgatás, közelítgetés. Ha van már valami tapasztalatod, akkor érzed, hogy itt érdemes tovább keresgélni. Előbb-utóbb valami beugrik, ha az ember kitartóan és koncepcióktól, elvárásoktól mentesen, "görcsölés" nélkül gyakorol. Mindezek miatt a mester dolga nem az, hogy a saját szintjére juttassa a tanítványát. Azt mondják: "Amíg a megélésed egyezik a mesteredével, addig semmit sem csináltál, addig csupán a mestered álmában vagy." Akkor lépsz tehát túl a mestereden, amikor már nem agyalsz azon, mit is tanított neked, amikor a kérdésekre spontán válaszolsz, belső erő hajt, zsigerből leszel úrrá a problémákon.

- Ha a gyakorlás ennyire belső, jó esetben spontán és egyedi folyamat, és ha végső soron a megvilágosodás "hétköznapi" tapasztalat, abban az értelemben, hogy csak keresgélni kell, s egyszerre csak rátalálunk, akkor hogyan lehet ebben a keresgélésben segítségünkre egy külső személy? Milyen a jó mester?

- A mesternek nagyon fontos szerepe van. Egyrészt visszajelzi a te tapasztalataidat, mert ő már megélte, másrészt a kereséshez magához dinamikát, lendületet ad. A jó mester nem a gyakorlás célját határozza meg. Az a dolga, hogy megmutassa, melyek azok a vonatkoztatási pontok, amelyektől el kell szakadnod, melyek azok a keretek, amelyekből ki kell lépned. El kell indítson - anélkül, hogy valamit adna. El kell bizonytalanítson - ugyanakkor lendületet kell adjon a kereséshez, az elinduláshoz. Ha tudod, mit keresel, már bezártad magad előtt a kaput. A mester kinyitja, és "kilök". Ha felül tudod múlni az addigi fixációs pontjaidat, vonatkoztatási kereteidet, akkor olyasmit tapasztalsz, ami más, mint bármi azelőtt. A csan történetek is ezt az elbizonytalanítást célozzák; a meglévő gondolkodási keretek széthasogatását: kicsavarnak a tanítványból valamit. Az összeveti saját megszokott, reflexszerű válaszait a történet kínálta lehetőségekkel - és nem tudja hová tenni őket. Buddha dinamikus szemlélettel tanított. Ez az jelenti, hogy tulajdonképpen nem volt egy konkrét tanítása, mindenkihez másképp fordult. Amikor például olyanokhoz beszélt, akik a jógát gyakorolták, akkor - bár maga is járatos volt a jógában és jól ismerte a jóga szakkifejezéseit, szándékosan kerülte azokat, és hallgatóságának tapasztalatait az általuk megszokott keretekből kiemelve értelmezte. Vagyis támaszkodott arra, amilyen helyzetben ők éppen voltak, de abból kilendítette őket. Nem valami számukra teljesen újjal próbálkozott, csupán újraértelmezte tapasztalataikat, s így meg tudta mutatni, hogy számukra is elérhető az, amit ő maga már megvalósított.