Mint ismeretes, a gigantikus méretű óceánjáró első útján az angliai Southamptonból tartott New Yorkba, amikor 1912. április 14-én összeütközött egy Grönlandról levált jégheggyel az Atlanti-óceánon, majd néhány órával később elsüllyedt. A Titanicot a konkurens Cunard Line hajózási társaság két óriáshajója, a Lusitania és Mauretania vetélytársának szánták. A Titanic és testvérhajói, az RMS Olympic és a Gigantic lettek volna a leghosszabb óceánjárók, melyek egyben a legnagyobb luxussal is szolgálnak (a Gigantic nevét a Titanic katasztrófája után Britannicra változtatták).
A hajón úszómedence, törökfürdő, tornaterem, squashpálya és lift is volt. A hajó építésének tervében eredetileg 64 mentőcsónak lett volna, de – arra hivatkozva, hogy elsüllyeszthetetlen, illetve hogy a csónakok túl nagy teret vennének el az utasoktól a csónakfedélzeten – mindössze 20-at helyeztek el.
Sir James Bisset, a Titanic mentésére siető Carpathia óceánjáró második tisztje emlékirataiban azt nevezte meg a tragédia okának, hogy mivel az új "úszó palota" sebessége elmaradt a Mauretania-Lusitania párosétól, ezért ahhoz, hogy 1912. április 16-án kedden, délután 5 óráig megérkezzen New Yorkba (ez a sajtó és a fogadás szempontjából az utolsó megfelelő időpont - ekkor adhattak róla hírt még aznap), a lehető legrövidebb úton, és sebességveszteség nélkül kellett hajóznia. Emiatt nem kerülhette meg délről a jégveszélyes területet. Ha viszont csak este, vagy netán szerdán érkezik meg, ami akkoriban már lassú átkelésnek számított, óhatatlanul kiváltotta volna a sajtó fanyalgását, ami marketing szempontból igen kínos lett volna a White Star-nak (különösen az első úton, a hatalmas beharangozó kampány után).
Ezeket az információkat nagyjából eddig is tudtam, az viszont újdonság volt számomra, hogy 14 évvel KORÁBBAN,
1898-ban egy Morgan Robertson nevű nagyon szegény író megdöbbentő pontossággal megírta a Titanic történetét. A regényében szereplő atlanti óriásgőzös olyan hatalmas, hogy akkorát még nem is építettek a világon. Robertson előkelő, gazdag, vidám utasokkal népesítette be képzelet szülte hajóját, amely - elsüllyeszthetetlennek gondolva azt - az ember természet feletti diadalát példázta. Aztán egy fagyos áprilisi éjszakán jéghegybe ütközik - a Titanichoz hasonlóan a hajó jobb oldalát éri a sérülés - és elpusztul. Ez valamiképpen mindennek a hiábavalóságát példázza, s az író "Hiábavalóság" címmel publikálta regényét M. F. Mansfield kiadásában.
Tizennégy évvel később a White Star Line brit hajózási vállalat gőzöst épített, amely rendkívüli módon hasonlított a Robertson regényében szereplő hajóra. Az új óceánjáró vízkiszorítása, hossza és teherbírása is majdnem ugyanannyi, mint a regénybeli. Mindkettő 3 ezer ember befogadására alkalmas, de egyiken sem volt több, mint az utaslétszám kis töredéke részére elegendő mentőcsónak. Ám úgy tűnt, ez nem számít, hiszen mindkét hajót "elsüllyeszthetetlennek" mondották.
A túl nagy sebesség miatt a valóságos és a regénybeli hajó is egy áprilisi fagyos éjszakán jéghegybe ütközött és elsüllyedt - ugyanazon a helyen, mindkettő 400 mérföldre Újfoundlandtól. A regénybeli hajón csak 24 mentőhajó volt, és az "igazin" is csak 20. Robertson hajójának neve Titan, az "igazit" Titanicnak keresztelték...
De ez még nem minden. Robertson több más olyan regényt, novellát is írt, amelyekben pontosan megjósolt későbbi eseményeket. Egy 1914-ben kiadott gyűjteményben például egy olyan jövőbeli háborúról ír, amely az USA és Japán között zajlik és amely a japánok váratlan, hadüzenet nélküli támadásával veszi kezdetét...
Robertsont 53 éves korában, 1915. március 24-én holtan találták a szállodai szobájában, Atlantic Cityben, a hírek szerint Protiodide túladagolásban hunyt el. (Ez a 19. században legálisan forgalmazott gyógyszer volt, amit kábítószerként és különböző betegségek - vesebetegség, szifilisz, akne - gyógyítására is használtak.)
Tizennégy évvel később a White Star Line brit hajózási vállalat gőzöst épített, amely rendkívüli módon hasonlított a Robertson regényében szereplő hajóra. Az új óceánjáró vízkiszorítása, hossza és teherbírása is majdnem ugyanannyi, mint a regénybeli. Mindkettő 3 ezer ember befogadására alkalmas, de egyiken sem volt több, mint az utaslétszám kis töredéke részére elegendő mentőcsónak. Ám úgy tűnt, ez nem számít, hiszen mindkét hajót "elsüllyeszthetetlennek" mondották.
A túl nagy sebesség miatt a valóságos és a regénybeli hajó is egy áprilisi fagyos éjszakán jéghegybe ütközött és elsüllyedt - ugyanazon a helyen, mindkettő 400 mérföldre Újfoundlandtól. A regénybeli hajón csak 24 mentőhajó volt, és az "igazin" is csak 20. Robertson hajójának neve Titan, az "igazit" Titanicnak keresztelték...
De ez még nem minden. Robertson több más olyan regényt, novellát is írt, amelyekben pontosan megjósolt későbbi eseményeket. Egy 1914-ben kiadott gyűjteményben például egy olyan jövőbeli háborúról ír, amely az USA és Japán között zajlik és amely a japánok váratlan, hadüzenet nélküli támadásával veszi kezdetét...
Robertsont 53 éves korában, 1915. március 24-én holtan találták a szállodai szobájában, Atlantic Cityben, a hírek szerint Protiodide túladagolásban hunyt el. (Ez a 19. században legálisan forgalmazott gyógyszer volt, amit kábítószerként és különböző betegségek - vesebetegség, szifilisz, akne - gyógyítására is használtak.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése