Ezer évig árnnyal tömtem a zsákot,
hogy tótükörtől hegyfodrot vegyek.
Már csak egy pinty-láb árnyéka hiányzott,
s az egészet kiöntöttem. Minek?
Mit adhatok? majdnem semmit: tanácsot.
Ezernyi sors közül nem léphetek
sorsodba, míg rád örvény torka tátog,
hogy magad ellen is megvédjelek.
Mit vágyad kér: lopd és rabold magadnak,
mit lényed kér: bőven terítve van.
Csupán a káprázatok szomjúhoznak,
a valóság nem eped szomjasan.
Bármennyi gonoszságod, balgaságod
nem is súrolja tiszta mélyedet.
Ha szövevényed és kérged lehámlott,
kiáll, mint pőre szirt, a szeretet.
(Fotók: Pásztor Zoltán, szöveg: Weöres Sándor - versrészletek)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése