Az oroszlán ordítása

A felébredés doktrínáját olvastad már??? Kellett volna!!!

"Annak felismerése, ami mind a „lét”, mind a „nem-lét” felett van, az aszkézis megvalósítási lehetőségeit olyan mértékben nyitja meg, ami elképzelhetetlen a teizmus világában. Az a tény, hogy elérik azt a csúcsot, ahol a „Teremtő” és a „Teremtmény” közötti távolság megszűnik, a szellemi megvalósítás egész rendszerét nyitja meg, és mivel maga mögött hagyja a „vallás” gondolatát, nem egykönnyen érthető: mindenek fölött közvetlen felemelkedést enged meg, azaz a puszta hegyoldal megmászását, minden támasz nélkül, anélkül, hogy erre vagy arra különböző gyakorlatokat kéne tenni. Ez a pontos lényege a buddhista aszkézisnek; ez már nem egy olyan szabályos rendszer, ami arra szolgál, hogy erőt generáljon, biztonságot vagy kimozdíthatatlan nyugalmat adjon, hanem a szellemi megvalósítás rendszere. A buddhizmus – ezt később is látni fogjuk – a feltételmentesség akarását olyan határig viszi, ami majdnem elképzelhetetlen a modern nyugati számára. És ebben a szakadék melletti meredek felfelé haladásban a mászó elutasítja az összes „mitológiát”, tiszta erőre támaszkodva halad, elkerüli a káprázatokat, megszabadítja magát az emberi gyengeség maradványaitól és a tiszta tudásnak megfelelően cselekszik.

A Felébredett (a Buddha), a Győzelmes (Jina): így nevezhető az, akinek az útja ismeretlen volt az embereknek, angyaloknak és Brahmának magának is (a teista szemlélet szanszkrit isten szava). Elismerten nem veszélyek nélkül való ez az út, ugyanakkor ez az az ösvény, ami nyitott a férfiúi erővel – viriya-magga – rendelkező tudat számára.

A szövegek világosan megállapítják, hogy az az elv „a bölcseknek, az értőknek való, nem azoknak, akik értetlenek és nemtudással teltek”. A kusa-fű hasonlatát használják: „Ahogy a kusa-fű megvágja az ember kezét, ha rosszul nyúl hozzá, ugyanúgy, ha az aszkézist rosszul gyakorolják, infernális kínokhoz vezet.” A kígyó hasonlatát használják: „Ahogy az az ember, aki kígyót akar fogni, megkeresi a kígyókat, és amikor talál egy erőteljes kígyót, megragadja a testénél vagy a farkánál; és a kígyó felé csap és megmarja a kezét vagy más testrészét, és az ember meghal, vagy halálos gyötrelmet szenved el – miért van ez? Mert rosszul ragadta meg a kígyót – ugyanúgy vannak azok az emberek is, akiket veszélybe sodor a doktrína. És miért van ez? Mert rosszul ragadták meg a doktrínát.”

Így egészen bizonyos, hogy a Felébredés Doktrínája nem valamilyen külön vallás, mely szemben áll a többi vallással. Még abban a világban is, amelyből kinőtt, tisztelte a különböző istenségeket és népszerű vallási kultuszokat, melyeket hozzákapcsoltak. Értette a „munkálkodás” értékét. Erényes és odaadó emberek a „mennybe” mennek – ám a Felébredett más ösvényen jár. Ezen is túlmennek, ahogy a „tűz, amely apránként felemészt minden kötődést”, legyen az emberi vagy isteni. Alapvetően az árja lélek intuitív, veleszületett jellemzője teszi, hogy a buddhista szövegekben sohasem találjuk jelét sem a tudatosságtól való eltávolodásnak, szentimentalizmusnak, vagy áhítatos érzelmi kiáradásnak, vagy fél-intim istenbeszélgetésnek, bár végig érzékelhető az erő jelenléte, mely hajthatatlanul a körülményektől, feltételektől való függetlenségre irányul.

Eddig három okát adtuk annak, hogy miért (különösen) a buddhizmus az, ami rendkívül megfelelő alapot ad ahhoz, hogy az aszkézist teljességében bemutassuk. Összefoglalva: az első, hogy nagyon könnyű a buddhizmusból kivonni egy olyan aszkézis elemeit, amelyet tényleges technikának foghatunk fel a kimozdíthatatlanság, erő és emelkedett magasrendűség létrehozására, amelyek önmagukban alkalmasak arra, hogy minden irányban felhasználják őket.

A második, hogy a buddhizmusban a szellemi megvalósításban az aszkézisnek olyan magasrendű jelentősége van, ami szabad bármiféle – vallási, teológiai vagy etikai – mítosztól.

Végül a harmadik, hogy az ilyen ösvény utolsó szakasza a Legfelsőbbnek felel meg, az univerzum valóban metafizikai elgondolásában, valóságos transzcendenciának, jóval fölötte a pusztán teista elgondolásnak, így míg Buddha a dogmatizálást kötődésnek tartja és ellentmond azoknak, akik ezt hirdetik: „Csak ez az igazság, ostobaság a többi”, ugyanakkor szilárdan fenntartja méltóságának tudását: „Lehet, azt kívánjátok, tanítványok, miután megismertetek, megértettetek, hogy visszatérjetek megváltásotokért a rítusokhoz és a közönséges vezeklő nagy pap fantáziáihoz?” – „Nem, valóban.” – a válasz. – „Így van-e tanítványok: csak arról beszéltek-e, amiről magatok meditáltatok, amit magatok ismertetek meg, magatok értettetek meg?” – „Úgy van, Mester.” – „Jól van, tanítványok. Maradjatok meg ennél az elvnél: ami látható ebben az életben, időtlen, hívogató, előrevivő és felfogható minden értelmes ember számára. Ha ezt mondtam, ezen ok miatt mondtam.” És újra: „Vannak vezeklők és papok, akik magasztalják a megszabadulást. Különféle módon beszélnek, dicsőítve azt. Ám, ami a legnemesebbet illeti, a legmagasabb megszabadulást, tudom, hogy semmi nem ér fel hozzám, nem egyenlő velem, csupán az, hogy meghaladható vagyok.” Ezt hívta a hagyomány az oroszlán ordításának."

(Forrás)