"Amikor a látottban csak a látott van benne,
a hallottban csak a hallott,
az érzékeltben csak az érzékelt,
a tudottban a tudott,
akkor nem leszel általa;
ha nem vagy általa,
nem leszel benne;
ha nem vagy benne,
nem leszel sem itt,
sem ott,
sem a kettő között.
Itt ér véget a szenvedés."
(Buddha rejtélyes instrukciója a "kéregcsuhás" Báhiya - nem buddhista közösséghez tartozó - aszkétának, aki ennek hallatán azonnal elérte a teljes felébredést.)
Análajó szerzetes magyarázata Buddha tanításához a Szatipatthána könyvben:
Ez az instrukció a puszta tudatosságot arra irányítja, ami látott, hallott, érzékelt vagy megismert. Ha a gyakorló ily módon fenntartja a puszta tudatosságot, akkor megakadályozza, hogy a tudat kiértékelje vagy sokasítsa az érzéki észlelés nyers adatait. Ez megfelel az észlelési folyamat első szakaszaiba tartozó, éber figyelemmel történő felfogásnak. Itt a puszta tudatosság egyszerűen csak regisztrálja mindazt, ami az egyes érzékkapuknál keletkezik, anélkül hogy az észlelés részrehajló formáit váltaná ki, illetve kedvezőtlen gondolatokat és asszociációkat keltene. Az érzékek korlátozását tekintve ezzel a "jel" (nimitta) kialakításának szakasza az éber tudatosság hatókörébe kerül. Ha a gyakorló az észlelési folyamat e szakaszában megalapozza a puszta figyelmet, azzal meggátolja a rejtett hajlamok (anusaya), befolyások (ásava) és béklyók (samyojana) kialakulását. (...)
A Báhiya-útmutatás szerint, ha az ember az összes érzékkapunál fenntartja a puszta satit, akkor nem lesz "általa", ami azt sugallja, hogy nem sodorja magával az észlelési folyamat feltételekhez kötött sorozata, s így nem módosítja a tapasztalást szubjektív preferenciákkal és torz észlelésekkel. Az ember - ha ez a folyamat nem sodorja magával - elkerüli, hogy a szubjektív részvétel és az azonosulás révén "benne" legyen. A "nem leszel benne" a Báhiya-instrukció egyik legfontosabb aspektusára hívja fel a figyelmet: az anattának mint az észlelő én hiányának felismerésére.
Ha a gyakorló nincs "általa", sem "benne", elérkezett a satipatthána-gyakorlat viszonylag előrehaladottabb állapotába, ahol képes arra, hogy folyamatosan fenntartsa a puszta tudatosságot minden érzékkapunál, következéskésképpen - mivel mentes attól, hogy bármihez is "kötődjék a világon" - nem lesz "általa", mivel - ahogy a satipatthána-refrén mondja - továbbra is szabadon időzik, "benne" nincs.
A Báhiya-útmutatás utolsó szakasza szerint ha az ember a fenti módon tartja fenn a tudatosságot, akkor sem "itt", sem "ott", sem "a kettő között" nem veti meg a lábát. Ennek egyik lehetséges értelmezése, hogy az "itt" az alanyt (az érzékeket), az "ott" a megfelelő tárgyakat, a "kettő között" pedig a tudomás feltételekhez kötött keletkezését jelöli. Az Anguttara nikáya egyik tanítóbeszéde szerint a varrónő, vagyis a sóvárgás (tanhá) az, ami "összeölti" a tudomást ("a közepet") az érzékekkel és azok tárgyaival ("a két véggel"). Ha ezeket a képeket a Báhiya-útmutatásra alkalmazzuk, elmondhatjuk, hogy sóvárgás hiányában az észlelési kapcsolódás e három feltétele nincs eléggé szorosan "egybekötve", s így nem következik be a további sokasítás. A szükségtelen sokasítás hiánya az arahantok megismerésének egyik sajátossága - ők már nem állnak szubjektív preferenciák hatása alatt, és úgy ismerik meg a jelenségeket, hogy semmit sem vonatkoztatnak magukra. Mivel nincs bennük sóvárgás és mentesek a sokasítástól, nem azonosulnak sem az "itt"-tel (érzékek), sem az "ott"-tal (tárgyak), sem "a kettő között"-tel (tudomás), következésképpen mentesek a létesülés minden típusától, legyen az "itt", "ott", vagy "a kettő között".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése