Prae-existentia
Isten gondol öröktől fogva téged,
elméjében léted mint szikla áll.
Mi ehhez mérve habfodornyi élted?
és mit változtat rajtad a halál?
A csoda és nézője
Pőre lovasok suhannak az égen,
a béka látja, ugrál és brekeg:
"Ó, látomásom! ó, egyéniségem!
ó, lángelmém, hogy ilyet képzelek!"
A tünemények tengere
Lenge forgatag tajtékzik bomoltan,
apaszt és áraszt nappalt, éjszakát,
nem köt meg minket, se élve, se holtan,
bármelyik örvényét evezzük át.
Existentia
Felébredek: nem az vagyok, ki voltam.
Elalszom: holnap megint más leszek.
De élve, holtan, utcán, kriptaboltban
én emlékezem és én feledek.
Vetített tünemények
Életed: tarka pergő kép a leplen,
a főszemély is, a néző is te vagy;
a lámpa kigyúl, a kép tovalebben,
hogy fényben felocsúdj, vagy felriadj.
(Fotók: Pásztor Emese, szöveg: Weöres Sándor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése