2013. febr. 16.

"Ez az idő közel van"

Pillanatkép a Szent Péter Bazilikáról a pápa lemondása után néhány órával
(a fotó nagyítható)

"Ma azt kérem Követőimtől, legdrágább leányom, hogy állhatatosan imádkozzanak az Én szeretett Helytartómért, XVI. Benedek pápáért. Ő, az Én Szent Szolgám, rettenetes üldöztetést áll ki, zárt ajtók mögött a Szentszékben.
Már mondtam nektek korábban, hogy a Szabadkőműves Csoportok, melyeknek a Vatikánon belül satuszerű szorításuk van, ki akarják tenni Szeretett Pápámat.
És ők azt tervezik, hogy fondorlatos eszközökkel elűzik őt (XVI. Benedek Pápát) Péter Székéből.
Ő kénytelen lesz (el)menekülni – amint azt már korábban mondtam nektek -, mivel nemigen lesz más választása. (...)

Kövessetek Engem. Ez a legnagyobb kihívás, amivel valaha is szembe kell majd néznetek, de Én meg fogom adni nektek a Kegyelmeket, hogy megkülönböztessétek az igazságot attól a szentségtörő kitalációtól, melynek az elfogadását fogják kérni tőletek az Én Szent Nevemben.


Ez az idő közel van. Állhatatosan kell imádkoznotok, hogy ő addig maradhasson, ameddig csak lehetséges, mert amint ő távozik, a csaló, azaz a Hamis Próféta, elfoglalja az ő helyét."


2012. május 26. (!!!)
Maria Divine Mercy "látnoknő által közvetített üzenet"





"Az összes próféciák jelzik (a kifejezést természetesen helyes értelemben használva), hogy az "ellentradíció" szemmel látható győzelme csak egy múló győzelem lesz. (...) Itt válik láthatóvá amit az "ördög ostobaságának" lehet nevezni: ugyanis az "ellenbeavatás" képviselői abban a hiszemben fordulnak szembe a szellemmel, hogy magával a szellemmel állnak szemben, holott valójában a szellemet semmi sem opponálhatja, ugyanakkor öntudatlanul is alá vannak rendelve ennek az illuzórikus szembenállásnak, és ezen soha nem is tudnak változtatni, mint ahogy az összes többi létező is annak az Isteni Akaratnak engedelmeskedik - jól lehet öntudatlanul és akaratlanul -, amely alól senki sem bújhat ki."


René Guénon: A tradícióellenességtől az ellentradicionalitásig

3 megjegyzés:

Rihárdó írta...

Először ide is azt a poént akartam írni, hogy "pletykablog", de aztán a Guénon idézetnél úgy döntöttem, mégsem teszem.

P. Z. írta...

Aztán végül mégis. :)

Rihárdó írta...

de szigorúan jelezve a visszavonás szándékát!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...