Lefelé a Létezés Lejtőin

Bogár László írása
(részlet)

Ma már unalmas közhely és bágyadt tréfák tárgya, hogy az emberiség saját élőhelyét, a Földet mint végfelszámolási fázisban lévő, csődbe jutott vállalkozást kezeli. Pontosan látja már létroncsoló tetteinek fenyegető következményeit, ám makacs, perverz következetességgel folytatja mindezt, sőt valami rejtélyes oknál fogva hajlamos önpusztítását a "haladás", a "fejlődés" és más hamis metafogalmakkal illetni.

Ami tehát "van", annak nem szabadna léteznie, de mégis létezik. Pontosabban, Hegel dialektikáját következetesen alkalmazva, "nem létezik, csak fennáll", de ez éppen elég ahhoz, hogy igen súlyos következményekkel járjon az egész földi lét számára.

Az is evidencia ma már, hogy mindennek végső oka a nyugatias modernizáció planetáris dimenziójú diktatúrája, de az is egyre inkább látszik, hogy ez a létmód a huszadik században kritikus elágazási ponthoz érkezett, és az itt megfogalmazódó dilemmára végzetes választ készül adni. Az a sajátos komplexum, amely tehát félrevezető önbemutatása során magát "globalizációként" nevezte meg, olyan új létmód az emberiség történetében, amely, ha lényegét nem értjük meg, és legalább nem korrigáljuk, egyúttal bizonyosan az emberiség utolsó létmódja is lesz. 

A huszadik század első évtizede világossá tette, hogy a nyugatias modernizáció felélte ökoszocio-kulturális tartalékait, és csak olyan brutális létkifosztással tarthatja fenn világuralmát, ami elkerülhetetlenné teszi a permanens globális polgárháború kialakulását. Erre a súlyos dilemmára a létmód urai logikailag kétféle választ adhattak. Az egyik lehetséges válaszmód szerint az akkor már évszázadok óta egyre mélyebbre hatoló "deszakralizációs" folyamatot visszafordítva, a világot a lassú "reszakralizáció" felé terelve próbálják a létezés veszélyesen megbomlott legbelső egyensúlyát helyreállítani. (Begyógyítva azokat a "létsebeket", amelyeket a "business of the business is the business" logika ütött rajta.). A másik lehetőség az "előre menekülés" volt, vagyis a deszakralizációs létroncsolás kvázi-végtelen mélységekig való kiterjesztése. 

A huszadik század közepének fél évszázada alatt mindkét alternatíva megvalósítási kísérleteire láthattunk példákat. A deszakralizáció brutális elmélyítésére épülő planetáris diktatúrák "prototípusai" voltak Hitler és Sztálin konstrukciói, amelyeket aztán "visszavontak" a modernizáció urai. Megjelentek a reszakralizáció óvatos és ellentmondásos kísérletei is, Roosevelt New Dealje, illetve a "szociális piacgazdaság" eszméjére épülő nyugat-európai "jóléti állam" képében. 

A 70-es évek végétől azonban egyre világosabbá vált, hogy a technoevolúció eddig elképzelhetetlen(nek hitt) "vívmányai" segítségével a modernitás urai egy eddig ismeretlen logikájú, új létmód felépítése felé indultak el, amelyet dezinformatív módon "globalizációnak" neveztek el. Az új létmód úgy próbálja elkerülni a planetáris globális polgárháborús lázadás rémét, hogy egyszerűen "leváltja" a lázadni próbáló valóságot. És ezzel kezdetét veszi a "mesterséges valóság" felépítésének eddig elképzelhetetlen korszaka.

(...) A szeptember 11-éhez hasonló történések valóságos mozgatórugóit és mélyszerkezetét a dolog természetéből adódóan sohasem tudjuk meg. Máig is így vagyunk például a Reichstag felgyújtásával vagy a Kennedy-gyilkossággal. Két fontos támpontunk azonban általában lehet: az egyik, hogy ami történt, az bizonyosan nem úgy történt, mint ahogyan azt a hivatalos verzió állítja, a másik pedig, hogy a hosszú távú következmények egyszer mégis csak "kirajzolják" azokat a mélyben meghúzódó okokat, indítékokat és szereplőket, amelyek közelebb vihetnek minket a valóság megértéséhez. 

(...) A rövidesen kifejtésre kerülő következményekből viszont az ma már egyértelműen kirajzolódik, hogy a globalitás birodalma számára e merényletekre múlhatatlanul szükség volt, mert a birodalomépítés soron következő feladatainak végrehajtásához olyan felhatalmazásokat kellett szereznie, amelyeket csak egy ilyen megrendítő erejű csapásra hivatkozva remélhetett megkapni. Hogy a történés "casus belli", azt különösebben nem is tagadta a birodalom már az esemény után sem, sőt máig is a "terrorizmus elleni háború" a hivatalos neve mindannak, ami azóta zajlik. Az tehát, hogy ma világháború folyik, nem alaptalan dramatizálás, hanem a korszak "hivatalos" megnevezése. A továbbiakban arra teszünk kísérletet, hogy felvázoljuk, miért vett új fordulatot a hipotézisünk szerint Földünkön egyébként is zajló permanens planetáris polgárháború.

Forrás és teljes cikk: www.okotaj.hu 

(Illusztráció: a folyóirat hátlapja)