Mit jelentenek a te titkaid?

Észre sem vettem a pillanatot, midőn először átléptem ez élet küszöbén. Minő hatalom tette, hogy belenyílottam ebbe a nagy rejtélybe, mint a bimbó éjjel az erdőbe?
Midőn először tekintettem a világosságra, egy pillanat alatt éreztem, hogy nem vagyok idegen ebben a világban, hogy a névtelen és formátlan kikutathatatlan saját anyám képében vett a karjaira.
És így a halálban ugyanaz az Ismeretlen úgy fog feltűnni előttem, mintha öröktől fogva ismertem volna őt. És mivel szeretem ezt az életet, tudom, hogy épp úgy fogom szeretni a halált.
A gyermek felsír, midőn anyja leveszi jobb melléről; csak azért, hogy a másik pillanatban a másik emlőn megvigasztalódjon.

Fotó: Pásztor Zoltán

Kevélykedtem az emberek között, hogy én ismerlek Téged. Minden művemben a Te arcképed látják. Jönnek és azt kérdezik: "Ki ez?" Nem tudok mit felelni nekik. "Valóban - mondom - nem tudom megnevezni". Megfeddenek és megvetéssel otthagynak. S Te fenn ülsz mosolyogva. 
Mesélek Terólad és maradandó dalokba öntöm meséimet. Csak úgy árad a titok szívemből. Jönnek és kérdik: "Mondj el nekünk mindent: mit jelentenek a te titkaid?" Nem tudok mit felelni nekik. "Oh ki tudja" - mondom - "mit jelentenek?" Kinevetnek erre és a legnagyobb nevetéssel otthagynak. S Te fenn ülsz mosolyogva.

(Rabindranath Tagore (1861-1941) - versek a Gitándzsáli című kötetből, Babits Mihály fordítása)