A tudat olyan, mint a tér: nyílt, tiszta és határtalan

Fotó: Pásztor Zoltán

"A meditációnak nincs eleje és nincs vége, nincs benne eredmény és nincs kudarc, nincs benne gyűjtögetés és nincs lemondás, csak olyan folyamat, amelynek nincs végcélja, ezért túl van téren és időn, mindkettő fölött áll. Ha tapasztalatot gyűjtesz róla, akkor megtagadod, mert aki tapasztal, azt megköti a tér és az idő, az emlék és a megismerés. Az igaz meditáció alapja az a passzív tudatosság, amely a teljes szabadság a tekintélytől és ambíciótól, irigységtől és félelemtől. A meditációnak semmi értelme, jelentőssége sincs e nélkül a szabadság nélkül, az önismeret nélkül; amíg választásod van, addig nincs önismereted. A választás konfliktust hordoz magában, és így lehetetlenné teszi annak megértését, hogy mi van valójában. Elkóborolni valami fantáziavilágba, valami romantikus hiedelembe - ez nem meditáció.
Az agynak le kell hámoznia magáról minden mítoszt, illúziót és biztonságot, és szembe kell néznie mindezek hamisságának a valóságával. Nincs elterelő körülmény, minden beletartozik a meditáció folyamatába. A virág a forma, az illat, a szín és a szépség, amely az egészből fakad. Ha ténylegesen vagy szóban darabokra téped, akkor nincs többé virág, csak annak az emléke, hogy milyen volt, ez pedig sohasem a virág. A meditáció az egész virág a maga szépségében, hervadásában és életében."


"A meditáció az egyik legrendkívülibb dolog, és ha nem tudod mi az, akkor olyan vagy, mint egy vak ember a ragyogó színek, árnyékok és mozgó fények világában. Nem intellektuális ügy, hanem amikor a szív belép a tudatba, a tudat egészen más minőséget vesz fel; akkor tényleg határtalan, nemcsak a gondolkodásban és a helyes cselekvés készségében, hanem abban az érzésben is, hogy végtelen térben élsz, amelyben mindennek része vagy.
A meditáció a szeretet működése. Ez nem az egy vagy a sok szeretete. Olyan, mint a víz, amit bárki ihat bármilyen edényből, akár arany, akár cserépedény az, mert a víz kifogyhatatlan. Ekkor különös dolog történik, amit semmilyen drog vagy önhipnózis nem hozhat létre: mintha a tudat belépne önmagába, először a felszínén át, azután egyre mélyebben, mindaddig, amíg a mélység és magasság értelmét veszíti, és minden mérhető megszűnik. Ebben az állapotban teljes béke van - nem egy elégedettség, a saját kedvtelésedre, hanem olyan béke, aminek rendje, szépsége és intenzitása van. Mindezt el lehet pusztítani, ahogy egy virágot is tönkretehetsz, és mégis, éppen a sebezhetősége miatt elpusztíthatatlan. Ezt a meditációt nem lehet mástól megtanulni. Úgy kell elkezdened, hogy semmit sem tudsz róla, és érthetetlen térben jársz mindvégig.
A meditatív tudat a mindennapi élet talaján kezd kifejlődni, az erőfeszítésekből, a fájdalmakból, a szárnyaló örömből. Innen kell, hogy elkezdődjön, ebben teremtsen rendet, és innen terjedjen tovább végtelen tágulásban. De ha csak az érdekel, hogy rendet teremts, akkor maga ez a rend hozza létre saját korlátait, és rabságba ejti az elmédet.
Ebben az egész folyamatban valahogy a másik végén kell kezdened, a túlsó partról, és nem azon kell aggódnod állandóan, hogy hogyan tudsz erről a partról átkelni a folyón. Bele kell vetned magad a vízbe, anélkül, hogy tudnál úszni. A meditáció szépsége az, hogy sosem tudod, hol vagy, hová tartasz, mi lesz a vége."

(Jiddu Krishnamurti: Meditációk - részlet. A poszt címe Láma Ole Nydahl megfogalmazása.)