Helmuth von Glasenapp német valláskutató jellemzése a történelmi Buddháról Az öt világvallás című könyvében:
"Külső megjelenésének méltósága, természetes viselkedése és mintaszerű udvariassága az egyenrangúakkal és az alárendeltekkel való érintkezésben sok emberre lenyűgöző hatást tett. Érdeklődött mások gondja-baja iránt, és részt kért belőlük, ezzel meg tudta nyerni azok bizalmát, akikkel kapcsolatba került, és tanait egyéni igényeikhez alkalmazva tette számukra érthetővé. Értett azonban ahhoz is, hogy mindig megtartsa a szükséges távolságot.
A természet szépsége iránti őszinte érzéke a művelt világfi ízléses öltözködésével és lakás iránti hozzáértésével párosult; értéke szerint meg tudta becsülni a jól elkészített ételt. Igen jártas volt a bráhmanák és a kor filozófiai iskoláinak tanításaiban, éles elméjű kritikusnak és a szópárbajban ügyes ellenfélnek bizonyult. Széles látóköre elsősorban abban mutatkozott meg, hogy felismerte: az emberi szellem nem képes eljutni sem a tér, sem az idő kezdetéig, sem egy végső, ok nélküli okig. Ha arra gondolunk, hogy Nyugaton még 200 évvel ezelőtt is olyan térben és időben szűkre szabott világkép volt az uralkodó, amely azt tartotta, hogy a világot 5000 évvel korábban teremtették, és mindennek közeli végét várta, akkor csak a legnagyobb csodálattal adózhatunk annak a gondolkodónak, aki már 2500 évvel ezelőtt, a modern asztronómiai kutatások eredményeinek ismerete nélkül, ilyen nagyvonalú elképzelést alakított ki a világ lényegéről.
Buddha azonban más vonatkozásban is azok közé számít, akik igen korán olyan nézeteknek adtak hangot, amelyekhez Nyugaton csak később jutottak el. Hume és Mach előfutára volt abban, hogy megkísérelje az ember és az általa átélt világ vizsgálatát egészen a végső következtetésekig, természetesen nem a modern, tudományos értelemben, hanem kora gondolkodásának megfelelő stílusban."
"Felismerte minden jelenség szétválaszthatatlan összefonódását, és ezért annak az elvnek a helyébe, amely szerint >egy dózis okból egy dózisnyi okozat következik<, a mindent magába foglaló kondicionalizmust tette. Akárcsak egyes ókori görög bölcsek, ő is messze túljutott azon a primitív állásponton, amelyik tévesen azt tartja általános érvényűnek, amit egy ember vagy egy csoport értékesnek vagy értéktelennek tekint. Ezzel a relativizmus úttörőjévé vált, de anélkül, hogy etikai irányvonalától eltért volna. Buddha nemcsak kora mércéjével mérve nagy filozófus, hanem minden idők legnagyobb gondolkodóinak egyike, azok közé tartozik, akik a legmélyebben hatoltak be a valóság lényegébe, és akik az emberi gondolkodás történetét a legtartósabban befolyásolták.
Egy vallásalapító nagysága és jelentősége azonban nem elsősorban intellektuális teljesítményétől és metafizikai teóriáitól függ, hanem sokkal inkább etikai alapelveitől és erkölcsi magatartásától. (...) Minden azon múlik azonban, vajon sikerül-e s ha igen, mily mértékben, ezeket a szép szabályokat a gyakorlatban is megvalósítani. Annak alapján, amit tudunk róla, megállapíthatjuk, hogy ritkán akadt olyan mester, akinek tanítása és élete között ilyen tökéletes lett volna az összhang. (...) A szövegek egybehangzóan azt állítják, hogy érzékeinek szigorú megfékezésével sikerült kiölnie magából minden vágyat, minden harag- és gyűlöletérzést és minden elvakultságot. És valóban, a legendás életrajzokban alig lehet olyan helyet találni, amelyik ennek az állításnak ellentmondana, míg más vallásalapítókról, ha mást nem is, de fanatikus türelmetlenséget vagy haragos indulatot mégis feljegyeztek életrajzaik. Buddháról viszont azt beszélik, hogy még ellenségeivel is barátságosan bánt, és követőit arra buzdította, hogy más szekták aszkétáinak is juttassanak alamizsnát. (...)
Buddha teljes megszabadulását mindenféle szenvedélytől a hagyomány elsősorban azzal bizonyítja, hogy még az a törekvés is teljes mértékben kihalt belőle, amely azokban az aszkétákban, akiknek sikerült minden más vágyukat legyőzni, még megmaradt: a hatalomvágy. A Magasztos állítólag nemcsak annak az ismételten jelentkező kísértésnek állt ellen, hogy a világ urává, csakravartinná legyen, hanem miután megfontolta egy általa alapítandó birodalomnak, az örök béke birodalmának lehetőségét, arra az eredményre jutott, hogy a jóság tartós uralma a világon lehetetlen. Ezért azt tekintette feladatának, hogy csak egyes személyeknek mutassa meg a tökéletesedés felé vezető utat, de nem hitt egy mennyei birodalom eljövetelében és a világ végleges megtisztulásában."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése