"Aki látni vél engem valamely forma alapján,
s aki hallani vél engem valamely hang alapján:
az rég nem jár a helyes úton,
és képtelen fölismerni a Tathágatát.."
− Mit gondolsz, Szubhuti, fölismerhető a Tathágata valamely testi alakban?
− Nem ismerhető fel, ó Magasztos, hiszen a Tathágata szerint a testi alak valójában nem testi alak.
Buddha erre így válaszolt:
− Minden, aminek alakja van, csak látszólagos léttel rendelkezik. Ezért, aki képes felismerni, hogy valójában egyetlen alak sem alak és az összes jellemző tulajdonság nem jellemző tulajdonság, az felismeri a Tathágatát.
(...) Szubhuti így szólt Buddhához:
− Bizonyára mindig lesznek olyanok, ó Magasztos, akikben tanításod hatására felébred az őszinte hit.
Buddha erre így válaszolt:
− Ne beszélj így, Szubhuti. A Tathágata utáni utolsó ötszázéves korszakban lesznek olyan bölcsek, akik e tanítás révén erényben, szilárd hittel kiteljesednek. De te is tudod, hogy az emberekben a tan nem egyképpen ver gyökeret, hallják azt akár egy Buddhától, kettőtől, háromtól vagy éppen számtalantól, így az ő erényeik is mindig különbözőek. Vannak viszont olyanok is, akik a tiszta hittől azonnal fénylővé válnak. Ez utóbbiakat, Szubhuti, a Tathágata fölismeri. Szívbéli jóságukat és erkölcsi kiválóságukat állandóan érzékeli. Miért? Azért, mert ezek az emberek nem ragaszkodnak többé az én, a személyiség, a lélek vagy az egyéniség eszméjéhez. Továbbá nem ragaszkodnak többé ahhoz az elképzeléshez, hogy a dolgok belső lényeggel bírnak; de ahhoz sem, hogy a dolgok nem bírnak belső lényeggel. Miért? Azért, mert ha az ember bármilyen felfogást magáénak vall és amellett kitart, óhatatlanul kötődni kezd az énhez, a személyiséghez vagy az egyéniséghez. Hasonló a helyzet tehát ahhoz, mint amikor valaki a dolgoknak belső lényeget tulajdonít; és ahhoz is, amikor nem tulajdonít a dolgoknak belső lényeget. Kötődjék akár az elfogadás, akár az elutasítás által, mindannyiszor az ént, a személyiséget, az egyéniséget feltételezi.
Ezért a Tathágata szavai mindig figyelmeztetnek: az én tanításom a törvényből fakad és egy tutajhoz hasonlatos. Így a Buddha tanítását is el kell hagyni. És még inkább a tévtanokat!
− Mit gondolsz, Szubhuti, a Tathágata elérte a tökéletes és végső megvilágosodást? Egyáltalán, kifejezhető szavakkal a Tathágata tanítása?
Szubhuti így válaszolt:
− Úgy gondolom, ó Magasztos, hogy Buddha tanításaiban nincsen egyetlen rögzített alapelv sem, amit tökéletes, végső megvilágosodásnak hívhatnánk. Azonkívül a Tathágata tanítása szavakkal kifejezhetetlen. Miért? Azért, mert a Tathágata szerint az igazság szavak által felfoghatatlan és ezért kimondhatatlan. Nem állíthatjuk róla, hogy van, és nem állíthatjuk róla, hogy nincs. Ez a megfoghatatlan igazság az alapja valamennyi bölcs tudásának, még akkor is, ha más-más iskolához tartoznak.
(...) Szubhuti így szólt Buddhához:
− Hogy nevezzük, ó Magasztos, és hogyan tartsuk emlékezetünkben ezt a párbeszédet?
Buddha így válaszolt:
− Szubhuti, amit most hallotok, az az "értelem feletti tudás tökéletes gyémántja", így tartsátok emlékezetetekben. Hogy miért? Azért, mert Buddha tanítása szerint az értelem feletti tudás tökéletes gyémántja valójában nem az "értelem feletti tudás tökéletes gyémántja". E párbeszéd elnevezése sem más, mint megjelölés.
Szubhuti, mit gondolsz, van a Tathágatának kimondható tanítása?
Szubhuti így válaszolt:
− A Tathágatának semmiféle tanítása nincs, ó Magasztos.
− Szubhuti, mit gondolsz, a világok háromezer csillaghalmaza sok porszemből áll össze?
Szubhuti így válaszolt:
− Nagyon is sokból, ó Magasztos!
− Szubhuti, a Tathágata szerint a porszemek valójában nem "porszemek", s a világok valójában nem "világok", mert csak nevükben azok, amiknek hívjuk őket. Szubhuti, mit gondolsz, fölismerhető a Tathágata a kiváló bölcsek harminckét testi jegye alapján?
− Nem, ó Magasztos, a Tathágata nem ismerhető fel a harminckét testi jegy alapján. Miért? Azért, mert a Tathágata szerint a harminckét testi jegy valójában nem "harminckét testi jegy", hanem puszta megjelölés.
− Szubhuti, ha egy jó szándékú férfi vagy nő annyi áldozatot hoz is, ahány homokszem van a Gangeszben, érdemekben akkor is felülmúlja mindezeket az, aki csak négy sort képes megjegyezni és elméjében tartani e párbeszédből, és másoknak tanítva tovább adja azt.
Ekkor Szubhutinak a belső felismeréstől megindultan könnybe lábadtak a szemei. Majd így szólt Buddhához:
Csodálatos az, ó Magasztos, hogy megosztod velünk ezt a mély értelmű tanítást. Soha nem hallottam még ehhez fogható szútrát, amióta csak tudatom megnyílt a Nemes Igazságok előtt. Ha valaki nyitott szívvel, tiszta és világos tudattal fogadja be az itt hallottakat, az minden bizonnyal eléri végső célját: a Valóság Világos Megértését. Az ilyen ember, ó Magasztos, szert tesz a legfigyelemreméltóbb erényre. Mivel azonban a Valóság Világos Megértése valójában csak egy megkülönböztető fogalom, a Tathágata így tanít: a “Valóság Világos Megértése” csupán egy név.
Tanításodat hallgatva, ó Magasztos, nem nehéz elhinnem, megértenem és emlékezetben tartanom mindazt, amit mondasz. Ám ha az eljövendő ötszáz évben is lesznek olyanok, akik − megismerve ezt a párbeszédet − képesek lesznek befogadni és megőrizni szavaidat, akkor ők is olyan emberekké válnak majd, akik a legfigyelemreméltóbb eredményt érik el. Miért? azért, mert ezek a kiemelkedő képességű emberek szabadok lesznek az én, a személyiség, a lélek vagy az egyéniség fogalmától. S hogy miért lesznek szabadok? Azért, mert az én megkülönböztetése és különválasztása a világtól: tévedés. Tévedés ugyanúgy, mint a személyiség, a lélek vagy az egyéniség különválasztása. Következésképpen azok, akik maguk mögött hagyják valamennyi jelenség fogalmi megközelítésének kényszerét, Buddháknak tekinthetőek.
Buddha erre így szólt:
– Ahogy mondod, Szubhuti! Ha valaki – hallgatva e párbeszédet – nem telik meg félelemmel, aggodalommal vagy rettegéssel, akkor figyelemreméltó képességekkel rendelkezik. Miért? Azért, mert a Tathágata tanítása szerint az Első Tökéletesség (az Adakozás Tökéletessége) valójában nem az “Első Tökéletesség”, hanem pusztán egy név.
Szubhuti, a Tathágata szerint ilyenformán a Türelem Tökéletessége is csak megjelölés. Hogy miért? Mindjárt elmagyarázom. Egy korábbi inkarnációmban Kalinga király bosszúból feldaraboltatta a testemet. Abban az időben aszkéta voltam, aki már megszabadult az én, a személyiség, a lélek és az egyéniség fogalmától. Hogy honnan tudom ezt? Onnan, hogy amikor a végtagjaimat sorra levágták, nem ébredt föl bennem sem a düh, sem a gyűlölet. Márpedig, ha kötődtem volna az én, a személyiség, a lélek vagy az egyéniség fogalmához, ez utóbbi érzések bizonyára fölébredtek volna bennem.
Szubhuti, emlékszem, hogy az utolsó ötszáz inkarnációm közül egyszer egy szüntelenül türelmet gyakorló aszkéta voltam. S akkor is függetlenítettem tudatomat az "én" sajátos megkülönböztetéseitől. Egy Bódhiszattvának maga mögött kell hagynia a jelenségek fogalmi megkülönböztetését, s így elérheti a Tökéletes Végső Megvilágosodást. Ezt azonban csak úgy tudja megvalósítani, ha tudatát nem befolyásolják az érzéki világ által keltett elképzelések, melyeknek forrása rendszerint valamely hang, forma, illat, tapintás vagy bármely más érzéklet.
A tudatnak tehát függetlennek kell maradnia bármely benne fölkeltett gondolattól. Addig ugyanis, amíg bármihez is kötődik, még nem ért biztos révbe. Buddha tanítása szerint egy Bódhiszattva úgy tud jótékonyságot gyakorolni, és csak olyan módon lehet minden lény hasznára, ha nincs tekintettel a dolgok külső megjelenésére. A Tathágata kijelenti, hogy a jellemző vonások nem jellemző vonások, továbbá, hogy az élőlények valójában nem élőlények.
Szubhuti, a Tathágata tudja, hogy mi a végső igazság. Az ő szavaiban nincs csalás és nincs hazugság. Ezért, amit ő mond, az ugyanúgy független attól, ami valóságos, mint ami nem valóságos.
Szubhuti, ha egy Bódhiszattva úgy gyakorolja a jótékonyságot, hogy közben tudatával ragaszkodik valamely konkrét fogalomhoz, olyanná válik, mint a sötétben tapogatódzó ember; ha viszont úgy teszi mindezt, hogy megőrzi tudatának függetlenségét, látása hasonló lesz az olyan emberéhez, aki a ragyogó nappali világosságban minden tárgyat jól lát maga körül.
Szubhuti, ha egy jó szándékú férfi vagy nő a jövőben képes befogadni és továbbadni ezt a tanítást a maga teljességében, akkor erényekben mérhetetlenül gazdaggá válik, s a Tathágata észreveszi és fölismeri őt Buddha-tudásával.
(Részletek a Vadzsraccshedika Pradzsnyápáramitá Szutrából >Gyémánt szútra< - fordította Kovács Gábor, a fotó szerzője ismeretlen. A Tathágata kifejezés a Buddha szó szinonimája. Jelentése: "az úgy eltávozott", azaz nirvánába tért elődeihez hasonlóan. Kiemelések tőlem.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése