2012. márc. 11.

A „tudás”: mint homokszemek a strandon



Az egyetlen módja, hogy megértsük, hogy a cselekvő nem-én: a dzshánába való belépés. Ez azt jelenti, hogy kilépünk a cselekvés tavából. Ez az egyetlen módja, hogy valaki valóban megértse, hogy a cselekvő nem-én: az öt érzék tavából való kilépés, és a hatodik érzékben való időzés. Mivel csak a tudat-tudatosság marad, kis idő múlva akár akarja valaki, akár nem, akár igaznak gondolja, akár nem, be fogja látni, hogy amit tudásnak nevezünk, az csak felmerül és tovatűnik. [A tudat-tudatosság] szemcsés, darabos.
Ezeknek a dzshánáknak az a célja, hogy a gyakorlatból tanulva, lépésről lépésre több és több tudatosságot engedjünk el. Olyan ez, mintha felszeletelnénk a tudat-tudatosságot. Hagyjuk, hogy a tudatosság abbamaradjon, elnyugtatva és lecsillapítva azt, engedve, hogy megszűnjön. Aztán a tudatosság teljesen abbamarad hosszú időre, ami a niródha-szamápatti  (a megszűnés elérése). Ez minden érzett és észlelt [dolognak] a megszűnése (szannyá-védajita-niródha). Aki tapasztalatot szerez ennek eléréséről, azt mondják arahanttá vagy anágámivá válik. Miért? Mert meglátta a tudatosság végét, elérte azt mint tapasztalatot.
Ezzel a tapasztalattal nincsenek többé gondolatok, elméletek vagy fogalmak. Ez a puszta tapasztalat. Belátásra kerül, hogy minden, ami korábban énnek tekintettünk tévedés (avijjā) volt. Mi volt a nem-én? Felismerjük, hogy számtalan létesülésen keresztül, miket tekintettünk én-nek, és hogy ez eredményezte az oly sok újraszületést és abból következő szenvedést. A [szenvedés] oka az irányítás, a cselekvés és a sóvárgás (tanhā) volt. Amikor átverekedjük magunkat a szamszarán, a boldogság felé haladva, elhagyva a szenvedést, mindig jelen van az irányításra törekvés. Ez azt, amit nem akarunk észrevenni. A dzshánákat megtapasztalva és a függőségen felülemelkedve azonban mindezen túljutunk. Ez nem olyan, amit meg lehet tanulni. Ez az, ami belátott és megtapasztalt. Ez Buddha nem-én tanításának ragyogása, ami mindennek a mélyére hatol.
Azt mondják, a Dhamma a forrás. Aki nem követi a [tudat] következményeit, nem veszik el a fogalmi sokasításban. Aki helyesen megragadja a [Dhamma] kellős közepét, utána jár a lényegének és annak, hogy mi az, amit én-nek tekintünk, a testtől a tudatig, a tudattól a cselekvőig, a cselekvőtől a figyelőig, az beláthatja, hogy a figyelő nem-én. Az csak okok és feltételek [függvénye]. Az egész csak egy folyamat. Megérthető továbbá, hogy Buddha miért mondta, hogy nem a megsemmisülést tanítja. A megsemmisülés azt jelenti, hogy van valami, ami létezett, és az le lett rombolva. Az örökkévalóságot sem tanította azonban, ami azt jelentené, hogy van valami, ami soha nem rombolódik le. A középutat tanította, vagyis a függő keletkezést.
Az a folyamat, amelyet az újraszületések során én-nek tekintettünk egy üres folyamat. Okok következmények, okok következmények, okok következmények, csak egy folyamat. „Amikor felmerül ez, akkor ez is létrejön, amikor ez elmúlik, akkor az is elmúlik.” Ez Buddha tanításának lényege. Minden alá van vetve az [okság] törvényének. Aki képes belátni, hogy minden az okság törvénye alá vetett, az teljesen belátta a nem-én (anattā) természetét. A szamszára ez által megkapta a kegyelemdöfést, és az újraszületések, az öregedés, a halál és a szenvedés hamarosan véget érnek. Ha azonban még egy kicsi hátra van ennek belátásából, bármely csekély mértékben is, az világkorszakokra a szamszárában maradást eredményezi. Minden létező én-telen. Az egész kóceráj!

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...