Ahonnan indultak a vágyak...

Kőrösi Csoma Sándor szobra Balatonkeresztúron,
a Rabten Tashi Ling Magyar Tibeti Központban (Fotó: Pásztor Zoltán)

 „Emlékünnepély a tokiói Taisho Egyetemen Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842) tiszteletére, a keleti tudományok magyar előharcosa, az első Tibeti-Szankszrit-Angol Szótár és az első Szankszrit Buddhológiai Lexikon szerzője, egyike a leghősiesebb alakoknak a Megismerés Történetében, akinek emlékét az egész világon tisztelik, abból az alkalomból, hogy szobra megérkezett Japánba, mint a ‘Magyar Keleti Társaság’ ajándéka a japán nép számára, s mint a magyar barátság megnyilvánulása azokért a nagy szolgálatokért, amiket a japán tudomány teljesített a keleti kutatás és a nemzetközi együttműködés érdekében, 1933. február 22-én, szerdán délután 3 órakor, a Taisho Egyetem dísztermében, Tokyoban, Nishi Sugamo-machi-tér.”

(A Kőrösi Csoma Sándor szentté avatása alkalmából Japánban tartott 1933-as hivatalos ünnepség meghívójának szövege)

"Igenis, mi elismerjük, hogy Kőrösi Csoma Sándor a buddhizmus legnagyobb szentjei közé tartozik, 'Csoma Boszatcz', a magyar Boddhiszattva örök időkre a szívünkben fog élni."

(Kavagucsi Yekai, japán tibetológus ünnepségen elhangzott beszédéből)

Lászlóffy Aladár

Tibeti kantáta

(részlet)

I.

Idők bozótja, kicsi tájék.

Pedig lehet, csak jelre vár még,

s elered belőle egy más kor,

mint száz patakszál olvadáskor,

szövődik szőnyeggé a rajza:

…születik Wesselényi, Bajza,

géniusz támad Debrecenben,

Bolyait süt Erdély-kemence,

mint fűszál, úgy sarjad a lélek,

s zöld lejtők lesznek a remények.

Lehet, még csak a naptár tudja,

ki lenne az, ki versenyt futna.

Ki választ ott? aki kiválik?

A választott takarva állig,

s még homlokára sincs felírva:

anyja, hazája várja sírva…

A szivárgó, rejtett arányok

miképpen lesznek tudományok,

s a tévhiteknek tévalapja

melyik gazdag kincstárból kapja

a maga jó költségvetését,

cipójához egy Toldi kését,

hogy életét elfaricskálva

világra jöjjön önnön álma?

Hová tart, s éppen merre jár most,

még mindig bírja a magányos

mogorva székely Juliánus?

II.

Cigány népek mind, Nyugat és Kelet:

hajuk tépik halottaik felett,

de bőszen leölik a más fiát –

mindig ilyen erkölcsű a világ.

Viszonylagos, minden viszonylagos:

egymást lesik, holott mind farkasok;

e farkasok közt hogy osonhat át,

ki éppen erre szánta el magát:

szülőföldjéről elfut, mint Zalán,

teveösvényen Nagy Sándor nyomán

s fegyvertelen, hacsak néhány nagy elv

nem az, s fejében féltucatnyi nyelv

nem olyan érték, hogy politikát

vehetnek rajta, netán Indiát

vagy Waterloot élelmes Angliák.

…Egy megetet, a másik megmatat,

megdöngetik a horpadt hátadat,

a bajból jó, a jóból baj ered;

dehát ezek mégiscsak emberek.

A folyamok, a dzsungelek s az éj

s a pusztaság mind-mind nagyobb veszély;

s mint üdvösség, a havasok között

nem kígyóvermek, barbár börtönök,

de lámacellák vak nyugalma vár,

hol hunok titka hűs halomban áll:

mint letelepült Batu-áradat

sóbálványa, halott betűk, szavak,

isten nevében gyűlt emlékezet!

Csak senki sincs, ki addig elvezet.

Ennél rosszabb már az lehet csupán:

itthon ragadni annyi terv után…

III.

Indiába ment, mint Columbus –

hol pálmafa nő, másként lombos.

A családfa még inkább más fa,

több kontinensre hull az árnya;

több nyelvtől emberebb az ember,

s végül az ősi fára fel mer

mászni, hogy újra messze lásson:

az égen is vezethet lábnyom.

Felhágott, messze fel keletre,

Nyugat-mutató emeletre,

ahonnan indultak a vágyak,

melyek egy Földet megmunkáltak…

Időnként, két törökvilág közt

felszárítják, kiseprik Sárközt,

poéták lepik el a bágyadt,

leírt, monoton Hortobágyot,

kivetkőzik a „mindig így lesz”,

szkíták cáfolják Euklídeszt,

s Csomakőrös kicsi határa

kikandikál a láthatárra.